Karácsony: A változás és a demokrácia az előválasztás nyertese

2021. szeptember 28. – 21:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kis csúszással, kedd este fél kilenc után véget ért az első magyar országos előválasztás első fordulója, melyen több mint hatszázezren vettek részt. A szavazatokat csak szerda reggel kezdik összeszámolni, ám a miniszterelnök-jelöltek és az egyéni jelöltek már kedd este sorra mondanak köszönetet szavazóiknak, aktivistáiknak.

„Hosszú és küzdelmes hónapokon vagyunk túl – mondja Dobrev Klára a Facebook-oldalán megosztott videóban. – Én magam is. Hónapok óta járom az országot nagyvárosoktól a legkisebb településekig, hogy elvigyem a változás üzenetét, hogy elmondjam, van kiút az Orbán-rendszerből, és a rendszer bukása az előválasztással fog megkezdődni.”

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy az üzenet célba ért, az ellenzéki összefogás felrázta az országot.

„Megmutattuk, hogy képesek vagyunk összefogni, és együtt létrehoztunk valamit, amit korábban még senki. Hol halkabb, hol hangosabb viták mellett, ahogy az egy demokráciában természetes”

– fogalmazott Dobrev, hozzátéve, szerinte most született csak meg igazán az ellenzéki összefogás.

Karácsony Gergely már ki is hirdette előválasztás első fordulójának győztesét. Az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta, a változás ügye, a demokrácia ügye nyert, míg az előválasztás vesztese a jelenlegi pöffeszkedő, úrhatnám hatalom.

„Okkal mondhatjuk, a részvétel meghaladta minden várakozásunkat, számolhatjuk úgy is, hogy a 2018-as parlamenti választási részvétel 10 százalékát is meghaladja azok aránya, akik leadták szavazatukat az előválasztáson. Ez nagy siker és világos jelzés: a változás elkezdődött”

– írja.

Az előválasztás a miniszterelnök-jelöltek esetében kétfordulós. A pártoknak Karácsony szerint mielőbb meg kell állapodniuk a második forduló dátumáról. Az őt támogató pártokkal együtt ő is azt szeretné, hogy a második fordulós szavazáson is legyen lehetőség két hétvégén is szavazni, október 9 és 16. között tartsák azt. Azt is javasolták, hogy azoknak ne kelljen ismét végigjárniuk a regisztrációs folyamatot, akik már az első fordulóban regisztráltak az online szavazásra. „Ezzel tartozunk a választóknak, ezzel tartozunk a változás ügyének, ezzel tartozunk a demokratikus elkötelezettségünknek. És ezeknél egyetlen párt részérdeke sem lehet fontosabb” – teszi hozzá.

Szerda délután óránként érkeznek az eredmények

Márki-Zay Péter Gödöllőről jelentkezett be pár perccel nyolc előtt, ahol egy önkormányzati konferencián vesz részt.

Mindenkinek megköszönte, aki szavazott az előválasztáson, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint ez egy fantasztikus eredménye volt az ellenzéki együttműködésnek.

Köszönetet mondott az előválasztás lebonyolításában részt vevő önkénteseknek is, akik Márki-Zay szerint azért dolgoztak, hogy „az ellenzék közös jelöltjeit előválasztáson, ne pedig pártmutyik eredményeképpen válasszuk ki”.

„Több mint 600 ezer ember gondolta úgy, hogy van értelme véleményt nyilvánítani. Hogy van értelme adni egy újabb esélyt a magyar demokráciának – írják az előválasztást lebonyolító aHang Facebook-oldalán. – Több mint 600 ezer ember találkozott sok ezer aktivistával az utcákon, falvakban, városokban és az interneten keresztül. Ezt a közös élményt már nem veheti el tőlük, tőlünk senki.”

A szavazatokat holnap reggel kezdik összeszámolni, az Országos Előválasztási Bizottság közlése szerint az eredményeket az előválasztás Facebook-oldalán lehet majd nyomon követni.

Azt írják, szerda délután óránként jelentkeznek majd Facebook élő-videókban, és 106 egyéni választókerületi posztban fogják az eredményeket nyilvánosságra hozni. A választókerületeket megyénként párhuzamosan, az alacsonyabb sorszámútól a magasabb felé haladva fogják megszámolni. A miniszterelnök-jelölti választás eredménye lesz utolsóként nyilvános.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!