Legmagasabb hőfok: hét megyére adtak ki harmadfokú figyelmeztetést

2021. június 22. – 18:50

frissítve

Legmagasabb hőfok: hét megyére adtak ki harmadfokú figyelmeztetést
Egy kisfiú játszik a szökőkútnál a kánikulában a Szabadság téren 2021. június 22-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A hőség miatt szerdára már hét megyére adta ki a legmagasabb fokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, valamint országszerte extrém UV-B sugárzásra is figyelmeztetett.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben kiemelték: szerdán országszerte 26, 27 fok fölött várható a napi középhőmérséklet, a déli megyék mellett pedig már keleten is meghaladhatja a 29 fokot. Emiatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére harmadfokú, míg az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Megjegyezték azt is, hogy az Északi-középhegység térségében kis eséllyel előfordulhat egy-egy zivatar. Az előrejelzés szerint szerda hajnalban 16-23 fok várható. Napközben többnyire 33-38 fokig melegszik a levegő, ugyanakkor a Kisalföldön néhol csupán 31, 32 fok valószínű.

Felhívták a figyelmet arra is, országszerte extrém lehet az UV-B sugárzás. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A meteorológiai szolgálat mindenkitől azt kéri, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen, és napközben 11 és 15 óra között kerülje a napozást.

A forró levegővel sivatagi por is érkezik a Szaharából

A magasban a Szaharából sivatagi por is érkezik az ország térségébe, amely le is ülepszik a tárgyakra „finom, fátyolos bevonat formájában” – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden.

Török László meteorológus videójában elmondta: a következő egy-két napban még melegebb levegő érkezik az ország felé, ezzel érkezik a sivatagi por is. Egy hullámzó frontrendszernek köszönhetően aztán a hétvégére több fokkal felfrissül az idő.

Az ország nagy tavainál a partokon is meleg lesz a levegő, a víz hőmérséklete általában 25 fok körüli lesz. Csütörtökön sem várható lényeges változás, de még melegebb lesz, már 39 fok is lehet. Pénteken megérkezik a hideg levegő első hulláma, és az ország északi, északnyugati részén már 30 fok alatti csúcshőmérséklet várható.

A folytatásban is hűvösebb levegő érkezik az országba, így a hétvégén már országszerte felfrissül a levegő, megszűnik a forróság. Általában 30 fok körüli maximumok várhatók, és az éjszakák is viszonylag hűvösebbek lesznek. A jövő héten visszatér a kánikula, de várhatóan nem lesz olyan meleg, mint most – ismertette a meteorológus.

Budapest: strandok nyújtott műszakban, locsolóautó, hűsítő szigetek

A fővárosban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok 2021. június 22–24. között egy órával tovább tartanak nyitva. Így a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti, a Római és a Csillaghegyi strandfürdők is este 8 óráig várják a vendégeket.

Budapesten idén is hűsítő szigeteket állítanak fel június 18. és szeptember 15. között, melyek árnyékot nyújtanak az extrém hőség ellen. Továbbá a tavaly felállított 24 ivókút mellett még 11-el bővíti az ivókutak számát, ezzel is arra ösztönözve a lakosságot, hogy palackos vizek vásárlása helyett töltsék újra kulacsaikat. A Városháza parkban már most is biztosítanak ivóvizet az arra közlekedőknek. A másik új víznyerő pont a pesti rakparton lesz, a Margit híd és Kossuth tér közötti, idén nyárra az autóforgalom elől elzárt, sétáló szakaszán.

Az FKF Nonprofit Zrt.-nél a tartós hőség miatt fokozott készenlét lép életbe, a locsolóautók a hőségriadó időszakában folyamatosan, kétszer tizenkét órás műszakban locsolják a budapesti közúthálózatot. Az FKF az aszfaltra permetezett vízzel enyhíti a forróságot, a felhevült aszfaltot egy időre 6-8 fokkal hűtve le, továbbá leköti a port és a polleneket. A nappali műszakban az FKF 25 mosó gépe elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűti, éjszaka pedig a budapesti fő és közösségi közlekedési útvonalakat.

Mint arról beszámoltunk, tartós hőség miatt Müller Cecília országos tisztifőorvos keddtől hőségriadót rendelt el.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!