Tárgyalnak a visszalépésekről, de előtte még jól odaszúrt egymásnak Karácsony és Márki-Zay

Legfontosabb

2021. szeptember 30. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Partizán csütörtök esti műsorában Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter is vendég volt. Gulyás Márton nemcsak az előválasztási eredményekről kérdezte a miniszterelnök-jelölteket, hanem az egymás javára történő esetleges visszalépések lehetőségéről is. Mindhárman hajlanak valamiféle kompromisszumra, de még semmi nem dőlt el, valószínűleg kell néhány nap, hogy tisztuljanak az erőviszonyok.

Megosztott az ellenzék – erről beszélt a Partizán műsorában Karácsony Gergely. Alapvetően két részre oszlik: a legelkötelezettebb szavazókkal rendelkező DK-sokra, akik Orbánra puccsistaként tekintenek, és vissza akarnak neki vágni. A másik csoportot pedig azok alkotják, akik nem voltak részesei a 2010 előtti politikának, és ez utóbbiak vannak kétharmados többségben az ellenzéken belül.

Mint mondta, ha valaki tényleg miniszterelnök akar lenni, akkor nem szabad, hogy bizonyos mondatok elhangozzanak a szájából. Nem lehet teljesen lehetetlen dolgokat mondani, például olyat, hogy holnap már börtönben lesz Polt Péter. Nemcsak a harsánysági verseny a lényeg, hanem hitelességi verseny is van. „Ha harsánysággal lehet csak megnyerni, akkor én nem akarom megnyerni” – mondta Karácsony. Nagyon nagyra tartja Márki-Zayt, de az adópolitikában vannak különbségek közöttük, Márki-Zay például megdicsérte a Fidesz adórendszerét, ami Karácsony szerint az egyik legigazságtalanabb a világon. „És a kormánnyal ezekben a kérdésekben csak én konfrontálódtam” – mondta a főpolgármester.

Karácsony: Nem Márki-Zaynak kedvezne, ha én visszalépnék

„A Momentum szavazói szerintem többségében rám szavaztak a miniszterelnök-jelölti szavazáson” – mondta. Azt nem tudja, hogy Jakab Péter fog-e bárkit támogatni a második fordulóban, elképzelhető, hogy nem. Márki-Zay Péterrel pénteken fognak beszélni. Sok levelet kapott Karácsony, amikben azt olvasta, hogy az ő szavazói nem szavaznának Márki-Zayra. Nem gondolja, hogy a visszalépése Márki-Zayt támogatná, valószínűbbnek tartja, hogy inkább Dobrevre szavaznának a szimpatizánsai.

Márki-Zay három feltételt szabott ahhoz, hogy visszalépjen Karácsony javára, ezekre Gulyás Márton reagáltatta is a főpolgármestert. Karácsony szerint felelőtlenség túl nagyokat ígérgetni az elszámoltatás terén, mert mindig mindenki hatalmasakat ígérgetett, de soha nem sikerült komoly eredményeket elérni. Egy másik feltétellel, az euró bevezetésével kapcsolatban Karácsony azt mondta, hogy a Fidesz által okozott hatalmas költségvetési hiány miatt nem hiszi, hogy nagyon hamar bevezethető, de hosszabb távon nincs ellenére.

Forrás: Partizán
Forrás: Partizán

Az egy esetleges ellenzéki kormány kezét brutálisan megkötő, Fidesz által hozott kétharmados törvényekkel kapcsolatban Karácsony azt mondta, a következő kormány nem esküdhet fel az Alaptörvényre, ebben biztos a főpolgármester. Azt viszont nem gondolja, hogy sima feles törvényekkel felül lehetne írni a kétharmados törvényeket, szerinte erre nincs lehetőség, például ezeket egyszerűen nem írná alá a fideszes kötődésű köztársasági elnök sem. De minden olyan megoldás elfogadható, ami az Európai Bíróság számára elfogadható.

