Elrendelték a halasztható műtétek felfüggesztését

2020. november 07. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését keddtől az emberi erőforrások minisztere.

A járványhelyzet súlyosbodása miatt elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését Kásler Miklós. A Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szombati közleménye szerint a rendelkezést az egyre növekvő számú koronavírusos beteg folyamatos ellátásának biztosítása érdekében adta ki az utasítást a miniszter és eljuttatta valamennyi aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény és az Országos Mentőszolgálat vezetőjének – írta az MTI.

Az utasításban elrendelte a halasztható műtétek – ideértve az egynapos sebészetet is – felfüggesztését keddtől, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására. A kijelölés nem vonatkozik a korábbi miniszteri utasítás alapján mentesített intézményekre.

A beavatkozások felfüggesztése alól kivételt képeznek

  • a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne.
  • Továbbra is el kell végezni valamennyi onkológiai ellátást, a szervezett onkológiai szűrővizsgálatokat, a szakmai kollégium ajánlása szerinti kardiológiai ellátásokat, valamint biztosítani kell az asszisztált reprodukciós eljárások zavartalan működését is.
  • Transzplantációt is lehet végezni a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett – áll a közleményben.

A miniszteri utasítás szerint valamennyi közfinanszírozott, aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézmény – kivéve a korábban mentesítetteket – köteles ellátni a középsúlyos és súlyos, igazolt Covid-fertőzött, valamint gyanús betegeket.

Ennek érdekében az intézmények hétfőtől kötelesek elkülöníteni a Covid-betegek ellátására a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott összes ágyuk 40 százalékát, további 7 százalékát pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a Covid-fertőzöttek ellátására biztosítani – írták.

A pontos ágyszámokat intézményenként az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítik. Az utasítás meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatók kötelesek ellátni a Covid-beteg gyermekeket, az intenzív ellátást igénylő koraszülötteket, valamint a művesekezelésre szoruló, szoros kontaktnak számító, gyanús vagy fertőzött betegeket.

Az utasítás meghatározza, hogy a fekvőbeteg-intézetek koronavírus-fertőzés gyanúja esetén a beteget megfelelően izolálják és végezzenek antigén gyorstesztet. Pozitív eredmény esetén a beteg az igazolt betegekkel közös szobába helyezhető. Negatív eredmény esetén PCR-mintavétel is szükséges.

A Covid-gyanús és igazolt betegek betegútját az Országos Mentőszolgálat koordinálja. Az igazolt Covid-fertőzött, de tünet- és panaszmentes, valamint az enyhe és mérsékelt tüneteket mutató betegek otthonukban maradnak, illetve otthonukba bocsáthatók. Esetükben javasolt a napi háziorvosi konzultáció.

A miniszteri utasítás szerint valamennyi közfinanszírozott, aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény – kivéve a korábban mentesítést kapott intézmények – köteles ellátni a középsúlyos és súlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint gyanús betegeket. Ennek érdekében

az érintett intézmények 2020. november 9-től kötelesek elkülöníteni a COVID-betegek ellátására az összes NEAK finanszírozott ágyszámuk 40%-át. Az összes NEAK finanszírozott ágyszámuk 7%-át pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a COVID-fertőzött betegek ellátására biztosítani.

A pontos ágyszámok intézményenként az EESZT-ben kerülnek rögzítésre. A miniszteri utasítás meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatók kötelesek ellátni a COVID-beteg gyermekeket, valamint PIC ellátást igénylőket, illetve a művesekezelésre szoruló szoros kontaktnak számító, gyanús vagy fertőzött betegeket.