Ha az ügyfél jóváhagyja a tranzakciót, a bank nem köteles megtéríteni a csalók okozta kárt

2021. szeptember 10. – 08:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu írt arról, hogy egyik olvasójukat az OTP Bank nevében közel egymillió forintra károsították meg telefonos csalók. Korábban a lap számolt be egy kisgyermekes anyáról, akit csalás megelőzése címén hívtak fel az OTP nevében. Annyira meggyőző volt a szövegük, hogy a nő elhitte, valóban veszélyben van a pénze, ami a bank nevében telefonáló ügyintéző segítsége nélkül elúszhat. Kétmillió forintot csaltak ki tőle.

Az egymillió forintos csalás történetében az olvasót egy hívásazonosító nélküli számról hívták. Habár nem az OTP ügyfele, a csalók azt mondták, hogy mivel a SimplePay az OTP-hez tartozik, rálátnak így is az ügyeire. A csalók története arról szólt, hogy épp feltörni készülnek a férfi bankkártyáját, ezért kell „csalásmegelőzés” címszóval tenni valamit.

A csalók több mint egy óráig beszéltek telefonon, közben biztosították a férfit arról, hogy blokkolni fogják a csalókat, mert mindent látnak a rendszerben. Elkérték a bankkártya adatait, tranzakciókra szólították fel a „csalók lépre csalása érdekében”, végül összesen nagyjából egymillió forintot csaltak ki, nyolc tranzakcióval.

Miután letették a telefont, a férfit felhívta a Gránit Bank, hogy több gyanús utalást láttak: ekkor jött rá, hogy csalóknak utalta át a pénzét. A férfi ezután rendőrségi feljelentést tett és a bankjánál is panaszt tett. A jegybanki felügyelet ezután arról beszélt,

Ha az ügyfél csalás áldozatává válik, de végül is saját maga utalja át a pénzt a csaló számlájára, akkor a bank nem köteles megtéríteni a kárt.

Mert ugyanis míg az ügyfél által jóvá nem hagyott tranzakcióknál a bank a felelős, addig a leokézott utalásoknál már nem. Mint a jegybank jelezte, az OTP kapcsán eddig nem érkeztek csalós bejelentések, de más bankokról már igen.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!