Karácsony: Márki-Zay lesz az én jobbkezem

Dobrev is lehetne Karácsonynál kormánytag, de Dobrev vezetésével az ellenzék nem tudja leváltani a mostani kormányt. Mivel azonban

az ő szavazói valószínűleg Dobrevre inkább szavaznának, mint Márki-Zayra, Márki-Zay visszalépésével viszont valószínűleg inkább Karácsonyhoz érkeznének a szavazatok, mint Dobrevhez, ezért Karácsony szerint inkább Márki-Zaynak kellene visszalépnie az ő javára.

De Márki-Zay nélkül nem lehet megnyerni ezt a választást, Karácsony sokra tartja őt, egy nagyon tiszta embernek. Nem is véletlen, hogy valószínűleg ugyanabba a frakcióba, a Párbeszéd képviselőcsoportjába ülnek majd be 2022-ben.

Mit tudna mondani Karácsony Márki-Zay szavazóinak? – érkezett a kérdés. „Ha miniszterelnök leszek, akkor Márki-Zay lehet akár miniszterelnök-helyettes is, vagy akár bármi más is a kormányban. Máshogy gondolkodunk például az adópolitikáról és néhány más kérdésről, de a legtöbb dologban egyetértünk. Ő lesz az én jobbkezem” – mondta Karácsony.

Fekete-Győr: Egyértelmű kudarc az eredményem

„Pocsék eredményt értem el” – mondta Fekete-Győr András a műsorban. Viszont a Momentum több jelöltjének eredménye is nagyon nagy siker – hangsúlyozta. „Tanuló párt vagyunk, a kormányzókészséget nem tudtuk bizonyítani, tanulni kell a hibákból” – mondta. Szerinte voltak mélypontok, mint például a múltkori partizános-interjú, és voltak jó pillanatok is, például a miniszterelnök-jelölti viták.

Forrás: Partizán
Forrás: Partizán

Nem tudják még, hogy Márki-Zayt vagy Karácsonyt támogatják-e majd, a következő pár napban, illetve inkább jövő héten lesz erről döntés. „De mindkettő jó jelölt” – mondta a Momentum elnöke.

Az biztos, hogy nem Dobrev mögé fognak beállni a második fordulóban.

Nagyon megosztottak a párt szavazói, vannak, akik Karácsony, mások Márki-Zay felé húznak inkább. Az is számít majd abban, hogy ki mellé állnak be, hogy melyik jelölt fog felvállalni több pontot a Momentum programjából, és melyik jelölt értékrendjével tudnak jobban azonosulni a párt döntéshozói.

Márki-Zay: Azzal a háttérrel, ami Karácsonynak volt, én többet értem volna el

Onnantól kezdve, hogy 20 ezer helyett 33 500 aláírást gyűjtött össze az ellenzéki előválasztáson való induláshoz, elhitte, hogy a harmadik hely is meglehet – mondta a Partizánban Gulyás Mártonnak adott interjújában Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely polgármestere – a Mindenki Magyarország Mozgalom vezetője – szerint neki akár több esélye lehetne a második fordulóban, mint Karácsony Gergelynek, de nem zárta ki a visszalépés lehetőségét a főpolgármester javára.

Azt azonban egyértelművé tette, hogy Dobrev Klárát első fordulós győzelme után sem tekinti olyan politikusnak, aki képes lenne a saját elkötelezett táborán kívül elég embert megszólítani ahhoz, hogy ne csak a második fordulót nyerje meg az ellenzéki előválasztáson, de 2022-ben a Fidesz ellen is győzelemre vigye az ellenzéket.

„A Jobbik- és a Momentum-szavazókkal együtt a három talpon maradt jelölt közül a legnagyobb támogatást tudom biztosítani a második fordulóra” – jegyezte meg Márki-Zay, akinek válaszából az szűrhető le, hogy ha a Jobbik szavazóira számít is, arra nem, hogy Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke nyilvánosan is támogatná őt.

