Győr polgármestere a helyi újságírónak: Nyomorult dolog, hogy abból élsz, hogy szart csinálsz a jó dolgokból

2021. augusztus 19. – 17:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közel két hete írt egy hosszú bejegyzést Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András az Ugytudjuk.hu nevű győri újság munkatársáról, Pintér Bencéről, amiben Dézsi az újságírót „tiszteletlen, füllentős, arrogáns, kiképzett provokátornak” nevezte. Az esetről itt számoltunk be bővebben, csütörtökön pedig élőben is találkozott a polgármester az újságíróval, írja az Ugytudjuk.hu.

Az újságíró három kérdést szeretett volna feltenni Dézsinek egy csütörtök délutáni eseményen. Miután a polgármester interjút adott az önkormányzati Győr+ médiacég munkatársainak, odalépett hozzá Pintér Bence, amire Dézsi azt mondta: „Csak újságnak nyilatkozom.”

Bár az újságíró emlékeztette, hogy az Ugytudjuk.hu az NMHH-nál is bejegyzett médiumnak számít, Dézsi a lapot politikai propagandának nevezte, és elvonult a kérdések elől. Az újságíró követte a polgármestert, aki végül személyeskedve kifakadt:

„Bence, nagyon nyomorult dolog, amit csinálsz, te nem is ellenzéki újságíró vagy, én megértem, mert meg kell élni valamiből (…) Abból élsz, hogy szart csinálsz a jó dolgokból”

Bár Dézsi nem fejtette ki, mit ért pontosan ez alatt, nem akart válaszolni az újságíró kérdéseire:

„Provokátor vagy, egy pártprovokátor vagy, egy ellenzéki pártprovokátor vagy, nem Győr érdekeit szolgálod, hanem a gazdáid érdekeit szolgálod. Nagyon jó provokátor vagy, egy probléma van: a jellemeddel van probléma.

Nekem ez nem tartozik a munkaköri kötelességembe, hogy pártprovokátorokkal beszélgessek” – mondta a polgármester, majd bevonult a városházára.

Bár az Ugytudjuk.hu újságírója nem tehette fel a kérdéseit, Dézsi Csaba András nemrég a kormánypárti Mandinernek adott interjújában beszélt arról, hogy szívesen nyilatkozik a KESMA-univerzumon kívüli lapoknak is: „A halállal kell megbirkóznom orvosi munkám során, így miért is ijednék meg egy ellenzéki újságírótól?!” Áprilisban például a Telexnek is interjút adott a polgármester, amit itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!