Jöhetnek a frankfurti villamosok, búcsút inthetünk a Ganz-csuklósoknak

2021. július 19. – 21:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BKV igazgatósága is rábólintott, így elindult a „Használt, alacsonypadlós villamosok beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás, amely 35 használt frankfurti villamos megvásárlását jelentené a gyakorlatban. Ezekkel a BKV a budapesti, 620 járműből álló villamosflotta legöregebb darabjait, a csaknem 50 éves átlagéletkorú 37 darabos Ganz-csuklós állományt cserélné le.

Ezek a villamosok keskeny kialakításukkal – a többi budapesti villamos járműszélességéhez viszonyítva – és alacsony tömegükkel szinte bárhol tudnak közlekedni a BKV villamoshálózatán, leváltásukra ezért csak hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező járművek megfelelők. A frankfurti villamosok hasonlóan keskeny kialakításuknak köszönhetően alkalmasak lehetnek erre a feladatra. A Ganz-csuklósoknál már jelen állapotukban is korszerűbbek, hiszen alacsonypadlós kialakításúak, életkoruk 24-28 év, tehát még legalább 15-20 évig üzemeltethetők, áll a BKV hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ebben arról is írnak, hogy a járművek beszerzésének előkészítése már hónapok óta zajlik, ezalatt beszerezték az összes releváns műszaki és üzemeltetési adatot, továbbá a járműveket több alkalommal is megvizsgálták – ezek alapján elkészült a villamosok honosítási terve, vagyis a BKV hálózatára való alkalmassá tételük, továbbá a klimatizálásuk is. Korábban téves információk alapján felmerült, hogy a frankfurti használt, TW6100 típusú villamosokat nem lehet utólag klimatizálni.

A BKK 2-es és 2M vonalán közlekedő Ganz ICS villamosai a Jászai Mari téri végállomáson – Fotó: Róka László / MTVA / Bizományosi
A BKK 2-es és 2M vonalán közlekedő Ganz ICS villamosai a Jászai Mari téri végállomáson – Fotó: Róka László / MTVA / Bizományosi

Egy előzetes gazdaságossági számítás alapján 10 éves futamidőre vetítve a frankfurti villamosok nagyságrendben hasonló költség mellett üzemeltethetők, mint a velük kiváltani szándékozott Ganz-csuklósok.

Hétfői döntés értelmében – bár a teljes eladásra kínált mennyiséget lefedi a közbeszerzési eljárás – első körben csak egy prototípus járművet kívánnak beszerezni. A további villamosok megrendelése a prototípus jármű honosítási folyamatának függvénye lesz, mérlegelve a klimatizálás sikerességét, illetve a gazdaságossági szempontokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!