Meglett a 40 fok, soha nem mértek még ilyen meleget júniusban

2021. június 24. – 17:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Soha nem volt még ilyen meleg júniusban a mérések 1901-es kezdete óta, írta ki az előzetes adataira hivatkozva az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookjára. A 40 fokot is elérte a hőmérséklet, és egy sor rekord megdőlt csütörtökön:

  • Fülöpházán mérték a 40 fokot, amivel nemcsak a korábbi június 24-i rekord (38,4 fok 2002-ben, Békéscsabán), hanem a júniusi országos rekord is megdőlt – ez még 1935 óta tartotta magát 39,9 fokkal Szepezdről
  • Budapesten közel 3 fokkal dőlt meg a napi maximumrekord, Újpesten mértek 38,1 fokot
  • Országos átlagban 37 fok köré melegedett fel a levegő, az ilyenkor szokásosnál körülbelül 10 fokkal volt melegebb.

Az Afrika felől érkező forró levegő hatására 28,9 Celsius-fokosra melegedett csütörtökre a Balaton vize is, mondta Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője. A Balaton környékén 36,5 fokkal Fonyód volt a legmelegebb, de a tó vizének hőmérséklete csütörtök délutánra Siófokon érte el a 28,9 fokot. Ez rendkívül magasnak számít júniusban, magas vízállásnál, mondta az MTI-nek.

Miután folytatódik a kánikula az egész ország területén, Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek éjfélig meghosszabbította az érvényben lévő hőségriadót.

A katasztrófavédelem összeszedte, mire ügyeljen mindenki a nagy hőségben, ebben a cikkünkben szedtük össze a további praktikus tanácsokat.

  • Azt talán már mindenki tudja, hogy a legmelegebb órákban, délelőtt 11 és délután 15 között ne menjen a napra, de ha mégis megy, akkor jól kenje be magát napvédővel, mert extrém UV-B sugárzásra számíthat.
  • Ha a nagy kánikulában fürödni támad kedve, akkor még mielőtt vízbe megy, hűtse le magát, felhevült testtel ne ugorjon senki a vízbe.
  • Bár jól eshet egy hideg sör vagy fröccs, az alkoholt, kávét, cukros üdítőket inkább cserélje vízre, abból pedig csak igyon és igyon, a zsíros ételek helyett pedig inkább valami könnyedebbet egyen.
  • Gyereket, háziállatot se hagyjon parkoló autóban a nagy melegben, ahogy a kocsiban hagyott fertőtlenítő, hígító, festék vagy öngyújtó is meggyulladhat.
  • A tartós hőség miatt különösen veszélyeztetettek a gyerekek, az idősek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, így ők fokozottan ügyeljenek a fentiekre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt péntekre másodfokú figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. A nappali csúcsértékek 28 és 37 fok között alakulnak. A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön extrém, az ország többi régiójában nagyon erős szintet érhet el az UV-B sugárzás.

Pénteken ugyanakkor zivatarokkal hidegfront érkezik. Zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken heves zivatarok is lehetnek, melyeket erős szél, nagy méretű jég, intenzív esőzés kísérhet.