Szél Bernadett: A Fidesznek nem fontos az endometriózisban szenvedő nők ügye

2021. május 4. – 14:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az endometriózis minden tizedik nőt érint ma Magyarországon, és a női meddőség egyik leggyakoribb oka. Az új egészségügyi törvény miatt a nőgyógyászok és az endormetriózis specialisták egy jó része a magánpraxist választotta, így a műtéti várólisták megint kivárhatatlanokká váltak. Magán úton viszont egy ilyen műtét minimum félmillió forintnál kezdődik.

Erről tárgyaltak volna ma a Parlamentben, de a Fidesz határozatképtelenné tette az ülést, azon ugyanis egyetlen képviselőjük nem jelent meg, olvasható Szél Bernadett Facebook-oldalán.

A független országgyűlési képviselő ezért petíciót indított a javaslat elfogadásáért, és „addig megyek, amíg nem kerül fel ez az ügy a térképre”, ígérte.

Március 25-én a kormányinfón érdeklődtünk arról, hogy hogyan egyeztethető össze a kormány családbarát politikájával, hogy az új egészségügyi törvénynek köszönhetően ilyen lehetetlen helyzetbe hozza azokat a nőket, akiknek a gyermekvállalását ez a betegség gátolja, de nem olvasták be a kérdésünket.

A Parlament oldalán található jegyzőkönyv szerint az ülésen ezeken kívül még tárgyalhattak volna a szociális dolgozók bérkiegészítéséről, az árvaellátás megemeléséről, a koronavírus beadása előtti ingyen tesztelésről, azonban a bizottság határozatképtelen volt, miután az elnök Korózs Lajos (MSZP) és három képviselő: Lukács László György (Jobbik), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Varga Zoltán (DK) kivételével senki sem jelent meg az ülésen.

Szabó Tímea a Facebook-oldalán azt írta, hogy

„jelenteni fogom Kövérnek, hogy most már vonja le Selmeczi Gabrielláék fizetését! Idén több volt a határozatképtelen bizottsági ülés, mint a határozatképes. Ilyenre 30 éve nem volt példa!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!