Pintér Sándor nagyon nem szeretné, ha a lehallgatási botrányról kérdeznék

2021. július 28. – 20:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL Klub a Pegasus-botrányról szeretett volna kérdezni fideszes képviselőket a karmelita kolostornál. Először Benkő Tibor honvédelmi minisztert faggatták, aki kissé határozatlannak tűnt, és gyakorlatilag nem tudott érdemben válaszolni a riporter kérdéseire azzal kapcsolatban, hogy külföldi szolgálatok használhatták-e a kormánynak kellemetlen magyar újságírókat és gazdasági szereplőket lehallgató izraeli kémszoftvert, ahogy arra sem, hogy használta-e a magyar titkosszolgálat. Aztán megérkezett Pintér Sándor belügyminiszter, aki Benkőnél egy jóval határozottabb válasszal tért ki a kérdések elől, ahogy az az RTL felvételén is látszik.

Pintér azzal kezdte, hogy elment a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ahol az ügyet tárgyalták volna, de ott ugyebár a fideszesek távolléte miatt nem tudott érdemben válaszolni a kérdésekre. Ezután elmondta, hogy a jövőben is kizárólag csak ezeken az üléseken válaszol az ilyen kérdésekre, mert egyébként államtitkot sért minden más esetben. Ezután meglehetősen érdekes stílusban azt ajánlotta a riporternek, hogy azt is gondolja meg, hogy egyáltalán lejátsszák a helyszínen készült felvételt, mert ha ő esetleg megsértené ezt az államtitkot, akkor az őt kérdező riportert felbujtóként felelősségre lehetne vonni. Majd ezután távozott.

A hétvégén egyébként az ellenzéki pártok vezetésével több ezren tüntettek a Fidesz székháza előtt, és több ellenzéki politikus is Varga Judit igazságügyi miniszter és/vagy a teljes kormány lemondását követeli. Legutóbb Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt arról, hogy semmi kivetnivalót nem talál abban, ha a magyar kormány kémszoftvert vásárol.

A kormánytagokat a múlt héten mi is kérdeztük Pegasus-ügyben, a belügyminiszter akkor még megengedőbb volt:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!