Márki-Zay: Nem zárható ki, hogy Dobrev mellett a Fidesz is mozgósítani fog

2021. október 10. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnos nem zárható ki, hogy most Dobrev Klára mellett nemcsak a DK, hanem a Fidesz is mozgósítani fog. Ezért a választási csalás leleplezésére jutalmat ajánlunk fel. Összesen egymillió forint jutalmat fogunk fizetni azoknak, akik szervezett választási csalást tárnak fel, akik fideszes hátsó szándékot tudnak bizonyítani adott esetben a választás meghekkelése érdekében. Tartsuk vissza a csalástól azokat, akik erre esetleg hajlamosak lennének”

– mondta Márki-Zay Péter vasárnap reggel egy Facebook-élőben.

Márki-Zay elismételte, hogy szerinte ez azért történhet így, mert a Fidesz esélyei jobbak lesznek a jövő évi választásokon, ha Dobrev Klára indul Orbán Viktor ellen.

Frissítés: A DK közleményben reagált Márki-Zay kijelentéseire. Mint írták, „nincs kétségünk afelől, hogy ahol valaki egymillió forintot ajánl fel egy lejáratókampány részeként a »bizonyítékért«️, ott akadnak majd olyan tisztességtelen emberek, akik akár ennek a töredékéért is vállalni fogják, hogy lejárassák az előválasztás legesélyesebb jelöltjét. Ezért nem szabad ilyet csinálni”. Azt is írják, a DK a tisztességes versenyben hisz, és Orbán az ellenfél, akit le kell győzni.

A Fidesz és a kormánymédia a második fordulóig azt kommunikálta, hogy az előválasztás már előre lefutott, és a végén Gyurcsány Ferenc embere nyer majd. Gulyás Gergely például egy hete mondta bele a kamerákba, hogy Karácsony Gergely lesz az előre eldöntött előválasztás győztese, mert Gyurcsány őt akarja. Karácsony viszont visszalépett Márki-Zay javára, így Gulyás gyorsan kijavította magát, hogy Gyurcsány váratlanul megkavarta a szálakat, és az egyik emberét (Karácsonyt) lecserélte a másikra (Márki-Zay).

A Fidesz kommunikációs főnöke, Hollik István viszont nem olyan régen szintén kamerák előtt jelentette ki, hogy Márki-Zay azért nem nyerheti meg az előválasztást, mert ő nem Gyurcsány embere. A Fidesz pedig most már Márki-Zay ellen is úgy kampányol, mint aki Gyurcsány kalapjából került elő.

Vasárnap reggel elkezdődött az ellenzéki előválasztás második fordulója, és a mostani tervek szerint jövő szombat estig lehet leadni a szavazatokat személyesen az országban bárhol, vagy pedig online. Jövő hét vasárnapra eldől, Dobrev vagy Márki-Zay lesz az ellenzék vezetője 2022-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!