Elvtársnak és tolvajnak nevezte Orbánt a parlamentben Jakab Péter

2021. május 31. – 16:38

frissítve

Elvtársnak és tolvajnak nevezte Orbánt a parlamentben Jakab Péter
Megint megvonták a szót Jakabtól

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük, ahogy Orbánt kérdezték a parlamentben az azonnal kérdések órájában.

Hétfőn az azonnali kérdések órájában kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt, Jakab Péter tolvajnak, Szabó Tímea pedig hazaárulónak nevezte a kormányfőt. Közvetítésünket lezárjuk.

„Nincs másik baloldal, nincs másik Gyurcsány, az Őszöddel átitatott múltat kell legyőzni” – reagált vissza Hollik Gulyásnak.

2006 kapcsán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az őszödi beszéd kiszivárgása után mik történtek. Békés tüntetőket kínoztak meg – mondta Gulyás Gergely. Majd felolvasta a rendőri túlkapásokat vizsgáló 2010 utáni jelentésből egy tüntető személyes visszaemlékezését, akivel brutálisan bántak a rendőrök. Ez a Gyurcsány Ferenc-féle emberi jogi mérce – mondta Gulyás.

Bár Orbánhoz nincs több kérdés, maradtak még felszólalók az azonnali kérdések órájában. A KDNP-s Hollik István például a fideszes Gulyás Gergelyhez intézte beszédét, méghozzá a 15 évvel ezelőtti őszödi beszédről, Gyurcsány Ferencről, aki mindezzel „becsapta a választópolgárokat”. Aztán a Jobbikról és a Momentumról beszélt, akit Gyurcsány igazolt le, mindezzel pedig a „baloldal erkölcse hiperpasszív”.

A kormányfő elnézést kért, hogy ilyet mond, de szerinte ez az igazság.

Nunkovics úgy reagált Orbánra, részben egyetért vele, de hét év alatt semmi sem változott, mert „az ember fizetése kevesebbet ér most, mint hét évvel ezelőtt”, valamint „az én fizetésemet nem én szavaztam meg, hanem önök”.

A magyar munkások minősége vetekszik a németekével, de a bérük nincs azon a szinten, amit a minőség alapján megérdemelnének. Nunkovicsnak azt mondta, hogy az ő fizetése 800 ezer forint fölött van, és az elmúlt években 25 százalékkal emelkedett, ezért szerinte álságos, amit a Jobbik politikusa csinál. Azt ajánlja, hogy nézze meg azt, hogy 2010 előtt mennyit emelkedtek a bérek, és nézze meg azt, hogy tíz év nemzeti kormányzás alatt mennyit emelkedett. Orbán szerint nem miattuk alacsonyabbak a magyar bérek, hanem azért, mert a baloldal negyven évig kommunista béreket fizetett az embereknek.

A jobbikos Nunkovics Tibor arról beszélt, hogy 2014-ben Szaúd-Arábiában Orbán azt mondta, a magyar munkaerő olcsó, a Munka Törvénykönyve pedig rugalmas. Amikor Orbán erről beszélt, Nunkovics még nyári munkás volt, és szerinte „felelőtlenség”, ha egy miniszterelnök ezt mondja, és így csalogatja az országba a multikat. „Egy miniszterelnöknek azt kéne mondania, hogy gyertek ide, adunk minőségi munkaerőt, de ezt nektek keményen meg kell fizetnetek. De nem ázsiai béreket kérünk, hanem európait”. Ezután azt kérdezte Orbántól: „Hajlandó-e végre a magyar munkaerőért dolgozni, és hogy a magyar emberek megfelelő béreket kapjanak?”

De Kocsis Máté odalépett, nem hagyta magára a kormányfőt. A tükör távolról úgy nézett ki, mint az Orbánnál is megjelent Magyarország hét törvénye, de utóbb kiderült, Szabóén más szöveg van. Orbán korábbi mondásait idézte rajta, például azt, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”.

Így vette el az ülésvezető a szót a Jobbik elnökétől:

A kémkedés, hírszerzés ügyével kapcsolatban Orbán arról beszélt, hogy a dán titkosszolgálaton keresztül az amerikai szolgálat megfigyelte Angela Merkelt is. Tehát a kémkedés nem keleti sajátosság. A magyar szolgálatok jól fel vannak készülve, képesek megvédeni a hazát.

Orbán nem mond igazat, nincs itt a Fudan Egyetem, de Orbán menjen el, és tartson előadást Obama és Soros után.

„Ön egy hazaáruló” – mondta Szabó, el is vették tőle a szót, figyelmeztetést is kapott. Szabó ezután át akarta adni Orbánnak a tükröt, ami távolról úgy nézett ki, mint az Orbánnál is megjelent Magyarország hét törvénye, de utóbb kiderült, Szabóén más szöveg van. Orbán korábbi mondásait idézte rajta, például azt, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”.

Barack Obama és Soros György már tartott előadást a Fudan Egyetemen, én még nem – mondta Orbán. Nem történik vadonatúj dolog, a Fudan már itt van Magyarországon, a Corvinuson. Százmilliárdokról beszélni merő zagyvaság. Majd ha lesznek pontos tervek, akkor érdemes ilyenekről beszélni. Addig ez csak ködszurkálás. Meg fog épülni minden kollégium is.

