Orbán Viktor: Elmegy a járvány kérdése, visszajön a migráció kérdése

Legfontosabb

2021. június 11. – 07:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor péntek reggel a megszokott módon nyilatkozatot ad a Kossuth Rádióban. A kormányfő beszél a kormány héten meghozott intézkedéseiről és a legújabb nemzeti konzultációról is.

Óriási teljesítmény, hogy Magyarország ott lehet az Eb-n. A járvány ugyan veszélyeztette a játékokat de „a jóisten talán megsegít bennünket” – mondta Orbán, legalább harmadszorra említve a természetfeletti segítséget.

A riporter rákérdezett arra, hogy nem aggódik-e a kormányfő attól, hogy az Eb-n a sportról elviszi a fókuszt az, hogy ki térdepel le, ki nem.

A sport nem erről szól – mondta Orbán. „Oda nem tartozó dolgokat nem szabadna felengedni a pályára.” „Ez az egész térdeplősdi egy elhibázott ötlet, miközben a magja”, bár morális alapja Orbán szerint fontos, a rabszolgatartás és a gyarmattartás okozta lelkiismeret-furdalásban van, ám jó, hogy ebből Magyarország nem vette ki a részét.

Orbán szerint több ország így akarja elviselni a morális terhet, megosztva a gesztust a külvilággal, ám ehhez Magyarországnak nincs köze. „Büszke népek” vannak Közép-Európában, akik nem szoktak hozzá, hogy megadják magukat. Azt várjuk a sportolótól is, hogy „állva haljon meg, nem térdelhet le, azért képviseli ő a nemzetet” – mondta Orbán, aki korábban provokációnak tartotta, hogy a magyar válogatott legutóbbi barátságos mérkőzése elején az ír válogatott letérdepelt. A magyar szurkolók kifütyülték a gesztust.

A családoknak anyagilag is nagyobb biztonságban kell lenniük, és azokat is meg kell erősíteni, akik a legkevesebbet keresik, ezért a minimálbért meg kell emelni – közölte Orbán, megjegyezve, hogy a 1998 és 2002 közötti kormányfői ciklusában is megemelte a minimálbért, mégis elveszítette a választásokat 2002-ben.

„Én is 16 óráztam” – mondta Orbán akit a járványhelyzet szintén „megrángatott”. „Sokan vagyunk így ebben az országban”, különösen, azok, akiknek a védelemben is részt kellett venniük. Orbán szerint nekik kiadható ez a tíz nap szabadság, mert elfáradtak az emberek, és most élni lehet a pihenéssel, mert a vírust alapvetően legyőzték, állította.

Leveszik a védettek listájáról azokat, akik nem vállalták a második oltásukat. 137 ezer ilyen ember van. Orbán szerint muszáj valami ösztönzést adni, hogy a második oltásukért is elmenjenek az emberek, de kötelezővé nem tehető.

„A keresztény kultúra alapvetése, hogyan tud létrejönni szolidaritás és barátság az emberek között. A szűkösség meg a baj nem bezárkózást eredményez, hanem, ha a jóisten is úgy akarja, kapunk is valami segítséget ehhez” – akkor az emberek segítenek egymáson, beleértve a munkaadókat is. „Ebben a kereskedelmi és iparkamarának elévülhetetlen szerepe van” – mondta Orbán, utalva azokra a javaslatokra, amelyeket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara dolgozott ki.

Fix kamatozású, olcsó, hosszú lejáratú hitelekről van szó, amelyekkel túlélhetnek a kis- és középvállalkozók. Ez nemcsak az ő túlélésükről, hanem a munkahelyek megmentéséről is szól – közölte a kormányfő, aki várja az iparkamara újabb javaslatait is.

A migráció úgy, ahogy van, filozófiailag, eleve rossz dolog. Nincs jó migráció – mondta Orbán. A kormányfő elismételte, hogy mindenkinek ott kell segíteni emberhez méltó életet élni, ahol született. Előfordulhat, hogy valakinek „a háború és a jó ég tudja, milyen istencsapása miatt el kell jönnie onnan” – de a cél akkor is csak átmeneti segítség lehet azzal, hogy utána az elmenekültek visszamehessenek. „Ebben teljesít gyengén Európa, sokkal inkább a bajt hozzuk a saját fejünkre” – és nem a segítséget viszi Európa az érintett térségekbe.

A migrációs nyomás nő – közölte Orbán. Tavaly 10 ezer, idén 30 ezer bevándorló jön délről az évnek ugyanebben az időszakában. „Két évig semmilyen migrációt ne engedjünk” – mondta Orbán arról, hogy milyen kérdés lesz többek között a nemzeti konzultációban, hangsúlyozva, hogy ez nem csak az illegális migrációra vonatkozik.

Lesznek még járványok az életünkben, lesznek járványügyi, migrációs és gazdasági kérdések a nemzeti konzultációban. A járványok és népvándorlások korát éljük, mondta a kormányfő.

A migrációs nyomás nő, tavaly tízezren, most 38 ezren akartak illegálisan bejutni az országba. Elmegy a járvány kérdése, visszajön a migráció kérdése, mondta Orbán Viktor. Nagyon világos, elutasító álláspontunk van, és ezen keményíteni akarunk: nemcsak az illegális migrációt kell elutasítani, hanem mondjuk két évig semmilyen migrációt ne engedjünk.

Szellemes, igazságos és újszerű gondolat, de nemzeti konzultációra bocsátják, mert jó hozzá elnyerni az emberek támogatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!