Meghalt a kórházban az M7-esen történt buszbaleset egyik sérültje

2021. augusztus 23. – 11:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András számolt be Facebook-oldalán arról, hogy az M7-es autópályán történt buszbaleset egyik sérültje – az egyik önkormányzati vállalat munkatársa – egy hét után meghalt a kórházban. Ezzel kilencre emelkedett a baleset halálos áldozatainak száma. „Ezúton szeretném az önkormányzat és egész Székesfehérvár együttérzését kifejezni családja, barátai és kollégái számára. A pótolhatatlan veszteség súlyát nem tudjuk enyhíteni, de mind az önkormányzat, mind a vállalat minden lehetősége szerinti segítséget igyekszik megadni a hozzátartozók számára. Isten nyugosztalja polgárunkat!” – írta a polgármester.

Mint arról a Telex is beszámolt, augusztus 17-én, vasárnap hajnalban árokba borult egy több mint 50 utast szállító magyar rendszámú autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, sokan megsérültek. A busz egy egynapos horvátországi útról tért vissza. Az egyik buszsofőr édesanyja is életét vesztette, K. János születésnapi ajándékként adta az utat anyjának, aki szerette volna látni a tengert.

A tömegszerencsétlenség azért következhetett be, mert a magyar rendszámú autóbusz valami miatt a jobb oldali sávból elkezdett nagy sebességgel lefelé húzódni a leállósáv irányába, és eltalálta a felüljáró jobb oldali pillérét, ettől pedig oldalára fordult. A baleset viszonylag nagy sebesség mellett történt, a rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit. Sokan arra gyanakodtak, hogy a sofőr elaludt vagy rosszul lett a volán mögött. Ha viszont durrdefekt miatt történt volna a baleset, az nem így nézett volna ki.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!