Akár egy órát is kell utazniuk a kritikus állapotú betegekkel a mentősöknek, mióta Zalaegerszegen felmondtak a traumatológusok

2021. július 21. – 05:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus június végén felmondott, a kórház csak az egyszerűbb baleseti sérüléseket tudja ellátni. Bármilyen bonyolult esetet a mentőknek más városok kórházaiba kell szállítaniuk.

Az ügyben július 12-én küldtünk kérdéseket az Országos Mentőszolgálatnak, amely kedden válaszolt. Azt írták, Zalaegerszegről és környékéről a súlyos sérülteket vagy a kritikus állapotban lévő betegeket a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházba, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba és a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba szállítják.

Súlyosabb sérülések esetén tehát a mentőnek a következő távokat kell megtennie a környékbeli kórházakig: míg Kanizsa és Szombathely 50-60 kilométerre van a megyei kórháztól, Kaposvárig már több mint 130 kilométert kell megtenniük a betegekkel a mentőknek.

Az OMSZ erről azt írta a Telexnek: „Fontos körülmény, hogy a mentők a szállítás megkezdése előtt stabilizálják a beteg állapotát, és a szállítás közben is ellátást biztosítanak.

Útvonaltól függően a Zalaegerszeg–Szombathely távolság kb. 30 perc, a Zalaegerszeg–Nagykanizsa távolság kb. 35 perc, valamint a Zalaegerszeg–Kaposvár távolság kb. 60 perc.”

Arra a kérdésünkre, hogy szükség volt-e a zalaegerszegi traumatológiai ellátás kiesése miatt pluszerőket szolgálatba állítani a mentősöknél, az OMSZ azt válaszolta: a Zalaegerszeg környéki betegek mentőellátása folyamatos és zavartalan, de ha arra van szükség, szolgálatba tudnak állítani több mentőegységet.

Soron kívüli vizsgálat

Júliusban Kásler Miklós emberminiszter soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, miután a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus felmondott.

A minisztérium közleménye szerint az elmúlt időszakban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen jelezték a kórház felé, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjakkal. A megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat az intézmény vezetői jelentősen megemelték. Ennek ellenére a felmondás alatt álló traumatológusok újabb követelésekkel álltak elő, állította a minisztérium.

Azt is írták, a kórház menedzsmentje megvizsgálta ezeket a követeléseket, és megállapította, hogy az újabb elvárásaik nélkülöznek minden szakmaiságot, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges. Miután a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok szerintük nem engedtek a követeléseikből, lezárták a tárgyalásokat, az intézménnyel együttműködni nem kívánó traumatológusok felmondását pedig elfogadták.

A felmondó orvosok távozásuk után azt írták a Telexnek, hogy „a munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra, arról a felek nem nyilatkozhatnak érdemben, így mi nem is tesszük, csak annyit jelenthetünk ki, hogy a munkáltatói közleményben foglaltakat visszautasítjuk, és a megfelelő fórumokon kívánjuk a jogainkat érvényesíteni”.

A felmondások után a zalaegerszegi kórház azt is mondta, „a lehető legrövidebb időn belül” újjászervezik a traumatológiai osztályt, „olyan szakorvosok bevonásával, akik munkájuk során a gyógyítást és a betegek ellátását tekintik elsődleges céljuknak, intézményünk és kollektívája iránt pedig elkötelezettek”. A munkával egy pécsi orvost bíztak meg, emiatt aztán a zalaegerszegi kórház kihelyezett tanszékként is üzemel majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!