Nem azon múlik az önvédelem, hogy milyen a jobbegyenesed

Mi idegenek vagyunk egymásnak. Itt találkozunk először, az ön területén, zárt helyen, egy edzőteremben. Ez a szituáció biztonságosnak mondható a számomra?

Általánosságban van benne egy potenciális veszély. Az, hogy milyen referenciákat látott, hallott rólam az interneten, nem zárja ki, hogy én adott esetben mondjuk egy szexuális ragadozó vagyok. És ha én az vagyok, akkor ezt igyekszem minél jobban palástolni. Elsősorban nem az fogja eldönteni, hogy félnie kell-e tőlem, hogy milyen a külsőm, mit lát, hall, olvas rólam, hanem hogy hogyan viselkedem és hogy milyen érzései vannak velem kapcsolatban. Talán emlékszik, a könyvben van az úgynevezett „ellentétek listája”, ami arról szól, hogy ha egy nőhöz felmegy egy idegen férfi, mondjuk, kiszállít neki egy bútort, akkor mik azok a jelek, amelyek alapján az illetőnek a viselkedése gyanússá válhat. Amikor azt érezzük, hogy az egy potenciális veszélyhelyzetet.

Mond pár példát az ellentétek listájából?

Mindannyian tudjuk, hogy hogyan viselkedik egy bútorszállító, amikor optimálisan végzi a munkáját. Kijön, udvariasan köszön, decensen viselkedik, a feladatára koncentrál, és amint a feladatát elvégezte, elmegy. Na most: hiába nem ismerjük pontosan a ragadozóknak a működését, ha valaki ezzel ellentétes magatartást produkál, akkor veszélyes lehet. Például ahelyett, hogy megállna az ajtóban, szabadon jár-kel a lakásban. Ahelyett, hogy a munka elvégzésével kapcsolatos kérdésekre fókuszálna, más kérdéseket tesz fel. A semleges szolgáltatót nem érdekli, hogy akinél van, egyedül van-e otthon, hogy várható-e valakinek a hazaérkezése. Míg akinek esetleg mögöttes szándékai vannak, azt érdekelni fogja. Aki a feladatára koncentrál, az nem fog bámulni, nem fog úgy viselkedni, hogy zavarba jöjjenek tőle. És így tovább. Az ellentétes viselkedésből lehet következteni arra, hogy ez egy veszélyhelyzet. Nem kell elemezgetni vagy mérlegre rakni azt, hogy ő most jól vagy rosszul viselkedik, csak egész egyszerűen figyelni kell arra, hogy komfortosan érezzük-e az ő jelenlétében magunkat. Ha ez a komfort valamiért felborul, akkor – ha nem tudjuk is megmagyarázni ennek a konkrét okát – az veszélyhelyzetet jelezhet.

És hogyan fordítható ez cselekvésbe? Mondjuk, ha a bútorszállító jelenlétében elkezdem rosszul érezni magam, mert valami nem stimmel a viselkedésében, hol van az a pont, amikor megkérem, hogy hagyja el a lakást, vagy fedezékbe vonulok, bezárkózom a fürdőszobába?

Az első olyan pillanatban, amikor érződik, hogy ő túlterjeszkedett azon, amiért jött, és többet vagy mást akar, mint a bútorszállítás, abban a pillanatban fel kell szólítani őt arra, hogy távozzon. Ha ezt nem teszi meg, még erélyesebben fel kell szólítani. Nem szabad belemenni semmiféle tárgyalásba azt illetően, hogy őneki távoznia kell-e, vagy sem.

A könyvben is javaslok a hölgyeknek önvédelmi eszközöket. Azt gondolom, hogy ezek használata nagyon is indokolt lehet, ha valaki be akar jutni a lakásunkba, vagy esetleg nem akar onnan kimenni. Az önvédelmi eszközök nem feltétlenül erre a célra gyártott eszközöket jelentenek. Jelenthetnek bármit, amit felkapunk. Ha téged a lakásodban egy veszélyes férfi fenyeget, akkor jogod van felkapni egy konyhakést, egy kalapácsot, bármilyen eszközt, amivel úgy érzed, hogy meg tudod védeni magad. Ha azt gondolod, hogy erélyesebben tudsz felszólítani valakit a lakásod elhagyására, ha egyébként felkapsz egy villáskulcsot, és azt szorongatod a kezedben, akkor tedd azt! Vagy az arca elé nyomod a paprikaspray-t, és azt mondod, hogy most ebben a pillanatban le fogod fújni, ha nem megy el. Ez egy megoldás lehet arra, hogy az illető eltűnjön. Persze az is előfordulhat, hogy neked kell elhagynod a saját lakásod, de ha nőként veszélyben érzed magad egy férfi társaságában otthon, vagy támadás ért, akkor ez a helyes magatartás. Ugyanígy kell tenned, ha zárt térben kényszerülsz használni a paprikaspray-t, ilyenkor célszerű elmenekülni és erősítéssel (például rendőrség) visszatérni.

