Gyurcsány szerint nincs rendben, hogy a Fidesz után Márki-Zay Péterék is csak annyit tudnak mondani: Gyurcsány

2021. október 11. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Tíz év óta hallhatjuk a Fidesztől és köreitől, hogy alávalók vagyunk, hogy velünk a haza tönkremegy, hogy egyáltalán: Gyurcsány. Megszoktuk. Küzdünk ellene. Ez ahogy mondják: benne van a pakliban. De most az történik, hogy az ellenzék egy része Márki-Zay Péter vezetésével is úgy akar kormányt váltani, hogy annyit mond: Gyurcsány. Esetleg hozzáteszi, hogy Dobrev. Nincs ez rendben”

írta Facebook-posztjában Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Hozzáteszi: „nem az a baj önmagában, hogy így nem lehet kormányt váltani, hanem az, hogy így magunkra vesszük ellenfeleink gyalázatának egy darabját” – írja.

Ezzel párhuzamosan a DK kommunikációjában megjelent a Márki-Zay Péterrel való második fordulós versenyben a keresztény-konzervatívozás: „az elmúlt 10 év bőven elég volt az Orbán vezette keresztény-konzervatív kurzusból, ennek pedig csak egy progresszív baloldali miniszterelnök-jelölttel tudunk véget vetni. Szavazzunk Dobrev Klárára!” – írták Facebookon.

Vasárnap reggel kezdődött az előválasztás második fordulója, és a mostani tervek szerint jövő szombat estig lehet leadni a szavazatokat személyesen az országban bárhol, vagy az erre kifejlesztett internetes felületen. Ketten maradtak versenyben, vasárnapra eldől, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék vezetője 2022-ben.

Karácsony Gergely pénteki visszalépését követően először Dobrev Klárának volt kampányeseménye szombaton, amiről itt írtunk, majd Márki-Zay Péternek vasárnap, amiről itt tud videós összefoglalót nézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!