Honvédségi helikopterrel szállították Tucker Carlsont a magyarországi látogatásán

2021. augusztus 27. – 17:59

frissítve

Honvédségi helikopterrel szállították Tucker Carlsont a magyarországi látogatásán
Tucker Carlson fellépése az MCC Feszten 2021. augusztus 7-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Honvédségi helikopterrel szállították Tucker Carlsont, az amerikai Fox News riporterét Magyarországon. Ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter erősítette meg írásban Vadai Ágnesnek.

A DK országgyűlési képviselője a 444 cikkére hivatkozva kérdezte Benkőt a helikopterezésről. Arra volt kíváncsi, hogy mi indokolta azt, hogy a Fox News riporterét a Magyar Honvédség helikopterével szállítsák a határra, ki engedélyezte azt, mennyibe került az út, és ki fizette a költségeket. Vadai rákérdezett arra is, hogy a kormány vagy a Mathias Corvinus Collegium meghívására érkezett a magyar fővárosba az amerikai televíziós műsorvezető, és amennyiben a kormány vendége volt, milyen közérdek indokolta a meghívását.

A honvédelmi miniszter sietett leszögezni, hogy a Magyar Honvédség minden esetben törvényszerűen járt el.

„Ennek megfelelően a Fox News riporterének szállítása is az érvényes jogszabályok maradéktalan betartásával, honvédségi légi járművön történt.”

Hivatkozik a honvédelmi törvényre, amely kimondja, hogy a Honvédség szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire és anyagaira, valamint hadfelszerelésére vonatkozó adatok

a keletkezésüktől számított harminc évig titkosak.

Benkő azt is írja, hogy a honvédelmi tárca szakértőinek álláspontja szerint nem szegték meg a katonai repülésre vonatkozó szabályokat.

Tucker Carlson, a Fox News jobboldali amerikai hírcsatorna legismertebb műsorvezetője augusztus elején érkezett Magyarországra. Először megtekintette a határvédelmi kerítést Orbán Balázs államtitkárral, majd Orbán Viktorral is készített egy hosszabb interjút. Aztán a kormányzati pénzekkel kitömött Matthias Corvinus Collegium által szervezett MCC Feszten is fellépett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!