Azt a kifejezést használta, hogy „jogod van”. Egyébként jogász a végzettsége. Homályos pont szokott lenni az önvédelemmel kapcsolatban, hogy meddig mehetünk el, mennyire kell mérlegelni az úgynevezett arányosságot. Ez hogy is van valójában?

A jogos védelem azt jelenti, hogy neked jogod van megvédeni magad, jogod van fellépni valaki ellen, aki téged megtámad. Sokan, amikor támadásról és önvédelemről van szó, akkor arról beszélnek, hogy mit lehet tenni egy ütés, egy szúrás ellen, mit lehet csinálni, ha valaki ránk fog egy fegyvert vagy hátulról elkapja a torkunkat. Ez csak a helyzet egy részlete, az önvédelem ennél komplexebb kellene hogy legyen. A szituációt egészében kell néznünk. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy miként, kivel, hol és hogyan kerültél bele és milyen módon kerülhetsz ki belőle, mielőtt az erőszak ténylegesen bekövetkezne. Ha helyesen alkalmazod az önvédelem alapelveit, fel tudod ismerni a veszélyes magatartásokat, akkor feltehetőleg az önvédelmed annyiban fog kimerülni, hogy megelőzöd és elkerülöd ezeket a helyzeteket.

De ha ez nem sikerül, óriási tévedés, hogy mi nem támadhatunk először. Ha te valakit felszólítottál, hogy hagyjon békén, ne fogdosson, és az illető továbbra is fogdos, akkor neked igenis jogod van lefújni őt paprikaspray-vel, mert ezt az eszközt pont azért fejlesztették ki, hogy egy ötvenkilós nő hatékonyan fel tudjon lépni egy százkilós férfival szemben. A támadás azt jelenti, hogy valaki olyan helyzetet hoz létre, ahol neked a személyes biztonságod miatt aggódnod kell. Ha én odamegyek hozzád közel, és felemelem a kezem, vagy ujjal mutogatok, közben ordítozok, és közelítek feléd, és minden jel arra mutat, hogy bántani akarlak, az egy támadás. Abban a pillanatban neked jogod van megvédeni magad. Nem kell megvárni, amíg ténylegesen megütlek, meglöklek, lefoglak.

Tehát le szabad fújni az illetőt paprikaspray-vel?

Abban az esetben, ha valaki megtámadott, és van nálad önvédelmi eszköz, akkor igen, használhatod. De tudnod kell azt, hogy ami történik, valóban egy támadás kísérlete.

A könyvben arról is elég sok szót ejtek, hogy hogyan különítsük el azokat a ragadozókat, akik célzottan téged vagy a javaidat akarják megszerezni azoktól, akik egyébként csak indulatos, temperamentumos emberek, és feldühödtek valamin, amit csináltál. Mert nem ugyanúgy kezeljük a kettőt. Ha valakinek ráléptél a lábára, becsuktad előtte az ajtót, bevágtál elé a forgalomban, amiért az illető dühöngve jön feléd, hogy bántson, természetesen ellene is használhatod a paprikaspray-det, hiszen a te személyes biztonságod, testi épséged olyankor is veszélyben van, azonban lehet, hogy itt van okosabb, hatékonyabb megoldás, lehet, hogy működhet a békítés. Ha felismered az erőszak előtti viselkedésformákat, és képes vagy azonosítani, hogy miféle, milyen minőségű veszélyben vagy, akkor sokkal hatékonyabb megoldásaid születnek majd abban a veszélyhelyzetben.

A könyvben nagy jelentőséget tulajdonít az önvédelemben az intuíciónak, hosszan ír a fontosságáról. Van olyan, hogy valakinek nincsenek intuíciói? Vagy mindenkinek vannak, csak meg kell tanulni figyelni rájuk? Ezt lehet tanulni? Milyen jelei vannak annak, ha a szívünk mélyén valakitől tartunk?

Az intuíciónk az általános önvédelmi vagy biztonsági rendszerünk. Mindannyiunknak működik. De a mai kultúrában az intuíció egy alaktalan, megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan valami. Ha úgy magyarázod meg a főnöködnek egy döntésedet, hogy „aludtam rá egyet, és így éreztem jobbnak”, vagy pedig ha észérvekkel alátámasztod, akkor nem kérdés, hogy a mai közfelfogásban melyiket részesítjük előnyben. Mindent meg akarunk magyarázni. Ugyanakkor az életünk nagy döntéseit hogy hozzuk? Hogy hol akarsz lakni, ki lesz a párod – ezek mind-mind érzésen alapuló döntések. A rendkívül fejlett önvédelmi, biztonsági rendszerünk mindent hall, mindent lát, mindent érez, mindent rögzít.

