Lesz klíma a használt frankfurti villamosokban

2021. július 6. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

A BKV közleménye szerint „az utóbbi napokban a tények részleges ismeretén és hibás értelmezésén alapuló téves információk jelentek meg a használt frankfurti villamosok beszerzésével, klimatizálhatóságával kapcsolatban”. A villamosok klimatizálhatóak, azt a honosításuk során kívánja megoldani a közlekedési vállalat. A közlemény ugyan nem említi, de hétfőn a Magyar Nemzet Grillezni jók Karácsony villamosai című cikkében azt írta, hogy a villamosokat eladó német közlekedési vállalat, a VGF szerint utólag sem klimatizálhatók a frankfurti használt villamosok.

Mint megírtuk, a főváros 35 használt frankfurti villamost vásárol 7,6 milliárd forintért. A BKV indoklása szerint azért csaptak le a lehetőségre, mert az új villamos drága, és sokáig elhúzódik a beszerzése. Ezért most átmeneti időszakra, 15-20 évre használt villamosokat vesznek, hogy kiváltsák ezzel a legöregebb Ganz csuklós villamosokat Budapesten, amik főként a 47-49-es vonalon járnak.

A jól karbantartott, keskeny kocsiszekrényű, alacsony padlós villamosok ugyanakkor nem klimatizáltak, mivel a 10-15 évvel ezelőtti felújításoknál a frankfurti üzemeltetőnek nem sikerült erre gazdaságos megoldást találnia. Azonban a BKV szerint azóta azonban a klímatechnológia jelentősen fejlődött, a berendezések kompaktabbak lettek. A VGF-fel folytatott egyeztetések során a német közlekedési vállalat nem tárt fel olyan körülményt, ami a villamosok utólagos klimatizálását ellehetetlenítené.

Mint írják, „az első pillanattól kezdve azzal számoltunk, hogy a beszerzendő villamosok honosítása során a klimatizálást meg kívánjuk oldani. A klimatizálhatóság előzetes felmérését, tervezését megkezdtük, jelenleg műszaki akadályát nem látjuk a megvalósíthatóságnak, amelyet az elsőként beszerzendő prototípus jármű átalakítása egyértelműen igazolhat majd”.

A BKV szerint jelenleg a beszerzés pénzügyi kérdéseinek, és a járművek műszaki megfelelőségének vizsgálata zajlik. „Amennyiben a felmerülő kérdéseinkre megnyugtató választ kapunk, nyílt közbeszerzési eljárás kiírása és sikeres lefolytatása után lesz lehetőség a villamosok megvásárlására”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!