Ezt nem mondta ki, de enélkül talán nem mondta volna azt, hogy Jakab Péter valószínűleg azért nem kapott elég támogatást miniszterelnök-jelöltként, mert „nem biztos, hogy az ő stílusa a választók fejében” passzolt „a miniszterelnökhöz való hivatáshoz”, és talán sokaknak „nem volt szimpatikus” Jakabnál az, hogy voltak nyilvános viták, amelyeket nem vállalt, nem ment el például a Partizánba sem, sem korábban, sem most.

Forrás: Partizán
Forrás: Partizán

Márki-Zay szerint ő ugyan nem régi pártember, de ez nem jelenti, hogy képtelen lenne érdekek egyeztetésére: „22 éves nemzetközi céges tapasztalatom van, együtt tudok működni különböző emberekkel.” Épp ez a képesség az, amely miatt szerinte a második forduló után is olyan konszenzusos jelölt lehetne, aki akár Orbánt is képes legyőzni, ellentétben Dobrevvel, akinek az elutasítottsága szerinte ezt lehetetlenné teszik. Ezzel szerinte „nem szállt bele” a DK jelöltjébe, egyszerűen egy tényt állapít meg.

Ki kinek a javára?

A visszalépések vizsgálatánál „a fő elem az lesz, hogy ki tudja a legtöbb rendszerkritikus, korrupcióellenes, Fideszből kiszeretett szavazót megszólítani”. Ez, ismételte meg Márki-Zay, nem Dobrev Klára. Szerinte 2002-ben és 2010-ben is elmaradt az elszámoltatás, ő viszont a megújulást képviseli.

„Csak egy olyan kormánynak lennék része, amely ténylegesen fellép a korrupció ellen, és végre olyan rendszerváltást hoz Magyarországon, hogy nem leszünk következmények nélküli ország.” „Szeretném, ha senkitől sem tűrnénk el a lopást.” Karácsony kijelentésére, hogy a jobbkezeként szeretné látni Márki-Zayt, azt mondta, ez nagyon kedves. A korrupció elleni fellépéséről ismert Hadházy Ákos győzelmét külön kiemelte – az ő körzete volt az, ahol Tóth Csaba volt az MSZP–Párbeszéd, így közvetve Karácsony jelöltje, ám a kompromittáló ingatlantulajdonlás miatt kellemetlen helyzetbe hozott Tóthtól végül megvonta a támogatását. A nyilvánosság eszköze hihetetlenül erős – ez hozta a megtisztulást is sok esetben, mondta Márki-Zay, nem említve meg név szerint azokat a jelölteket, amelyek magyarázkodásra kényszerültek és veszítettek is.

Hogy kinek lehet a legnagyobb esélye a lehető legtöbb választót megszólítani, azt Márki-Zay szerint nem lehet olyan felmérésekkel megállapítani, amelyeket Karácsony rendel meg. Valóban független felmérésre van szükség.

Ezután némiképp odaszúrt Karácsonynak is: a főpolgármester „egy hét alatt a Facebookra többet költött, mint én az egész kampányomra”.

Márki-Zay szerint ő hasonló háttérrel sokkal jobb választási eredményre lett volna képes, mint Karácsony, aki 2018-ban már volt miniszterelnökjelölt.

Árnyalta a képet, amely szerint három feltételt szabott volna Karácsonynak, cserébe a támogatásért. Ez nem kifejezett pontokba szedett lista volt, csupán példaként felhozott szempontok, amelyekben egyébként szerinte Dobrev határozottabb álláspontot képvisel, és ez épp közelebb esik az ő elvárásaihoz is.

Ilyen az euró mielőbbi bevezetése – bár tudja, hogy nem lehet bevezetni 1-2 éves időtávon belül, már csak azért sem, „mert Orbán nagyon eltávolodott a maastrichti kritériumoktól” –, az alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenségének kimondása és az elszámoltatás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!