Nagyon érdekes dolog, hogy amikor szexuális bűncselekmény áldozatául esett hölgyekkel beszélgetek hónapok, évek elmúltával, akkor is el tudják mondani, hogy „igen, furcsa volt nekem, hogy olyan nagyon fel volt öltözve, hogy sapka volt rajta és sál, olyan keveset lehetett látni az arcából”. Csak sajnos az érzéseket elnyomjuk. Ez az intuíciód, a biztonsági rendszered vészcsengője, hogy potenciális veszélyhelyzetben vagy.

Milyen formában jelentkezik az intuíció? A legerősebb és legfontosabb megnyilvánulása a félelem. Hirtelen felgyorsul a légzésed, kapsz egy adrenalinfröccsöt, nagyon heves lesz a pulzusod, egyszerűen egy pillanat alatt megrémülsz, megijedsz valamitől. Ez az intuíciódnak a jele. Érezheted magad rosszul egy sötét parkban anélkül, hogy ott konkrét veszély lenne, de az nem félelem, hanem szorongás lesz. Ha félelmet érzel, annak a kiváltó oka mindig valami, ami a közvetlen környezetedben történik. Valami látott, hallott, érzett dolog, valaminek a tapintása, valakinek a külleme, valakinek a sikolya vagy gyorsuló léptek zaja mögötted.

Lehet a hezitálás, tétovázás egy helyzet vagy ember kapcsán is az intuíciónk jele. Ha így érzünk, az azt jelenti, hogy az intuíciónk vészjelzést adott. Vajon miért van az, hogy hetekig, hónapokig, akár évekig nem kap el a rossz érzés vagy félelem bennünket az emberi interakcióinkban, aztán hirtelen a semmiből jön egy helyzet vagy ember, aki beindítja ezeket a reakciókat? Ez a megérzés, a biztonsági önvédelmi rendszerünk jelzése, amit tanácsos komolyan vennünk.

Nagyon erős jele lehet az intuíciónak, ha valakivel kapcsolatban gyanút, kíváncsiságot érzünk. Amikor egy kutya hall egy zajt, és az nem üti meg azt az ingerküszöböt, hogy kiszaladjon az ajtóhoz, akkor is oda fogja fordítani a fejét, és nézi azt a pontot, ahonnan a zajt hallotta. Nem csinál semmit, csak figyeli. „Oké, én többet akarok tudni erről a helyzetről.” Ha felfogadsz egy bébiszittert, és az az érzésed, hogy „olyan keveset tudok arról, aki a gyerekemre vigyáz”, az egy jel. A mai kultúrában nagyon elutasítóan fogadjuk a gyanakvást. Ciki egy bébiszittertől megkérdezni azt, hogy: „Ne haragudjon, uram, mi a véleménye a gyerekek szexuális zaklatásáról?” Ha ő egy normális ember, akkor erre normálisan fog reagálni, hogy hát elítéli, természetesen soha nem csinált ilyet. Ha pedig ő egy potenciális ragadozó, akkor poénkodni kezd. Vagy felháborodik. Valamilyen formában nem természetes módon fog reagálni. Nyilván nem fogja elárulni, hogy igen, gyerekeket szoktam molesztálni, csak ad egy olyan jelet, amiből láthatod, hogy ő máshogy reagál, mint az a 99 másik ember a százból.

De ahogy mondta: tartunk attól, mit fognak rólunk gondolni, ha megkérdezzük ezt vagy azt. Van különbség férfiak és nők között abban, hogy mennyire mernek egy ilyen kérdésbe beleállni?

Igen. Manapság azt a nőt, aki szókimondó és határozott, lehet, hogy nagyon férfiasnak, katonásnak tartják. Manapság az a nő a szexi – legalábbis a reklámok és a média sokszor így mutatja be –, aki bizonytalan, aki sejtet, aki határozatlan. A nőknek a természetük részévé vált, hogy politikailag korrektek, udvariasak akarnak lenni, nem akarnak bunkón viselkedni. Gavin de Becker az egyik kedvenc íróm a témában, neki van egy remek iskolapéldája erről. Megáll a lift valamelyik emeleten, ott áll egy nő, aki várja azt a liftet. Kinyílik az ajtó, és a liftben áll egy férfi, akitől elkezd dobogni a szíve hevesen, és nem azért, mert megtetszik neki, hanem mert megrémül tőle. Ilyenkor a legtöbb nő mit tesz? Elnyomja az érzéseit, hogy „á, nem akarok bunkó lenni”, „á, miért viselkednék így ezzel az ismeretlen emberrel”. És megbántani nem akarásból beszáll valaki mellé egy hangbiztos fémkalitkába, ahonnan nem lehet elmenekülni. 1-2 percig egyedül lesz egy olyan férfival, akitől fél, mindezt azért, mert úgy gondolkodik, hogy „én korrekt akarok lenni”. Miért akar egy nő mindenkivel, egy idegen férfival is jó fej lenni?

