Előrehozott vitára hívja ki Karácsony Márki-Zayt és Dobrevet

2021. október 7. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előrehozott kormányfőjelölti vitát javasolt Karácsony Gergely csütörtök reggeli Facebook-posztjában. A főpolgármester szerint az ellenzéki előválasztás vasárnap induló második fordulója előtt már szombaton meg kellene tartani a vitát a három, versenyben maradt jelölttel, mert az erre kijelölt október 13. már túl későn lenne.

Az már eldőlt, hogy az összellenzéki kormányfőjelöltről döntő előválasztás második fordulója háromszereplős lesz, miután az első fordulón 27 százalékot szerzett főpolgármester és a 20 százalékig jutott Márki-Zay Péter mégsem indulnak közösen a 35 százalékot szerzett Dobrev Klárával szemben.

„Az előválasztásnak arról kellene szólnia, hogy a politikusoknak milyen jövőképet kellene kínálniuk, végre arról kellene szólnia a politikának, hogy hogyan fogunk jobban élni ebben az országban. Sajnálom, hogy az elmúlt néhány napban keveset beszéltünk erről” – mondta Karácsony a videójában.

A közvélemény-kutatás nem minden

A főpolgármester meg nem nevezve, de jól kivehetően üzent Márki-Zaynak is a videóban, amikor arról beszélt, hogy fontosak ugyan a közvélemény-kutatási eredmények – amelyekre hivatkozva mégsem valósult meg a visszalépés Karácsony javára a hódmezővásárhelyi polgármester részéről –, de szerinte arra nem lehet mindent felépíteni. Közvélemény-kutatóként „éppen azt tanultam meg, hogy azok a politikusok, akik a közvélemény-kutatásokból akarják kiolvasni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, azok el fognak bukni.” Belső iránytű híján nem fogják látni, mik a valós céljaik – mondta Karácsony, aki a hátralévő időben inkább a programjáról kíván beszélni, amely valójában „bizonyos szempontból nagyon egyszerű”:

„Szeretném újraegyesíteni ezt az országot, lezárni a polgárháború időszakát és felszámolni azokat a társadalmi igazságtalanságokat, amelyek nyomasztanak minket és nagyon sok ember kedvét elvették attól, hogy higgyen a demokráciában.”

Ehhez a főpolgármester szerint valódi vita kell, ezért szombaton, bármilyen helyszínen, bármilyen feltételek mellett kész vitázni a DK jelöltjével, Dobrev Klárával és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjével, Márki-Zay Péterrel.

„Ne fullasszuk bele a politikai vitát ezekbe a butaságokba, hogy ki éppen melyik közvélemény-kutatásban hol áll, hiszen az egyik ezt mondja, a másik azt mondja. Úgyis ti fogtok dönteni erről.”

A megjelenő kommentekre reagálva posztja alatt Karácsony – utalva az október 13-ra tervezett, az egy hétig tartó forduló közepén tartandó, így szerinte túl késői vitára – közölte: „Legyen minél több vita! Igen, lesz az RTL-en, de mi tartja vissza az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, hogy legyen például a Partizánban is? Engem semmi. Legyen minél több vita, hogy a választók felelősen tudjanak dönteni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!