Ketten kiestek, öt miniszterelnök-jelölt maradt versenyben

2021. szeptember 12. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus közepén hét miniszterelnök-jelöltet vett nyilvántartásba az előválasztást szervező Országos Előválasztási Bizottság, de hétfőre ötre csökkent a résztvevők száma.

Ecsenyi Áron, a Le az adók 75%-ával nevű libertárius párt vezetője már az ajánlások gyűjtése közben visszalépett. Egy interjúban úgy fogalmazott, valójában csak trollkodni akart, illetve az ideológiájukat népszerűsítette volna a rá irányuló sajtófigyelem révén.

Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje pedig hétfőn jelentette be, hogy nem sikerült összegyűjtenie az induláshoz előírt 20 ezer ajánlást. A Telexnek arról beszélt, hogy ennek a legfőbb oka az erőforráshiány volt: az ősszel alapított pártjának még nincs annyi aktivistája és pénze, mint a konkurenseknek. Azt is elárulta, hogy több ezer aláírás hiányzott neki ahhoz, hogy felkerüljön a neve a szavazólapra. Egyéni jelöltként azonban sikerült összegyűjtenie 400 ajánlást, így Hajdú-Bihar megye 1. választókerületében, Debrecenben elindul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!