Ez is része akkor az önvédelem tanulásának, megtanulni ennek a késztetésnek ellentartani magunkban?

Igen. És ha nem vagyok valakivel jófej, az nem azt jelenti, hogy bunkó vagyok vele. Amikor az a liftajtó becsukódik, akkor nem kell azt gondolnia a nőnek, hogy ő most bunkó volt. Semleges volt. Bunkó akkor lett volna, ha azt mondja, hogy „fú, hát melléd biztos nem szállok be”. Határozottságra van szükség akkor is, amikor egy nő le szeretne építeni egy férfit, aki meg akarja szerezni a telefonszámát vagy akivel volt pár randi, egy rövid kapcsolat, de nem sikerült igazán jól. Amikor a nő azt mondja, hogy tetszel nekem, de még nem vagyok túl az előző kapcsolatomon, ebből a férfi mindig azt fogja meghallani, hogy tetszel nekem és hogy majd később kész leszek rád. És mit csinál? Hívja. Ír neki. Zaklatja. A rajongása egyfajta dühbe, ellenséges érzületbe fog átváltani. Gavin de Beckernek van egy nagyon jó mondása erről: meg kell tanulni azt, hogy lassú, jól megfontolt döntést hozzunk arról, hogy kit engedjünk be az életünkbe és egy nagyon gyors, határozott döntést hozzunk arról, hogy kit zárjunk ki onnan. Valaki nem tetszik? Valakivel kapcsolatban nincs jó érzésed? Vége, nincs tovább. Az illető nincs tovább az életedben, felejtsd el, léptesd őt vissza Magyarország tízmillió többi lakosa közé, akivel semmi kapcsolatod nincs.

A könyvében hangsúlyos téma a párkapcsolati erőszak, és nagyon határozottan állást foglal benne az áldozathibáztatással szemben. Konzultált nőjogi, érdekvédő szervezetekkel az íráskor?

Nem konzultáltam. A legtöbb írás, ami angol nyelvű szakirodalom a párkapcsolati erőszak témájában, ezeknek az alapítványoknak köszönhetően jelent meg magyarul, elsősorban az ő érdemük az, hogy bármit olvasni lehet erről a témáról. Ott más van fókuszban, például a kapcsolatból való gyógyulás témaköre. Én a bántalmazó párkapcsolatokból olyan formában ejtek szót a könyvemben, hogy hogyan lehet felismerni és megelőzni, hogy az ember belekerüljön egy ilyenbe.

Tehát ön szerint fel lehet ismerni, hogy kiből válhat ilyen veszélyes partner?

Igen, fel lehet ismerni, ki az az egyén (lehet természetesen nő is, de az esetek nagy százalékában férfi), aki már egy párkapcsolat bimbózó szakaszában úgy viselkedik, ami azt mutatja, hogy később potenciális bántalmazó válhat belőle. Ki az, aki fölé- és alárendelt szerepeket hoz létre már az ismerkedéskor is? Amikor valaki már a második randevún arról beszél, hogy minket az élet egymásnak teremtett, legyél a feleségem, és életünk végéig együtt kell maradnunk, akkor szólaljon meg a vészcsengő. Mert akkor a párkapcsolatban úgy képzeli el a szerepeket, hogy én megmondom, hogy ennek a kapcsolatnak hogy kell fejlődnie, mikor házasodunk össze, meddig leszünk együtt, és hogy te mit akarsz, te hogyan képzeled el ennek a párkapcsolatnak a kiteljesedését, az nem érdekes annyira. Ez egy jel. Hiába hízelgő, hogy elárasztalak ajándékokkal, rajongok érted, napi öt sms-t írok, hogy hogy vagy, mit csinálsz: ezek mind jelei lehetnek annak, hogy én kontrollálni akarlak téged, hogy én egy alá-fölé rendelt viszonyként és nem pedig mellérendelt, egyenrangú felek párkapcsolataként képzelem el a helyzetet.

Dolgozik szexuális erőszakot túlélt nőkkel. Hogy kerül velük kapcsolatba, és miben áll a munka velük?

Igen, most már több mint tíz éve tartok női önvédelmi szemináriumot. Ez elsősorban egy technikai szeminárium, Krav Maga-szeminárium, de nagyon sok taktikával is foglalkoznunk, ahol pont az ilyen viselkedések felismerése és semlegesítése lenne a cél. Ennek a munkának a kapcsán jutottak el hozzám olyan hölgyek, akik átestek szexuális erőszakon, és nagyon sokat beszélgettem velük. És ez a sok-sok tapasztalás, ami az évek során felgyülemlett, mind abba az irányba mutatott, hogy ezt tisztán technikai módszerekkel, mozdulatsorokkal nagyon nehéz megoldani. Nagyon nehéz leszerelni egy olyan ragadozót, akivel randizol, az összképed az róla, hogy egy szimpatikus ember, tetszik neked, esetleg felinvitálod a lakásodra vagy te felmész hozzá, és amikor átlépitek a küszöböt, még nem tudod, hogy egy ragadozónak a társaságában vagy. Ezekkel az emberekkel szemben rendkívül nehéz technikai megoldásokat alkalmazni, mert ők befolyásolással, becsapással jutnak el hozzánk, és úgy szerzik meg, amit akarnak. Ők bizonyos stratégiákkal dolgoznak, és ezeket felismerve lehet semlegesíteni őket. Itt nem azon múlik az önvédelem, hogy milyen a jobbegyenesed, hanem sokkal inkább azon, hogy felismered-e az erőszak előtti viselkedésformákat.

