A vér- és ondómintákról kérdezték a szakértőt a meggyilkolt soroksári futónő ügyének tárgyalásán

2021. szeptember 23. – 12:14

frissítve

A vér- és ondómintákról kérdezték a szakértőt a meggyilkolt soroksári futónő ügyének tárgyalásán
R. Szilveszter vádlott az előkészítő ülésen, a Fővárosi Törvényszéken 2019. október 7-én – Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Genetikai szakértő meghallgatásával folytatódott a 2013-as soroksári futónő gyilkosságának ügye csütörtökön. Az igazságügyi szakértő csütörtöki rövid meghallgatás főleg szakmai kérdésekre fókuszált, mint például arra, mennyire azonosítható be egy ember vér- és ondómintákból.

A szakértő szerint bár két ember mintáját is megtalálták az áldozaton, a nyál, az ondó a vér olyan erős minták, amik egyértelműen beazonosíthatók. A szakértő meghallgatása ugyanakkor itt félbeszakadt, és jövő kedden folytatódik majd.

2013. szeptember 25-én kocogás közben támadták meg a 36 éves Gy. Krisztinát Soroksáron. Holttestét éjjel, a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találták meg, egy nyomkövető kutya segítségével. A vád szerint a nő alsó ruházatát eltávolították, majd megerőszakolták. Azért, hogy ne forduljon a rendőrséghez, egy öt milliméter vastagságú kötéllel megfojtották. A támadó ezután hátrakötözte a nő kezeit, majd a mobiltelefonját és fülhallgatóját magához véve elmenekült. A rendőrség hivatalos oldalán, a Police.hu-n a gyilkosságról csak egy szűkszavú közlemény jelent meg, az ügy végül azután kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy Schobert Norbert a Facebookon írt róla. Az áldozatról úgy írt, mint egykori kollégája feleségéről.

A rendőrség öt éven keresztül nem találta az elkövetőt, még ötmillió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek az ügyben. Több vakvágány után végül 2018 szeptemberében rendkívüli közleményben azt írták: a bűncselekménynek új gyanúsítottja van, egy börtönben ülő akkor 40 éves férfi, aki vallomást nem tett, csak annyit mondott, látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza, odament közbeavatkozni, így kerülhetett rá a DNS-e az áldozatra. Az eset 2019 őszén került a bíróság elé. Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét. A koronavírus-járvány miatt a tárgyalások egy évvel később, 2020 szeptemberében folytatódtak. Az ügyészség életfogytiglant kér a vádlottra.

A vádlottat a megszokottak szerint a börtönből kapcsolták be a Fővárosi Törvényszékre. Hosszú hajjal, hosszú szakállal, maszkban ült egy kis teremben. Tavasszal R. Szilveszter azzal került a hírekbe, hogy cellatársa, a nemzetközileg ismert bérgyilkos, D. Csaba megverte a tárgyalásra készülő férfit, ügyvédje szerint azért, mert védence nem bírja elviselni maga mellett az olyan férfiakat, akik nők életét oltják ki.

Képzeld, a Kriszta eltűnt, szerintem megölték

A bíróság tavaly ősszel több tanút is meghallgatott, több tanúvallomást felolvasott. A vádlott, R. Szilveszter anyja vallomása szerint volt, hogy fiát iskolás korában a rendőrség vitte haza valahonnan, máskor élelmiszerboltba tört be, ezután nevelőintézetbe került, ahonnan hétvégente járt haza. Tizennyolc évesen került ki az intézetből, az anyjához költözött a kilencedik kerületbe, és építkezésekre járt segédmunkásként. Közben cigit és édességet lopott egy kisközértből, börtönbe is került. Később kukákat ürített a Westend bevásárlóközpontban 2011 környékén, majd 2013 környékén megint börtönbe került. A nő azt is mondta, „nem tudom elképzelni róla, hogy embert ölt”.

Egy másik tanú szerint – aki harminc éve ismeri az áldozat férjét – a férj a gyilkosság estéjén őt úgy hívta fel: „képzeld, Csabika, a Kriszta eltűnt, szerintem megölték, mert a telefonja is ki van kapcsolva”. A tanú szerint a férj a gyilkosságot már a telefonban is tényként kezelte, ezzel kapcsolatban higgadt volt. Azt kizárta, hogy egy másik férfival tűnt volna el. A telefonhívás után a tanú a férjjel együtt az áldozat keresésére indult.

A bíróság korábban a férjet is meghallgatta. K. Lajos szerint felesége a gyilkosság estéjén eleve későn ment futni, és még a naplójában is aznapra fel volt jegyezve, hogy: „futás!!!”, pedig korábban nem csinált ilyet. A férfi szerint az utóbbi időben felesége viselkedése megváltozott: nem viselte az ékszereit futás közben, pedig mindig szokta. Ezt elmondása szerint a nő azzal indokolta neki: „inkább leveszem, mint hogy letépjék rólam”. Miután a gyilkosság estéjén felesége nem ért időben haza, elindult megkeresni őt. Autóval járta körbe a környéket, ekkor találkozott egy biciklin ülő szakállas férfival, akitől megkérdezte, látta-e a feleségét, de egy nemleges választ kapott, mondta a bíróságon. Ezután fordult a rendőrséghez, akik elkezdték keresni a nőt.

Az előző tárgyalásokon többször is előkerült, hogy az áldozat és férje házassága nem volt zökkenőmentes, és mindkettejüknek volt másik élete a kapcsolatukon kívül is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!