Be voltam szarva, ilyen még nem volt velem, vallotta a villanyszerelős kettős gyilkosság vádlottja

Elkezdődött a két villanyszerelő meggyilkolásával vádolt győri építési vállalkozó pere a Győri Törvényszéken. Nem tett vallomást É. Imre a bíróságon, annyit mondott csupán – igaz, ezt többször is –, hogy ártatlan, nem ölt meg senkit. A főszerep az első tárgyalási napon így a bíróra hárult, aki a vádlott korábbi vallomásait olvasta fel.

A múltkori előkészítő tárgyalás viharos hangulata nem ismétlődött meg, mert a sértettek hozzátartozói nem kaptak idézést. Nem is lehetnek még jelen a tárgyaláson, hiszen később tanúként kell nyilatkozniuk. Mégis eljött M. Zoltán felesége és testvére, tudva, hogy le se ülhetnek a tárgyalóteremben, de belenéztek É. Imre szemébe, s távoztak.

A vádirat szerinte alfától ómegáig hazugság

Mivel egy hónapja, a júniusi előkészítő tárgyaláson É. Imre nem ismerte be az ellene felhozott vádat, ami előre kitervelt, több ember sérelmére, nyereségvágyból elkövetett emberölés, ezért tárgyalást kell tartani.

– Érti, mivel vádolja az ügyészség? – kérdezte dr. Bóka Tibor bíró a vádlottól.
- Igen – válaszolta É. Imre.
- A büntetőjogi felelősségét elismeri?
- Én senkit nem öltem meg, semmilyen gyilkosságot nem követtem el, több mint három éve ártatlanul vádolnak, korlátozzák a szabadságomat.
- Kíván azért vallomást tenni?
- Nem. Amit az ügyész úr felolvasott, színtiszta hazugság, alaptalan vagdalkozás.
- Azt mondja, hogy a vádiratban egyetlen valós állítás sincs? Alfától ómegáig valótlan?
- Pontosan.
- Az sem valós, hogy mondjuk valakivel adott ideig dolgozott együtt?
- Egyetlen mondat sincs.

„Nem is találkoztam aznap M. Zoltánnal”

Ezt követően nem volt értelme folytatni bármilyen diskurzust, így maradt az egyébként erre a napra kitűzött feladat: a bíró nekiállt a korábbi vallomások felolvasásának. É. Imre még egyszer közbeszólt, sejtve, hogy ez órákig tart, ő viszont ott áll a tárgyalóterem közepén: „Bíró úr, mindenki kényelmesen ül, én meg itt szenvedek, állva, ebben a melegben. Kérem, hadd üljek le.”

Leülhetett, a bíró pedig belekezdett. Az első ügyben, O. Vilmos eltűnésekor – még közigazgatási eljárás során – kikérdezték É. Imrét is, aki egy ponton ellentmondásba keveredett ugyan, de ez a nyomozóhatóságnak akkor még nem szúrt szemet. Egy újabb vallomással kimagyarázta, hogy a cellainformáció miért hazudtolja meg az ő első állítását, így hát 2015 nyarán tanúként került O. Vilmos eltűnési ügyébe, s úgy is távozott.

Három évvel később ismét eltűnt egy ismerős, akivel a férfi szintén munkaügyben találkozott volna, ahogy egykor O. Vilmossal. Az eltűnt ismerős, M. Zoltán ügyében már az eltűnés napján kopogtatott nála a rendőrség, és É. Imrét ugyan szembesítették azzal, hogy többen állítják, tartozott a mosonmagyaróvári villanyszerelőnek, ő újra és újra azt állította, hogy nem tartozott neki semmivel.

Valóban találkoztak volna aznap – állítja –, amikor M. Zoltánnak nyoma veszett, de a találkozó elmaradt, mert ő reggel elaludt: reggel hat óra helyett csak fél nyolckor ébredt. Akkor még elhajtott Mosonmagyaróvárra M. Zoltánék házához, ám ott látta, hogy nincs ott a villanyszerelő autója. Reggel volt ráadásul, inkább nem csengetett be, inkább a szigetközi úton hazament. Nem is találkozott az eltűnt kollégával – szögezte le – azóta sem.

