Hétvégétől feloldják a forgalomkorlátozást a Blaha Lujza téren

2021. szeptember 17. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kivitelezés felgyorsításával tíz nappal korábban, várhatóan már most hétvégén véget ér az érdemi forgalomkorlátozás a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában, közölte Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke. Ennek köszönhetően a Rákóczi úton és a Nagykörúton is újra kétszer két sáv lesz járható a buszsávok, illetve a villamosvágányok mellett.

A kabinetfőnök szerint a következő időszakban csak kisebb munkálatokra kell számítani a csomópontban és közvetlen környezetében. Nagyobb, a sávok számát érintő korlátozásokkal már csak október végén, az őszi tanítási szünet időszakában kell számolni. Ekkor készül el majd a kereszteződés végleges kialakítása.

Karácsony Gergely főpolgármester azt már korábban jelezte, hogy a villamosbarát lámpaprogramot csak addig függesztik fel, ameddig a Blaha Lujza térnél forgalomkorlátozás van érvényben.

Mivel ez hétfőtől, a villamosbarát lámpaprogram is visszaáll a Nagykörúton.

Az új Blaha Lujza tér a tervek szerint egy fás, ligetes környék lesz, de megtartják a téren található két tölgyfát, a szökőkutat és a Nemzeti Színház emlékművét is. Továbbá 80 új fát ültetnek, több lesz az ülőhely, és lesznek új köztéri székek és asztalok is. Kialakítanak két Mol Bubi-töltőállomást, kerékpártámaszokat, valamint lesz egy nyilvános, akadálymentesített vécé is – a tervekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!