A párbeszédes Szabó Tímea a Diákvárosról kérdezte Orbánt, és arról, hogy a korábbi Karácsony-Fürjes megegyezésben nem volt szó Fudanról. „Ön már a kezdetektől hazudott, vagy csak később kezdett el hazudni?” – kérdezte a miniszterelnököt. „Mennyit kap ön vagy a családja azért, hogy kiárusítja és elárulja a saját hazáját? Mert ez egyetlen magyar embernek sem jó” – mondta. A házelnök szerint Szabó a felszólalással „súrolta” a házszabályi előírásokat.

Azon dolgozunk, hogy az atomhulladékból minél több sugárzó anyagot tudjunk kivonni, és minél kevesebb veszélyes hulladékot kelljen Magyarországon elhelyezni.

Ez egy több ezer milliárdos projekt, amivel magyarok ezreit adósítják el, ez pedig a kormány felelőssége, reagált Keresztes.

Kiemelten fontos beruházásról van szó. Süli János az egyetlen ebben a teremben, aki atomerőmű-építésben már részt vett. Nem hiszem, hogy találhattunk volna nála alkalmasabbat. De nincs zöld jövő atomenergia nélkül – mondta Orbán. Ez szerinte egy elfogadott elv egész Európában. És nincs alacsony rezsi sem atomenergia nélkül. Anélkül ugyanis két-háromszoros rezsit fizetnének a magyarok. Az orosz hitel szakmai alapon köttetett, és bármikor át lehet váltani más piaci hitelre – tette hozzá a kormányfő.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt jött harmadikként, Paks II-ről beszélt, ami szerinte az oroszok miatt sokat késik, “ezer sebből vérzik, és “eddig ötszáz” hibát találtak az orosz tervekben, és a kormány nem ad világos választ, hogy mennyibe is fog ez kerülni pontosan.

“Olyan sok és súlyos probléma van” körülötte, “ideje lenne kimondani, hogy ezt leállítjuk”, nem gondol erre a kormány? – kérdezte Keresztes.

Mesterházy Attila nem a kormányfőt kérdezte, hanem Bártfai-Mager Andreát a nemzeti vagyonnal kapcsolatban.

„Mi valóban azon dolgozunk, hogy a mostani állását ön veszítse el, ugyanakkor nem aggódom önért, mert fordulhat mindig családi segítségért”, az apja most vett ki több mint egymilliárd osztalékot a cégéből, reagált vissza Arató.

Önök a válság alatt egész végig azon dolgoztak, hogy én elveszítsem az állásomat. Bérből és fizetésből azok élnek, akik nem tőkejövedelemből élnek. A DK elnöke tőkejövedelemből él, de a többi párt vezetője bérből él. Ha az átlagjövedelem csökken, akkor a mi bérünk is csökken, mert „együtt sírunk”. Számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben is.

A DK-s Arató Gergely folytatta a sort Orbánnál.

„Egy országnak akadt a torkán múlt pénteken” szerinte, amikor Orbán arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy ő is bérből és fizetésből él. Ezután arra kérte a miniszterelnököt, mondja el, milyen nehézségei voltak a járvány alatt: megszűnt esetleg a munkája? Nem kapott juttatást? Pedagógusként elkapta a vírust az osztályteremben? Egészségügyi dolgozóként kockára tette az egészségét? „Kérjük, meséljen nekünk!”

A Jobbikot már az előző ciklusban is megvették, és most is eladták magukat. A kérdés csak az, hogy mennyit kaptak Gyurcsánytól.

„Önökből kijönne a komplett magyar börtönválogatott” – kezdte Jakab a válaszreakciót, erre megvonták tőle a szót.

Ön egy komédiás, ami egy kicsit sokba kerül a választópolgároknak, havi 6 millió forintba. Az önök térfelén Gyurcsány Ferenc a főnök – mondta Orbán. – „Gyurcsány egy csörgő sipkát rak az ön fejére, de hatmillióért szellemesebb mutatványokat várunk.”

A jobbikos Jakab Péter indította meg az azonnali kérdések óráját. Jakab úgy érzi magát, mintha a rendszerváltás előtti időkbe röppent volna vissza: kimondta, hogy „ficsúr”, kapott is érte büntetést.

Ezután tanácsot kért Orbán Viktortól arra, hogy milyen szavakért jár majd büntetés: „hogyan nevezné a női luxustáskák szerelmesét, Rogán Antalt”, vagy azt az embert, aki azt állítja, hogy bérből és fizetésből él, „utcai harcosnak?”

„Mire fel ennyire sértődősek?” – kérdezte Jakab Orbánt. A Jobbik-elnök feltette a következő kérdést: „Minek nevezzelek?” – ezt pedig taps fogadta.

Orbán erre úgy reagált: „Egy ideig mi is komolyan vettük önt, de ön már egy másik műfajban utazik. Ön egy komédiás, aki hétről hétre a szemünk előtt csinál bohócot magából, ez sokba kerül a választópolgároknak”. Gyurcsány pedig használja Jakabot arra, hogy „csörgő sipkát húzzon a fejére, és csak rázza, rázza”, de Orbán ennél szellemesebb mondatokat vár Jakabtól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!