Kiütötte cellatársát a csantavéri halálosztó, gyűlöli azokat, akik nőkön követnek el erőszakot

2021. május 28. – 08:15

Kiütötte cellatársát a csantavéri halálosztó, gyűlöli azokat, akik nőkön követnek el erőszakot
A soroksári futónő meggyilkolásával vádolt férfi, R. Szilveszter a tárgyaláson – Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A soroksári futónő meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter, és a nemzetközileg ismert bérgyilkos, D. Csaba cellatársak lettek a börtönben – írta a Blikk. A lap szerint előbbi szerette volna elkerülni ezt a helyzetet, a börtön vezetősége azonban úgy döntött, hogy majd jól kijönnek egymással. Nem így lett.

A csantavéri születésű D. Csaba ugyanis megverte a tárgyalására készülődő Szilvesztert, ezt utóbbi ügyvédje is megerősítette. A szerb-magyar állampolgárságú D. korábban egy másik elítéltet is bántalmazott, aki több késszúrással gyilkolt meg egy nőt.

D. ügyvédje azt ismertette, hogy védence nem bírja elviselni maga mellett az olyan férfiakat, akik nők életét oltják ki. Egymillió forintot akart adni a családon belüli erőszak áldozatait védő szervezetnek, ezt azonban nem engedélyezték neki. D. Csabára tényleges életfogytiglant kértek, több országban gyilkolt.

R. korábban M. Richárd mellett ült, vele jóban volt, most azonban félti az egészségét. R. nem vallotta be a gyilkosságot, a DNS-mintáját ugyanakkor megtalálták a gyilkosság helyszínén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!