A DK miniszterelnök-jelöltje a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöki rendezvényén szólal fel.
Minden DK-sra és minden momentumosra, jobbikosra, párbeszédesre, LMP-sre, MSZP-sre is ugyanolyan szükség van Orbán Viktor legyőzéséhez, és a legnagyobb, legerősebb pártként a DK-ra, ránk mindenki számíthat – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöki rendezvényén. A párt miniszterelnök-jelöltje köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a kampányban és az előválasztás lebonyolításában, gratulált nyertes jelöltjeiknek, és kifejezte szolidaritását azokkal a DK-s politikusokkal, akiknek nem sikerült.
Dobrev támogatásáról biztosította az ellenzéki előválasztás mind a 106 győztes egyéni képviselőjelöltjét.
Többször elmondta, hogy ahogyan rá, úgy miniszterelnök-jelölt-jelölt társaira is számíthatnak a közös ellenzéki jelöltek, mert – hiába a vita arról, hogy kinek van erre a legtöbb esélye – ők, így, csakis együtt fogják leváltani Orbán Viktort – ezért rendezték az egész előválasztást. Dobrev azt kérte, hogy tekintsenek előbbre, mint az előválasztás végeredménye, vagy épp a jövő évi választás és a kormányváltás, és az ország jövőjét érintően mindenki érezze a felelősségét:
rajtunk múlik, hogy ne vesszünk össze, hogy ne szakítsunk
– mondta, hozzátéve, hogy néha még a veszekedés is belefér,
de egymást bántani, karaktergyilkolni nem szabad. Mi, a DK-val ezt sosem tettük, és erre kérek mindenki mást is.
Dobrev Klára beszédét a Facebook-oldalán közvetítették:
Dobrev arról is beszélt, hogy ismét országjárásra indul, az ellenzéki előválasztás második fordulójában megoldásokkal tér vissza az országjárása helyszíneire, így a következő már nem a problémák, hanem a megoldások országjárása lesz.
Vasárnaptól hét napon át lehet szavazni az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok és civilek közös miniszterelnök-jelöltjére, aki három jelölt közül: Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közül kerülhet ki. Az előválasztást rendező pártok között ugyanakkor feszültség látszott kibontakozni, miután múlt héten megszületett az ellenzéki előválasztás első fordulójának végeredménye, amely kétségtelenül Dobrev Klára és a DK győzelmét hozta.
Dobrev 35 százalékkal nyert, a második Karácsony lett 27 százalékkal, a harmadik pedig Márki-Zay, aki a szavazatok 20 százalékát zsebelte be.
Dobrev Klára a szavazatszámlálás elejétől végig vezetett. Egy ideig azt lehetett gondolni, hogy a budapesti eredmények csökkentik vagy elveszik majd ezt az előnyt, de hiába nyert meg Karácsony Gergely jóval több választókerületet a fővárosban, igaznak bizonyult a mondás: választást vidéken lehet nyerni. 106 választókerületből ugyanis 85-ben, noha a kisebb részvételű körzetekben, de Dobrev győzött.
A DK-sok azonban nem örülhetnek maradéktalanul, a második fordulóban ugyanis Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter várható megegyezése, és közös indulása jelentősen rontja Dobrev esélyeit. A második és harmadik helyen végzett jelöltek ugyanis abban egyetértenek, hogy Dobrevnek van a legkevesebb esélye legyőzni Orbán Viktort 2022-ben, ezért a legutóbbi találkozójukon már megállapodtak arról, hogy valamelyikük visszalép, és kormányfőjelölt, illetve kormányfőhelyettes-jelölt felállásban vágnak neki a második fordulónak. Karácsony és Márki-Zay az új szövetségükről Dobrev beszédének idején is tárgyalt Hódmezővásárhelyen.