Publicus: A fideszes szavazók közel háromnegyede szerint nem elfogadható, hogy kormánykritikus embereket hallgassanak le

2021. augusztus 11. – 06:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar lakosság majdnem háromnegyede (74 százalék) hallott már a Pegasus-botrányról, és több mint fele (51 százalék) úgy gondolja, hogy a kormány kezdeményezte az újságírók, politikusok, ügyvédek lehallgatását – derült ki a Publicus Intézet július végi, Népszava számára készített felméréséből.

A kormány először ezt tagadta, később azonban lényegében óvatosan beismerte, hogy állami szolgálatok lehallgathatták az Orbán-rendszerrel kritikus személyeket.

Bár a kormánypárti médiát nem lehet azzal vádolni, hogy túltolták volna a megfigyelési ügyről szóló tájékoztatást,

a Fidesz–KDNP szavazóinak több mint kétharmadához (68 százalék) így is eljutott a híre.

41 százalékuk ennek ellenére nem gondolja azt, hogy a kormány kezdeményezte volna a lehallgatásokat, és csak negyedük válaszolta azt erre a kérdésre, hogy igen.

A felmérésből az is kiderült, hogy a kormány szimpatizánsainak 71 százaléka nem tartja elfogadhatónak, hogy kormánykritikus személyeket figyeljenek meg. 43 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy mennie kell annak a miniszternek, aki alá az adatokat gyűjtő szervezet tartozik.

Orbán Viktor támogatottságát viszont láthatóan nem rendítette meg a botrány, a kormánypárti szavazók mindössze 7 százaléka gondolja úgy, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, ha kiderül, hogy kormányának köze van a megfigyelési botrányhoz.

Júliusban robbant ki a Pegasus-botrány, akkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, az elkészült anyagokat a Telex is publikálja. Az ügy lényege, az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele.

Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján. Köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket, de az Orbán-kormány két volt államtitkárának (Aszódi Attila, Weingartner Zsolt) telefonszáma is feltűnt a listán.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, a témával foglalkozó összes cikkünket és videónkat itt találja meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!