Győr fideszes polgármestere nekirontott a Facebookon egy helyi újságírónak

2021. augusztus 6. – 19:27

Győr fideszes polgármestere nekirontott a Facebookon egy helyi újságírónak

Másolás

Vágólapra másolva

Két nappal ezelőtt Dézsi Csaba, Győr fideszes polgármestere szokatlanul éles hangú bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán. A bejegyzésben Pintér Bencének, a helyi ugytudjuk.hu újságírójának ment neki tiszteletlen, arrogáns provokátornak nevezve őt.

Sőt, a polgármester a posztban felemlegette Pintér Bence családját is:

„... pontosan tudom, hogy ennek az embernek és családjának ez a szánalmas meló jelenti a megélhetését. Be kell tömni az éhes szájakat akkor is, ha ezek a gyerekek nem lesznek büszkék majd a tudatraébredésük után az apjukra, aki nap mint nap remegve várja, mikor árthat Győr polgármesterének, és Győr városának, mert neki a samesznak a pesti és szombathelyi főnökei ezt a munkát adták.”

Pintér Bence szerint kifejezetten aljas és undorító, ahogy a polgármester „beleállt a családjába”, és miután ezt többen jelezhették Dézsinek, a polgármester kihúzta a családra vonatkozó részt a posztjából. (Az eredeti poszt az ugytudjuk.hu-n olvasható.)

De mi bosszanthatta fel annyira a győri polgármestert, hogy ilyen hangvételű bejegyzést írjon? Természetesen ezzel a kérdéssel magához Dézsi Csabához fordultunk, hivatalos e-mail címén, és közösségi oldalának chat-csatornáján, és bár kérdéseinket látta, nem adott választ rájuk.

Ezért kénytelenek vagyunk a polgármester bejegyzésére támaszkodni, ami alapján az a lényeg,

  • hogy Pintér Bence és az ugytudjuk.hu helyi lap (több más lappal, pl az ezalenyeg.hu-val, a röviden.hu-val vagy az azonnali.hu-val együtt) szerinte „álfüggetlen”, és ezek „a gyáva álfüggetlenek más szájába adva” például azt írják róla, hogy: „p.ö.c.s.”,
  • valamint hogy Pintér Bence szociálisan érzékeny független újságíró álruhájába próbál bújni, pedig csak egy megélhetési bértollnok, aki sikerrel tudja bomlasztani a győri közösséget.

A polgármester az állításait több fotóval próbálja alátámasztani. Az egyik fotón egy, a röviden.hu cikke alá kommentelő (ismeretlen) olvasó valóban azt írja, hogy pöcs. A másikon az látszik, hogy a „Boldogulj Győrben” Facebook-csoport az ugytudjuk.hu csoportja, a harmadikon pedig egy bejegyzés látható egy posztról a „Boldogulj Győrben” csoportban, amin egy szúnyogirtásról szóló röviden.hu cikk van megosztva, azzal a szöveggel: „Azt mondják rá, hogy ez hülye. Igazuk lehet...”.

Van még egy képkivágás Pintér Bencének az azonnali.hu számára írt cikkéből, amiből annyi látszik, hogy „A fideszesek gonosz hülyék, az ellenzékiek...”. És a polgármester bemutat még egy ugytudjuk.hu cikket, amiben az LMP-s Jenei Ferencet szólaltatják meg egy győri témában, majd a róla szóló cikket Jenei az LMP által finanszírozott hirdetésben megosztja a saját oldalán. (Jenei amúgy az LMP jelöltje a győri ellenzéki előválasztáson.)

Ezek tehát a polgármester bizonyítékai. Pintér Bence ezzel szemben azt mondja, hogy nem is érti, hogy keverhette bele a polgármester a többször idézett röviden.hu-t vagy ezalényeg.hu-t, mert se a lapokhoz, se a kommentelőikhez semmi köze.

Az ugytudjuk.hu-val kapcsolatban elmondta: az újság impresszumában olvasható, hogy az újságot kiadó cég a Kő A Mezőn Nonprofit Kft., amelynek öt tulajdonosa van: Góczán Diana, Fehér Buda Kristóf, Vágvölgyi Bálint, Farkas Balázs és Ungár Péter (az LMP országgyűlési képviselője). Hozzátette: a tagadhatatlan kapcsolódási pont miatt többször kérte a polgármestert, hogy mutasson LMP-propagandát a Győrről szóló cikkekben, de ez egyelőre még nem sikerült neki.

A „Győr összefog” Facebook-csoporttal kapcsolatban Pintér közölte, hogy tavaly márciusban a kezdeményezésére egy csapat győri civil hozta létre, hogy a járványhelyzetben legyen felülete a segítségkérésnek és -nyújtásnak. A járvány első hulláma után világos lett, hogy a csoportot továbbra is szívesen használják ügyes-bajos dolgaik megoldására a győriek, ők pedig a győri közéletet érintő ugytudjuk.hu cikkeket is megosztják a csoportban. De ugyanígy megoszthatja itt bárki a Kisalföld vagy az önkormányzati tulajdonú GyőrPlusz helyileg releváns híreit is, amit gyakran ő maga tesz meg, tette hozzá Pintér.

Pintér a polgármesteri posztról elmondta, hogy teljesen váratlanul érte. Dézsi bejegyzése alkalmas volt arra, hogy kiváltson egy-két őt érintő uszító hangnemű hozzászólást, valaki például azt javasolta, hogy „egy kemény győri férfi vágja a falhoz”. Ezért még gondolkozik azon, hogy a módosítás ellenére jogi útra tereli az ügyet.

Dézsi Csabának küldött kérdéseinkben többek között kitértünk arra is, nem érzi-e, hogy posztjának hangvételével (súlyosan negatív jelzők, személyeskedések és minősítések) átlépett egy vonalat, amit egy polgármesternek nem szabadna átlépni, vagy hogy nem tart attól, hogy erősen érzelemre ható bejegyzése után az újságírót vagy családját inzultus éri, és ha ilyen történne, vállalná a felelősséget? – de a polgármester ezekre a kérdésekre sem válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!