Tehát én tulajdonképpen így jutottam el a tekintélyes angol nyelvű szakirodalomnak a megismeréséhez. Mikor ezekkel a nőkkel dolgoztam, sokszor úgy voltam vele, hogy én megmutatom, hogy mit csinálj, ha lekerülsz a földre, és szét akarják feszíteni a lábadat, de nem tudtam akkor még helyes tanácsot adni abban a témában, hogy mit csinálj az egyetemi évfolyamtársad ellen, aki a koleszszobádba akar bejönni azzal az ürüggyel, hogy este segíts neki a holnapi vizsgára készülni.

A könyvben végig ezt a ragadozó kifejezést használja, és elég éles különbséget tesz a ragadozók és a nem ragadozók között. Vannak a ragadozók és vagyunk mi, a normális emberek. A ragadozókról azt írja, hogy ők másként gondolkodnak, mint mi, másként reagálnak, nem éreznek bűntudatot. Ez az éles különbségtétel nem nehezíti azt meg, hogy felismerjük, amikor egy általunk egyébként ismert vagy ismerni vélt ember válik veszélyessé ránk nézve?

Pont az elferdült értékrendjük teszi lehetővé számukra, hogy annyira gátlástalanul tudják a megtévesztési stratégiákat alkalmazni. Igen, nagyon nehéz felismerni egy pedofilt, egy szexuális ragadozót.

Mondjuk, az évfolyamtársamban felismerni, amikor az a csöndes, szemüveges srác, két padsorral arrébbról be akar jönni…

Igen, erre mondtam a beszélgetésünk elején, hogy nem abból kell kiindulni, hogy valakinek milyen a karaktere, mit mutat, meg abból sem, hogy ismerős. Ha mi együtt szoktunk kutyát sétáltatni, akkor te ismersz engem a kutyasétáltatás-kontextusban. Tudod, hogy milyen vagyok, amikor kutyát sétáltatok. Vagy az évfolyamtársad vagyok. Akkor tudod, milyen együtt tanulni velem. De gőzöd sincs arról, hogy a kutyasétáltató ember vagy az évfolyamtárs hogy viselkedik, ha randevúra hív. Hogy viselkedik, ha ivott pár pohárral. Hogy viselkedik, ha nemet mondasz neki. Hogy viselkedik, ha a 15 éves lányodat egyedül találja meg összeesve az ajtó előtt. Nem tudjuk, éppen ezért nagyon javasolt például egy randevúhelyzetben az illetőt, bár ismerem, idegenként kezelni.

Maradjunk a koleszos példánál. Ha én azért mentem fel hozzád, hogy megbeszéljük a holnapi vizsgát, akkor tiszteletben fogom tartani a döntésedet, hogy te nem akarsz beengedni a szobádba. Akkor inkább találkozunk holnap a vizsga előtt egy órával, vagy kimegyünk a lobbiba átbeszélni a témát. Ellenben, ha én egy ragadozó vagyok, akkor számodra ki fog kristályosodni, hogy én igazából nem a jegyzetek miatt jöttem, nem azért, hogy együtt tanuljunk, hanem mert be akarok jutni hozzád. Süket leszek arra, hogy te nemet mondasz, nem veszem figyelembe az álláspontodat. Ha azt mondod nekem, hogy „ne haragudj, de én egyedül vagyok és nem szoktam beengedni fiúkat”, akkor olyan helyzetbe hozlak, hogy rosszul érezd magad emiatt. Például beskatulyázlak, és azt mondom, hogy „az évfolyamban mindenki azt mondja rólad, hogy paranoiás vagy. Hát tényleg az vagy.” Mindezek a stratégiák arra szolgálnak, hogy végül beadd a derekad és beengedj a szobádba.

A viselkedésem, a módszereim, a stratégiáim fognak elárulni engem, nem pedig az, hogy hogyan vagyok felöltözve vagy milyen kapcsolatban vagyunk egyébként egymással. Ha az alapján meg lehetne állapítani, hogy ki a veszélyes, és ki nem, akkor nem arról beszélnénk, hogy Magyarországon a legtöbb nőt ismerőse erőszakolja meg, és nem egy sikátorban vagy egy parkban, hanem a saját lakásán vagy egy házibuliban, egy kocsiban, az ismerős lakásán, a munkahelyen.

