Csak az állami meddőségi klinikákon végezhetnek beültetést jövő nyártól

2021. május 28. – 20:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak állami meddőségi centrumok végezhetnek meddőségi kezeléseket jövő nyártól Magyarországon, írja az Mfor.hu. A parlament elé benyújtott, egyes vagyongazdálkodási kérdésekről szóló törvényjavaslat módosításai között szereplő intézkedés szerint a maradék három magánkézben lévő meddőségi centrum, és egy kizárólag inszeminációt végző magánintézmény is állami kézbe kerülhet.

Az Mfor idézi a javaslat szövegét is: „Magyarországon a demográfiai kihívások állami szerepvállalást igényelnek, ezért a jövőben

az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások elvégzése kizárólagosan állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, valamint az egységes állami egészségügyi irányítás részét képező, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény szerinti klinikai központ hatáskörébe kerül.”

A módosítás szerint a meddőségi kezeléseket csak az állam végezheti el 2022. július 1-jétől, így azoknak a szolgáltatóknak az engedélye, amelyek ezeknek a feltételeknek nem felelnek meg, 2022. június 30-án hatályukat vesztik.

Korábban, 2019-2020 fordulóján már államosították a meddőségi centrumok jelentős részét. Magyarországon 10 olyan intézmény van, ami az erre jogosult nőknek kezelést nyújt, ezek közül most csak

  • a TritonLife Róbert Magánkórház,
  • a Versys Clinics és
  • a Reprosys Kft.

intézményei vannak magánkézben. A tervek szerint viszont ezeket az intézményeket a magánszolgáltatók az államnak adnák majd át, a náluk tárolt embriókkal és ivarsejtekkel együtt – természetesen kártalanításért cserébe.

A módosításnak köze lehet az elmúlt hónapokban heves vitákat okozó egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz is, a törvény miatt ugyanis a nőgyógyászok és az endormetriózis specialisták egy jó része a magánpraxist választotta. Emiatt az állami intézmények műtéti várólistái megint kivárhatatlanokká váltak – magán úton viszont egy ilyen műtét minimum félmillió forintnál kezdődik.

Főleg az ellenzéki képviselők tematizálták a témát az utóbbi hetekben, amire a kormány reakciója elsőre a negligálás, majd később a megértés volt: „Az endometriózis, ahogy a meddőség más válfajai is, nagyon fontos téma” – mondta május elején Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!