Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem az idén, miután a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.
A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Országos Osztályának elnöke, Mártonffy Béla szerint a hosszú évek óta zajló globális klímaváltozás komoly kihívást jelent a kertészeti ágazatnak, fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség.
Kitért arra is, hogy a rendszerváltás után a hazai gyümölcsnemesítés nehéz helyzetbe került, és több, kevésbé fagyálló, ki nem próbált fajta is bekerült az országba. A szélsőséges időjárás miatt aktuális lenne újragondolni a nemesítést, abba a hazai klímához szokott fajtákat bevonni, emellett egy működőképes kataszteri rendszert kell felállítani, a gazdák sikeres termőhely- és fajtaválasztása érdekében – hívta fel erre a figyelmet Mártonffy.
Magyarországon az 1970-es években élte a fénykorát az őszibarack-termesztés, az árutermelő őszibarack-ültetvények területe akkor mintegy 13 ezer hektár volt, ami azóta folyamatosan csökken, jelenleg alig több mint 3000 hektár. Az ültetvények döntő része elöregedett, elavult művelési rendszerrel és korszerűtlen fajtaszortimenttel. Kevés az új telepítés, az elmúlt években csak néhány 100 hektár volt.
Az éves termést az időjárási körülmények erősen befolyásolják, általában 16-45 ezer tonna között mozog a NAK összeállítása szerint. Az őszibarack-ültetvények nagyobb hányada Csongrád (1294 hektár), Pest (450 hektár) és Bács-Kiskun (394 hektár) megyékben található. Jelentős termelés folyik még Fejér (128 hektár), Somogy (136 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (174 hektár) és Heves (169 hektár) megye területén. (MTI)
A tavaszi fagyok a hazai méztermelőknek is nagy csapást jelentettek, a szélsőséges időjárás miatt várhatóan hiánycikk lesz a magyar akácméz. Az ország akácerdeinek több mint 90 százaléka fagyott el tavasszal.