56 választókerületben indít jelöltet a Momentum az őszi ellenzéki előválasztáson

2021. augusztus 12. – 14:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákost Zuglóban, Paróczai Anikót Kispesten, Gelencsér Ferencet Budapest 1-es számú választókerületében, míg Tompos Mártont, Budapest 5-ös számú választókerületében indítja a Momentum az őszi ellenzéki előválasztáson – jelentette be a párt elnöke csütörtökön.

Azt, hogy a Momentum Hadházyt támogatja, már korábban is lehetett tudni. Hadházy Ákos egy februári sajtótájékoztatón arról beszélt, hálás a Momentum bizalmáért, és meg van győződve arról, hogy csak akkor nyerhet az ellenzék a 2022-es országgyűlési választásokon, ha teljes fordulatot hajt végre, véget vet a következménynélküliségnek Magyarországon, és a jog és az igazság garanciáját nyújtja, valamint azt, hogy az átláthatóság egyaránt érvényes a politika valamennyi szereplőjére, úgy ellenzékire, mint kormánypártira.

Fekete-Győr András elnök a mai néhány perces sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most bejelentett jelöltek „mindannyian a korrupcióellenes harc élharcosai”.

Kitért a homofób törvényre is, amivel kapcsolatban a Momentum elnöke hangsúlyozta, hogy a párt „nemzeti megbékélést szeretne”, ők a jogegyenlőségben hisznek, és ő személy szerint is egy olyan országban szeretne élni, ahol melegnek, nem melegnek, idősnek, fiatalnak, konzervatívnak, liberálisnak ugyanolyan jogai vannak.

A Momentum egyébként a 106-ból 56 választókerületben indít jelöltet.

Az ellenzéki előválasztásról és arról, hogy miért kell már az előválasztás előtt egyezségeket kötni, és az milyen hatással lesz ez a versenyre, ebben a hosszabb cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!