A nyomozók nem engedték el azt a szálat, hogy a céges autók egyikét elvitte-e hajnalban a munkatársa háza elől É. Imre, vagy sem. Ez perdöntő kérdés, és a vádlott konokul tagadta, hogy így tett volna: a kocsi a kollégájánál volt – állította 2018 tavaszán a rendőröknek.

Mégis találkoztam M. Zoltánnal, csak be voltam szarva

A letartóztatása előtt nem akart több vallomást tenni, de aztán mégis megtette – már a bíróságon. Amit ekkor mondott, az még a védőügyvédjét is meglepte, ugyanis egy homlokegyenest más történettel állt elő. Elismerte ebben, hogy 9 ezer eurót akart átadni M. Zoltánnak. Éjjel nem tudott aludni, fél kettőkor kiment az utcára, zsebében a pénzzel. Elment a győri kollégája háza előtt parkoló autóhoz, hogy kipakolja belőle a szerszámokat. Három férfi szólította le, hogy „nálad van Zoli pénze?”. Azt felelte: „igen”. Autóba ültették. Elmentek először az ikrényi kertbe, ott vártak két órát. Aztán az abdai benzinkútra, ahol M. Zoltánnal találkoztak.

Onnan az öt férfi két kocsival ismét elment az ikrényi telekhez, ott közölték vele, hogy ő menjen el, jöjjön vissza tízkor. Mire visszaért a kerthez délelőtt tízkor, már nem volt ott senki, csak M. Zoltán autója, a slusszkulccsal. A pénzt pedig nem ő nem adta át M. Zoltánnak, mert azt elvették tőle az ismeretlen férfiak. „Be voltam szarva, ilyen velem nem történt még” – magyarázta, s hozzáfűzte azt is: saját biztonsága érdekében legalább egy hónapig börtönben szeretne lenni.

Zoltán üres autója nem volt gyanús?

Hogy miért vallott korábban teljesen mást tanúként? Mert „nagyon meg voltam ijedve, féltettem a családomat is”. S most azért beszél mégis részletesen arról a napról, „mert nem akar más helyett ülni”.

És „miért nem fordult a rendőrséghez, amikor nem volt ott már senki, csak Zoltán autója?” – tette fel a logikus kérdést a nyomozó É. Imrének az egyik vallomása során, amikor végigjárták a történet során említett útvonalat. „Nem fordult meg bennem, hogy bármi rossz történt Zolival. Nem volt gyanús vagy furcsa a dolog.” „Ilyen előzmények után sem?” – próbálkozott a rendőr. „Nem. Össze voltam zavarodva.”

A tárgyalás, illetve É. Imre korábbi vallomásainak ismertetése szünet után folytatódott. Eszerint egy későbbi vallomása újabb fordulatot rejtett: fejéhez fegyvert nyomott a hozzá lépő három férfi, s így kényszerítették az autójába. A fegyvert a telken el is sütötték, hogy ráijesszenek

„Bevallom, összepisiltem magam.” Azt mondták neki a vallomása szerint, hogy az lesz a feladata, hogy rakja letétbe M. Zoltán kocsiját és szerszámait, és ne beszéljen arról, ami történt. Vallomása szerint M. Zoltán ekkor kérte meg, hogy segítsen neki is egy időre eltűnni, mert különben nem marad életben, „segítsen úgy, ahogy O. Vilmosnál is tette”.

Merthogy – amint ő állítja – a 2015-ben eltűnt villanyszerelő is életben van, az eltűnése után két héttel járt nála Ikrényben, egy ázsiai hölggyel volt – tette hozzá É. Imre. M. és O. szerinte egy ideig tartotta a kapcsolatot egymással egy osztrák telefonszámon keresztül. A vádlott arról is beszélt, hogy M. Zoltánnak Dél-Afrikában van valamilyen kapcsolata, de azt nem állíthatja, hogy most ott is tartózkodik. Nyilván arra utalt ezzel, hogy O. Vilmoshoz hasonlóan nem egy halott, hanem egy eltűnt emberről van szó. „Ellenem viszont a két ügy egyesítésével egy nagyon súlyos vád van születőben. Egyre inkább azt érzem pedig, hogy én vagyok a balek.”

A teljes anyag kimerítő ismertetése után a bíró ezt kérdezte É. Imrétől: „Kíván-e bármit hozzátenni?” „Nem” – válaszolja a vádlott. „Nagyon meleg van, egy szavam sincs már.”