Szentkirályi Alexandra: Az endometriózis fontos téma

2021. május 6. – 13:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ment el kedden a Fidesz arra az ülésre, amin az endometriózisban szenvedő nők kezelését is megvitatták volna, erről Szél Bernadett és Szabó Tímea is írt a Facebookon. A fenti kérdés azért nagyon fontos, mert az endometriózis minden tizedik nőt érint ma Magyarországon, és a női meddőség egyik leggyakoribb oka. Az új egészségügyi törvény miatt a nőgyógyászok és az endormetriózisspecialisták egy jó része a magánpraxist választotta, így a műtéti várólisták megint kivárhatatlanokká váltak. Magánúton viszont egy ilyen műtét minimum félmillió forintnál kezdődik.

A Telex egyebek mellett erről is kérdezte a kormányt a csütörtöki kormányinfón. Szerettük volna megtudni, hogyan egyeztethető össze a kormány családbarát politikájával, hogy az új egészségügyi törvénynek köszönhetően ilyen lehetetlen helyzetbe hozzák azokat a nőket, akiknek a gyermekvállalását ez a betegség gátolja, illetve azt is kérdeztük: a Fidesznek nem fontos az endometriózisban szenvedő nők ügye? Ha fontos, akkor miért nem hajlandó érdemben tárgyalni a témáról?

A kérdésünkre Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő válaszolt. Azt mondta, az endometriózis, ahogy a meddőség más válfajai is, nagyon fontos téma, „éppen ezért évente csaknem egymilliárd forintot fordít ezen betegséggel küzdők ellátására az állam. Ennek fele-fele aránya körülbelül a gyógyszertámogatás, illetve a kórházi finanszírozása egy-egy kezelésnek.”

Kitért arra, hogy „az állami szférában négy olyan orvosi egyetem is végez ilyen típusú ellátást, amik nagyon magas színvonalon foglalkoznak a betegekkel, és ezek mellett a győri Petz Aladár kórházban is található egy olyan speciális centrum, ahol minden személyi, illetve tárgyi feltétel is adott ahhoz, hogy ezt a betegséget a lehetőségekhez képest megpróbálják meggyógyítani”.

Mondta azt is, hogy a dedikált centrumokon túl számos szülész-nőgyógyász szakorvos is végez sebészi kezelést, ugyanakkor a járványhelyzet miatt számos halasztható műtétet csak később tudnak elvégezni az állami ellátásban, de azon vannak, hogy ezt a járvány végével mielőbb pótolhassák.

Az, hogy miért nem ment el egyetlen képviselőjük sem az ülésre, konkrétan nem derült ki, de a bizottságra Korózs Lajos volt a válasz. Pontosabban ez:

„Ez a bizottság pedig, aminek pont az egyik ilyen nagyon fontos témája lett volna az endometriózis, ennek az elnöke jelenleg is az a Korózs Lajos, aki, azt hiszem, hogy egy ilyen nagy témának a vezetésére elnöklésére sem adott túl nagy közbizalmat azzal, hogy éppen az egészségügy frontvonalában dolgozók megtámadásával forrt össze az elmúlt egy évben a neve”

– fogalmazott Szenkirályi, és hozzátette, ők mindent megtesznek, hogy „minél több gyermeket vállalni szerető pár tudjon ilyen kezelést kapni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!