Megszólalt a buszbalesetről a szervező cég: egynapos horvát túrán voltak, két gyerek volt az utasok között

2021. augusztus 15. – 11:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex elérte annak az utazási irodának a főszervezőjét, amely az M7-esen vasárnap hajnalban halálos balesetet szenvedett busz útját szervezte.

Szabó Roland, a Rolitúra alapítója azt mondta a vasárnap késő délelőtti telefonbeszélgetésben, hogy másfél órája szerzett tudomást a balesetről, mert olyan helyen volt, ahol nem volt térerő. A munkatársai a helyszínen segítik a hatóságok munkáját.

Megerősítette az információt, miszerint a busz egy egynapos baskai túrán volt Horvátországban, az utaslista szerint 56 utassal, ebből két gyerek, két sofőr.

A sajtóban több helyütt is írták, hogy a cég sofőrje is a halottak között van. Erre Szabó azt mondta, az információt hivatalosan nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni.

A hvg is elért egy férfit a Volmer-Tours Kft. telefonszámán, aki nem árulta el a nevét. Ez a cég szerepel a rolitura.hu oldalon céges elérhetőségként. A hvg-nek a férfi azt mondta, az M7-esen balesetet szenvedett Mercedes buszt csak bérelték, az nem az irodáé volt. Az utazási irodát képviselő férfi a lapnak azt mondta, a halálos áldozatok között van a buszt váltásban vezető sofőrök közül az egyik, amelyik éppen vezette a járművet.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.