A több X-es szavazás minden szempontból jobb a londoni rendszernél – válasz Mérő Lászlónak

2021. június 12. – 06:43

A több X-es szavazás minden szempontból jobb a londoni rendszernél – válasz Mérő Lászlónak
Egy férfi belép a szavazófülkébe Miskolcon – Fotó: Vajda János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az előválasztás szabályain nagyon sok múlik. Ahogy a focit is teljesen megváltoztatja a lesszabály, az egész előválasztási kampányt, a jelöltek körét és a győztes várható minőségét is meghatározza, hogy erre a versenyre milyen szabályokat hozunk. Ez nem is egyszerű kérdés, hanem egy külön tudományterület foglalkozik azzal, hogy mikor milyen szabályokkal érhetjük el, hogy az így létrejövő verseny minél jobban szolgálja a kívánt célokat.

A hat párt az egy X-es szavazás mellett döntött, vagyis az előválasztáson minden választó egy jelöltre szavazhat, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az nyer. Ennek már látszanak is a káros hatásai. Ez a rendszer ugyanis arra ösztönöz, hogy a jelöltek előbb hangos, radikális üzenetekkel tűnjenek ki, a kevésbé esélyes jelöltek különböző alkuk szerint lépjenek vissza mások javára, míg végül legfeljebb két komoly jelölt marad. Ettől viszont a választók azt érezhetik, hogy mégsem ők döntöttek, és nem csak a jelöltek népszerűsége és rátermettsége számított, hanem a háttéralkuk is. És ha marad két versengő jelölt, akkor jön az egymás elleni negatív kampány, ami nyilvánvalóan sokat árthat az ellenzéki összefogásnak.

Pedig mindezek ellen létezik egy megoldás: a több X-es szavazás, ami semmiségnek tűnik, de meglepő módon szinte mindent megold, amennyire ez lehetséges. A több X-es szavazás annyit jelent, hogy egy ugyanolyan szavazólapon nem csak egy, hanem akár több jelöltre is lehet érvényesen szavazni, és aki több szavazatot kap, az nyer. Ez tehát a jelöltek valódi népszerűségét méri, vagyis azt hozza ki győztesnek, akire a legtöbben szavaznának jó szívvel a Fidesz ellenében. Pozitívabb kampányra ösztönöz, és nem visszalépésekre, hanem arra, hogy a jelöltek inkább versenyben maradva kölcsönösen támogassák egymást. Ezzel több embert is bevonzhatnak az előválasztáson való részvételbe, és jobban meghagyják a választóknak a szavazás lehetőségét. Ezt fejtettük ki részletesen a szakértői javaslatunkban, amit előbb az aHang-on keresztül a pártokhoz juttattunk el, majd több helyen is közzétettünk. Javaslatunkat nyilvánosan és aktívan támogatta Márky-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa Mozgalom, támogatta az Új Világ Néppárt is, és különböző források szerint a hat párt között is volt támogatottsága.

Erre a választási rendszerre mondta Mérő László, hogy ez túl bonyolult. Helyette javasolta a londoni rendszert, ami bár sok szempontból szerinte is kicsit rosszabb, mint a több X-es, ,,egyszerűsége azonban bőven kompenzálja azt, hogy maga a választási szisztéma lehetne precíziósabb is''. Mi nem értjük, hogy a londoni mitől lenne egyszerűbb a több X-esnél (utóbbit 1990 óta gondtalanul használjuk a tízezer főnél kevesebb lakosú települések képviselőtestületeinek megválasztása során), miközben a londoni módszerért Angliában sem igazán lelkesednek. Mérő László fontos szempontot vetett fel, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy minél több szavazat kell a győzelemhez, annál kevésbé befolyásolhatják ártó szándékú trollok az előválasztás eredményét. Ám ebben a tekintetben is a több X-es rendszer legalább olyan jó, mint a londoni. Hiszen a Fidesz pont azon ellenzéki jelöltek győzelmének örülne, akiknek lényegesen kisebb az általános támogatottsága, de ők egy több X-es választáson lényegesen kevesebb szavazatra számíthatnak.

Abban persze teljesen egyetértünk Mérő Lászlóval, hogy az egy X-es szavazási rendszernél még a londoni rendszer is jobb lett volna.

Csóka Endre az MTA-tól elcsatolt Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet főmunkatársa

Tóka Gábor a Central European University kutatóprofesszora, Vox Populi blog szerkesztője

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!