Simonka regényt tudna írni Lázár viselt dolgairól – Gulyás szerint aki ellen eljárás folyik, könnyebben tesz erősebb kijelentéseket

2021. június 24. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Simonka György egy 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: „én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő”, erről kérdezte a lap újságírója Gulyást. A miniszter azt mondta, erről nem őt kellene kérdezni, de azt megérti, hogy ha valaki ellen ilyen eljárás folyik, az könnyebben tesz erősebb kijelentéseket.

Kövér László kikérte a bíróságról Simonka Györgyöt egy szavazáshoz, a lap megkérdezte, Gulyás etikusnak tartja-e ezt. Gulyás azt mondta, nagyon is helyes. Van egyrészt az ártatlanság vélelmére vonatkozó alapelv, ami minden jogállamnak alapelve, ez egy országgyűlési képviselőt is megillet, és van a népképviselet elve, ami a demokratikus működés alapja, azt lehetővé kell tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!