Csak most nőttek igazán nagyot a várólisták

2021. július 20. – 08:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy a második és a harmadik hullám között, most ismét megvizsgálta a Pénzcentrum, hogyan alakultak a kórházi várólisták. Tavaly nyárhoz képest nem ritkán a duplájára, triplájára nőtt a várakozási idő, és január óta egyes műtétekre már kétszer annyian várnak, mint fél éve. Például laparoszkópiás epekőműtétre egy éve még csak 127 nap volt az átlagos tervezett várakozási idő, ez év januárjában már 177 napot kellett várni. Jelenleg csaknem egy év, 351 nap várakozásra számíthatnak a betegek.

Szaruhártyaműtétre, urológiai kisműtétekre, kézsebészeti, alagút szindrómák műtétjeire, emlőműtétekre, artroszkópos műtétekre, nőgyógyászati plasztikákra, mandula- és orrmandulaműtétre kevesebbet kell az előirányzat szerint várakozni, mint fél évvel korábban.

Az operatív törzs február 3-án jelentette be, hogy a november 10-én érvénybe lépett felfüggesztés után újra visszatérnek az egynapos ellátások az egészségügyben. A köztes időben viszont csak a sürgős operációkat, illetve azokat a műtéteket lehetett elvégezni, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járt volna.

A nyugat-dunántúli régió két legnagyobb kórházának várólistáiról korábban itt írtunk részletesen. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!