A szexuális erőszakkal kapcsolatban volt egy tanács a könyvben, ami meglepett. Az, hogy nem működik az a hozzáállás, hogy inkább nem állok ellen, hagyom magamat, nehogy még jobban bántson, nehogy megöljön a támadó. Míg egy rablásnál, ahol a könyv szerint érdemes együttműködni és odaadni a pénzt, nem ellenkezni, a szexuális erőszaknál pont fordított a helyzet. Miért?

Hátha csak megerőszakol, és nem öl meg? Akkor én megkérdezem, hogy honnan tudod, amikor megtámadnak, hogy annak az embernek nem az az általános működési módja, hogy megerőszakol, és utána megöl? Merthogy vannak ilyen ragadozók is. Az elején még lehet, hogy lesz harci kedved, de amikor már erőszakolnak, akkor a küzdőképességed lecsökken, pláne, ha meghoztad ezt a döntést fejben, hogy ennek a helyzetnek ez a megoldása, hogy essünk túl rajta. Akkor elveszíted a küzdőszellemet, ami ebből a helyzetből téged kisegíthetne. És nem kell bonyolult dolgokra gondolni, mert van tíz ujjad, és az ujjad – ha valaki megerőszakol, akkor közel lesz hozzád – megpróbálhatod belenyomni a szemébe, például. Vagy beleharapni bármibe, vagy ütni, rúgni, karmolni, csapkodni, harapni, kiabálni.

Tehát foggal-körömmel harcolni, szó szerint.

Foggal-körömmel harcolni, mint egy vadállat. Pontosan azért, mert gőzöd sincs arról, hogy neki mire irányul a szándéka. Igen, lehet, hogy jobban fog bántani, elképzelhető, hogy nagyobb bántódás ér, ha ellenállsz. De van erre egy jó mondás. Jeff Cooper a modern fegyverkezelés atyja Amerikában, tengerészgyalogos, ő mondta azt, hogy az az áldozat, aki ellenáll, az lehet, hogy megszenved, de aki nem áll ellen, az biztos, hogy megszenved.

Ugyan min essünk túl? A neheze az után jön, hogy megerőszakoltak. Minden, ami a testeddel történt, az egy dolog, a pszichés gyógyulás rendkívül hosszú, nehéz és fájdalmas folyamat. Én mindenkinek azt javaslom, hogy foggal-körömmel küzdjön.

És ha összehasonlítjuk a rablással, akkor igen, mind a kettő tervezett. De ha nekem a pénzed kell és te odaadod, akkor szinte biztos, hogy a veszélyhelyzet számodra véget ért, én eltűnök, hiszen ezért jöttem, ezért fogtam rád a kést. Ha bántani is akarnálak, és úgy akarnám a pénzedet, akkor nyilván megszurkálnálak előtte, és úgy venném el tőled, hiszen úgy még egyszerűbb is lenne. Ehhez képest az a rabló, aki fenyeget, akár késsel, akár emberfölénnyel, a három társával, akikkel körbevesznek, az lehetőséget ajánl fel a számodra. Van egy olyan esélyed, hogy odaadod a pénztárcádat, vagy – én inkább ezt szoktam javasolni – összekötegelve mondjuk egy kétezrest meg egy ötszázast, ezrest. Ha ezt így odaadod neki, 99 százalék az esélye, hogy eltűnik.

És hogy miért működjünk együtt, ha ki akarnak rabolni? Ha én valakivel konfliktusba kerülök, három dolgot szoktam róla feltételezni. Egy: fegyvere van, csak nem látom. Kettő: vannak társai, csak még nem vettem őket észre. Három: tud bánni az erőszakkal, és tud azzal is mit kezdeni, ha vele erőszakosak. Tehát képes fizikai erőszakkal élni, és nem retten meg attól, ha őt arcon ütik. Ha én összeadom ezt a hármat, akkor lehetek a legnagyobb harcművész. Ki a túró akar ilyen helyzetbe kerülni bármilyen jó is a technikai tudása? Mennyivel egyszerűbb odaadni a pénzt. Szerintem két dolog miatt kerülhetsz fizikai erőszakos szituációba, az egód miatt és a túlélésed miatt. Ha nem adod oda a pénzedet, az az egód miatt van. Hogy úgy érzed, neked ciki lenne azt most odaadni, és hogy neki ehhez nincs joga, miért veszi el a másét. Ez mind egó. Dönthetsz, hogy hatékony leszel, vagy igazad lesz. Ha igazad lesz, lehet, hogy kórházban végzed, de elmondhatod majd, hogy igazad volt. Mint a viccben, amikor a sírkőre van ez ráírva.

