Endometriózis: lehet átjárás a magán- és állami ellátás között az orvosoknak

Legfontosabb

2021. július 6. – 07:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszas egyeztetés után a héten egyértelmű minisztériumi állásfoglalás született az endometriózissal küzdő nők ügyében.

Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány még márciusban végzett felmérést a törvénnyel kapcsolatban az érintett páciensekben felmerült legfontosabb kérdésekről. Az új jogviszony szabályozásával kapcsolatban a magánellátás és közfinanszírozott ellátás kérdéseit az intézmények ugyanis eltérő módon értelmezték, ezért kértek pontosítást az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).

A részletek az alapítvány Instagram sztorijába és honlapjára is felkerültek. A minisztérium ígérete szerint

  • azok, akik még 2020. november 18. (ekkor lépett életbe az új egészségügyi jogviszonyról szóló törvény) előtt kezdték el betegeik kezelését, 2021. március 1. után sem vonatkozik az összeférhetetlenségi tilalom.

Ez azt jelenti, ha a beteget 2020. november 18. után kezdték magánellátásban kezelni, 2021. március 1-től ugyanazt a beteget már nem kezelheti az orvos állami ellátásban. Ha viszont a páciens kezelése 2020. november 18. előtt elkezdődött, később is ellátható állami intézményben. Vagyis

  • nincs átjárás viszont, ha az orvos a beteg kezelését 2020. november 18. után kezdte el magánellátásban. Ugyanazt a beteget ugyanazzal a betegséggel 2021. március 1. után már nem kezelheti közfinanszírozott ellátásban.
  • Ha valakit korábban magánellátásban műtöttek, de a betegség kiújul, ugyanúgy választhat a magán- és a közfinanszírozott ellátás között.

A járvány miatt az már most látható, hogy ezen a területen is jóval hosszabb várólistákkal kell számolni. Az endometriózisban szenvedő nőknek viszont sokszor olyan iszonyatos fájdalmaik vannak, ami miatt képtelenek várni, és a drága magánellátásba kényszerülnek. A minisztérium ígérete szerint

  • az orvosoknak lehetőségük lesz a sürgősségi sorrendek felállítására. Így a várólistán előrébb sorolhatják azokat, akiknek az állapota ezt indokolja.
  • A betegeknek továbbra sem kell a területileg illetékes intézményt választaniuk. Ugyanakkor a választott intézmény nem köteles fogadni azokat a betegeket, akik lakóhely szerint nem tartoznak az adott kórház ellátási területébe, ha ezzel azoknak a betegeknek az ellátás veszélyeztetik, akik viszont hivatalosan oda tartoznak.

A járvány miatt Magyarországon 2020. november 10. óta kizárólag sürgős operációkat, illetve olyan beavatkozásokat lehetett végezni a kórházakban, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járt volna. Bár a különösen komplikáltnak számító bélendometriózis-műtéteket hetente egyszer (az átlagos öt helyett) az elmúlt fél évben is végeztek, az enyhébb fokú endometriózisoperációkat ugyanúgy fel kellett függeszteni. Május 13-tól viszont ezen a területen is újraindulhattak a műtéti beavatkozások.

  • A műtétet az az orvos végzi el, aki a korlátozások előtt a páciens kezelését végezte.
  • Amennyiben az orvos nem írta alá az új jogviszonyról szóló szerződést és kilépett az állami ellátásból, az adott intézménynek lesz arra lehetősége, hogy a betegellátás biztosítása érdekében, az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyével foglalkoztassa az orvost.

Persze csak akkor, ha ezt ő is vállalja.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő május elején petíciót indított az endometriózissal küszködő nők közfinanszírozott ellátásáért. A politikus szerint az új szolgálati jogviszony miatt teljes a káosz a területen, sok orvos a magánpraxist választotta, ezért a betegségben szenvedő nőknek nagyon sok pénzt kell fizetniük a műtéti beavatkozásért. A minisztérium és az alapítvány is viszont mindössze egy olyan orvosról tud, aki márciusban otthagyta az állami ellátást, igaz ő az egyik legelismertebb specialistának számít.

A témában írt hosszabb cikkünket itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!