A kormány lépéseket tervez az elszállt építőanyagárak miatt, két héten belül várható ezek bejelentése

2021. június 24. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar applikáció kezeli majd az uniós védettségi igazolványt is, vagy újabb app kell hozzá, kérdezte kollégánk. Gulyás azt mondta, van egy magyar védettségi igazolvány, amin van egy QR-kód, amiben minden információ szerepel, ami kell az uniós védettségi igazolványhoz. De mivel az uniós védettségi igazolvány más, azon három QR-kód szerepel (attól függően, hogy valaki átesett, vagy oltották, vagy PCR-tesztet csinált), és a kettő nem kompatibilis egymással.

Mindenkinek azt tudjuk javasolni, hogy vagy töltse le az applikációt – hétfőtől teljesen világos iránymutatás lesz, hogy akinek van ügyfélkapuja, hogyan tudja ezt megtenni – vagy menjen be a kormányhivatalba, és ott kinyomtatják neki azt a papírt, amivel Európában a jogosultságoknak megfelelően tud közlekedni, mondta Gulyás.

Eléggé elszálltak az építőanyagárak, ebben a trendben szerepet játszanak az állami beruházások, illetve a lakásfelújítási támogatások is. Tervezik-e ezeknek a programoknak a felülvizsgálatát, kérdezte kollégánk. Gulyás azt felelte, a tegnapi kormányülésen is foglalkozott ezzel a kérdéssel a kormány, elsősorban az áremelkedés okaira voltak kíváncsiak. A miniszter szerint ebben az állami beruházásoknak is van szerepe, de nem olyan súllyal, hogy ez lenne a domináns. A kormány lépéseket tervez a területen, ezeket két héten belül bejelentik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!