A könyvben szereplő, nőknek szóló megelőző tanácsok egy részének az a magva, hogy hitessük el, hogy férfiak vagyunk, vagy legalábbis hogy férfiak társaságában vagyunk. Tegyünk nagy méretű, sáros gumicsizmát az ajtó elé, az autóból tüntessük el a rózsaszín dísztárgyakat, a girlpower matricát, és tegyünk horgászújságot a hátsó ülésre. Miért van az, hogy a nőket könnyebb prédának tekintik? Ez a fizikai erőkülönbségből fakad csak, vagy társadalmi-kulturális okok is közrejátszanak: hogy mennyire tudunk kiállni magunkért, mennyire vagyunk erre szocializálva?

Is-is. Nyilvánvalóan van a férfiaknak egy fizikai erőfölénye. Aztán: egy nőt ki lehet rabolni, de meg is lehet erőszakolni, tehát a nők a testük miatt is célpontot jelenthetnek. A nőkkel elhitették az elmúlt egy-két száz évben, hogy gyengének, gondoskodónak kell lenniük, és hogy nincs lehetőségük megvédeni magukat. Mi ma nem beszélgetnénk, nem ülnénk itt, ha a nők nem tudták volna megvédeni önmagukat és a gyerekeket mindazon idő alatt, amíg a férfiak elmentek vadászni. Ezek ugyanazok a nők voltak. Amikor egy nő arról beszél, hogy vajon mi a fenét tud kezdeni az 50 kilójával, akkor mindig a különbségekről beszél, hogy rajta mennyivel kevesebb izom van, hogy a másiknak mennyivel hosszabb a karja.

Miért nem arról beszélünk, hogy az én szemem pontosan ugyanúgy fáj, ha belenyúlsz, mint a tiéd? Hogy az én térdemet ugyanúgy ki tudod rúgni? Miért nem arról beszélünk, hogy ha lefoglak, akkor te a te erőddel a sminkceruzádat bele tudod döfni a kezembe. Nem kell, hogy Erdei Zsoltnak a balegyenesével rendelkezz ahhoz, hogy meg tudd védeni magad. A sikeres önvédelem igazából azt jelenti, hogy felismerem azokat a pontokat, ahol a másik teste ugyanolyan sérülékeny, hiába kigyúrt, nagydarab ember. És nem muszáj nekem kézzel, lábbal erősnek lennem. Egy egész fejezetet szentelek a könyv végén annak, hogy mi mindent tudsz használni, ami a környezetedben van. Ott van melletted egy mobiltelefon. Ha azt megfogod, és a sarkával beleütöd az arcomba, az sokkal erősebb lesz, mint a kezed, és nem kell hónapokon, éveken keresztül önvédelmi edzésekre járnod előtte. Vagy ha a kulcsod megfogod, a két ujjad közé szorítod, és egy vágó mozdulatot teszel az arcomba, vagy belenyomod a szemembe. Nem technikailag nehezek ezek a dolgok, hanem fejben. Meg kell hozni a döntést, képesnek kell lenned rá, hogy megcsináld. Maga a technikai rész, amelynek olyan nagy feneket kerítünk, az sokkal kisebb, mint gondolnánk.

És ne felejtsük el, hogy ha én ragadozó vagyok, a könnyű prédát keresem. Nem fogok a te koleszajtód előtt órákon keresztül várni azért, hogy beengedj, hanem majd az összes többi lány évfolyamtársnál ellövöm ezt a holnapi vizsgára készülős dumát, hátha valamelyik beenged. Sajnos az a helyzet, hogy valaki áldozat lesz aznap. Ha a bűnöző aznap valakit bántani szeretne, valaki célkeresztbe fog kerülni. A mi célunk nem a világ megmentése, nem mások megmentése, mi önmagunkat akarjuk megmenteni. Ez önvédelem, szó szerint értelmezve. Az a célunk, hogy ne mi legyünk abban a célkeresztben, mi ne legyünk könnyű préda. Hogy a bűnöző mást megtámad, azzal nem tudunk mit kezdeni, nem én vagyok az igazságtevő, nem én vagyok a rendőr, nem az én feladatom a bűnöző visszavezetése a társadalomba, sem a helyes nevelés. Bőven elég lenne, ha mindenki képes lenne annyira, hogy önmagát és a gyerekeit megmentse.

Amikor történik egy olyan tragédia, mint nemrégiben a briteknél a hazafelé tartó Sarah Everard elrablása és megölése, akkor mindig felerősödik egy vita a női önvédelem körül. Az egyik vonal szerint káros üzenet a nők önvédelmére koncentrálni, arra, hogy hogyan védjük meg mi magunkat, ahelyett, hogy azt erőltetnénk, hogy a férfiaknak tanítsák meg azt, hogy ne támadjanak rá egyedül sétáló nőkre.

