Most Zala megyében lepleztek le egy orvost, aki hálapénzért végzett ultrahangvizsgálatot az állami kórházban

Legfontosabb

2021. október 13. – 19:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hálapénzt kérő orvost leplezett le a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az orvos ellen vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, írja a Police.hu. A nyomozók október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, akinek őrizetbevételéről rendelkeztek.

Az orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonos egyeztetés után a helyi állami kórház ultrahangos vizsgáló helyiségébe rendelte be és fogadta. Itt a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért azonban pénzt kért és fogadott el. Az orvos ezzel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.

Az orvosok márciusban léptek át a közalkalmazotti jogviszonyból az egészségügyi szolgálati jogviszonyba. Ez jelentős béremelést jelentett számukra, de feltételül szabták a hálapénz megszüntetését.

A hálapénzt elfogadó orvosokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat „próbavásárlásokkal” ellenőrzi. Júniusban egy sportorvost kaptak el, aki 40 ezer forint kenőpénzért állított ki vizsgálatok nélkül versenyengedélyt. Augusztusban nyomozás indult egy budapesti főnővér ellen, aki egy idős nő ingyenes kezelése után pénzt vett át a hozzátartozóktól.

Olyan is előfordult, hogy egy orvos visszautasította a beépített nyomozók pénzbeli ajánlatát. Szeptemberben viszont bilincsben vittek el két doktornőt és egy asszisztenst egy fővárosi kórházból, mert rendszeresen hálapénzt fogadtak el a betegeiktől. Az eljárás ellen levélben tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara. Azt kérték, hogy a jövőben ne alázzák meg feleslegesen az orvosokat, és ne alkalmazzanak nyilvános megszégyenítést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!