Tényleges életfogytiglani büntetést kérnek a csantavéri gyilkosra

2021. április 29. – 12:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még januárban ítélték el első fokon a csantavéri bérgyilkosként hírhedtté vált, szerb–magyar állampolgárságú D. Cs.-t egy Hollandiában életvitelszerűen tartózkodó horvát férfi, valamint egy magyarországi kábítószer-kereskedő meggyilkolásáért, de az ítélet szerint bűnös volt lőfegyverrel visszaélésben és közokirat-hamisításban is. D. Cs.-re, akit végül Csehországban, Prágában fogtak el a bujkálása során 2019 májusában, életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztést szabtak ki azzal, hogy legkorábban 40 év elteltével feltételesen szabadlábra bocsátható.

A védő teljes körű felmentéséért és a büntetés enyhítéséért jelentett be enyhítést, az ügyész pedig már akkor kérte, hogy zárják ki D. Cs. esetében a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében azt írja: a napokban nyújtották be a másodfokú indítványt, amiben fenntartották az ügyészi fellebbezést, és indítványozták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 40 éves D. Cs. a horvát férfival 2018. júliusban, egy amszterdami kávézóban végzett, tarkón lőtte. A magyar kábítószer-kereskedőt, V. Lászlót 2018. szeptember 19-én lőtte fejbe Budapesten, a XV. kerületben, a Pólus Center mögötti parkolóban, majd a holttestet a közeli patak medrébe húzta, ezután pedig hamis okmányokkal külföldre utazott.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!