Zalatnay: A 10 milliót nem a zsebembe adják, nem ennyit ér az aláírásom

2021. szeptember 15. – 22:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zalatnay Sarolta múlt szombaton aláírta a Fidesz–KDNP Stop Gyurcsány!, Stop Karácsony! petícióját – erről Aradszki András érdi országgyűlési képviselő számolt be a Facebook-oldalán.

Az énekesnő a Blikk kérdésére most elmondta: „Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből. A véleményemet továbbra is elmondom, akinek ez nem tetszik, az mehet isten hírével. Szerencsére sokkal több a szeretet, mint a negatívum az irányomba a rajongóim részéről.”

Zalatnay korábban 10 millió forintos állami támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától egy életmű-koncertkörútra. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „Nagyon elszomorít, ahogy egyesek erre a hírre reagáltak. Nem kaptam semmiféle előnyt azért, mert aláírtam a petíciót. Szép is lenne, ha 10 milliót érne az aláírásom! A pénzt nem a zsebembe adják, a turné minden egyes elemével el kell számolni.”

A kormány nemrég Őszi Hacacáré néven országos rendezvénysorozatot jelentett be, amellyel az összetartozást és a bajba jutott zeneipart kívánják megsegíteni. Hamar kiderült, hogy a rendezvényeket főként fideszes vagy független vezetésű településeken tartják, ahol a helyi politikusok reklámtáblának használják a fellépő zenészeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség nem hajlandó elárulni, hogy mennyi pénzből és kik bonyolítják le a közpénzből szervezett állami road show-t, zeneipari szereplők szerint egy Raktárkoncert 2.0-ról van szó. Minderről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!