Én azt gondolom, hogy ne azon dolgozzunk,hogy megváltoztassuk a világot. A ragadozó megnevezést nem csak azért használom, mert predátornak nevezi az angol szakirodalom is ezeket az egyéneket. Van egy nagyon erős párhuzam a tényleges, állati ragadozók, az ő működésük és az emberi ragadozók között. A gazella nem azon dolgozik, hogy az oroszlán ne vadásszon, a gazella nem fog össze a többi gazellával, hogy valahogy kivegyék az oroszlán fogait és levágják a körmeit. A gazella azon dolgozik, hogy a felé szaladó oroszlán ne őt vegye célba. Arra, hogy célpont vagyok-e, arra nekem van ráhatásom. Ha pedig a világot akarom megváltoztatni, akkor átteszem ezt az egész felelősséget kívülre. Félre ne értsen, ön is elmondta, hogy nem áldozathibáztató a hozzáállásom, sőt, nagyon hangsúlyosan és sok felkiáltójellel kiállok amellett, hogy nem az a bűnös, akit megerőszakoltak, mert nem ő erőszakolt, még csak nem is drog, meg az alkohol, hanem az az ember, aki ezeket beadta neki és aki ezt megtette vele. Ezt hangsúlyozni kell, de ez nem azt jelenti, hogy én nem tehetek meg bizonyos óvintézkedéseket. A biztonsági öv is kicsit ilyen. Én minden egyes alkalommal becsatolom a biztonsági övemet, amikor elindulok. Persze, elvárom a többi autóstól, hogy tartsa be a szabályokat, de azért becsatolom, hogy hátha nem tartják be, mert ez az én mozdulatom. Ne az legyen, hogy a kerekesszékben azt mondom, hogy „de ha ő betartotta volna a jobbkézszabályt, akkor én, annak ellenére, hogy nem voltam becsatolva, nem itt ülnék most”. Mivel én készültem arra, hogy ő nem tartja be a szabályt, ezért most nem ülök kerekesszékben. Szerintem ez a megfelelő hozzáállás, mert erre nekünk van ráhatásunk.

Hány éves kortól érdemes a gyerekeknek elkezdeni önvédelmet tanítani? Mi az, amit elsőnek megtanítsunk nekik, mik a legfontosabb alapok? És hogyan lehet azt elkerülni, hogy az önvédelem tanításával elültessünk bennük egy túlzott rettegést a veszedelmes világgal szemben?

Szerintem senki nem lesz félősebb attól, hogy megismeri a világ veszélyeit. Az ismeretlen dolgoktól jobban félünk. Ha tudom, hogy léteznek ilyen bűnözők, de gőzöm nincs, hogy mit tehetnék ellenük, az sokkal húsbavágóbb félelem, mint amikor tudom valakiről, hogy oké, veszélyes, de tudom azt is, mit tegyek, ha a látóterébe kerülök. És azt gondolom, ugyanezt kell megtanítani a gyerekeknek is. Fizikai téren el lehet kezdeni már viszonylag korán az oktatást, nagyon sok sport ezt meg is teszi, nézzük például a cselgáncsot, amit már 3-4 évesen elkezdenek tanulni a gyerekek. Szuper jól megtanulnak esni, gurulni meg birkózni, és egy nagyon jó küzdőszellemet is ad. Ugyanígy a Krav Magát is el lehet kezdeni, mondjuk, ötéves korban, de természetesen nekik nem agresszív technikákat tanítunk, hanem sokkal inkább helyzetfelismerési, szituációs gyakorlatok lesznek, minden, ami megtanítja őket, hogyan kell felismerni a veszélyt, hogyan kell használni a hangjukat, mik azok a célpontok, amiket adott esetben egy felnőttön is meg lehet támadni.

De kiskorban elsősorban a szülőnek kell elvégeznie azt a fajta önvédelmi típusú nevelést, ami megakadályozza, hogy célkeresztbe kerüljön a gyerek. Én első körben, nagyon kis korban a környezettudatosságot, a figyelmet tanítanám meg a gyerekeknek. Ismerd fel, ha bemész valahova, hol van kijárat, hol van bejárat! Ismerd fel, hogy annak a bácsinak nem látod a kezét! Ismerd fel, hogy hogy viselkedik valaki, aki mérges! Milyen a jó érintés, milyen a rossz érintés? Ez nagyon fontos gyerekeknél. A jó érintés, mondjuk, ha egy tanár megveregeti a vállát, hogy rendben van. Rossz érintés, amikor az a kéz ott marad rajta. Ezek árnyalatnyi különbségek, de mi mindannyian érezzük, viszont a gyerek nem biztos, hogy érzi. A rossz érintés jelentheti azt, hogy bizonyos testrészt felnőttnek nem szabad megérintenie, például a combodat senki nem foghatja meg, és abban a pillanatban, hogy ha ez megtörténik, jelzed nekem, fölállsz, és eljössz onnan.

Hogy érdemes használni ezt a könyvet, amit írt? Rengeteg információ van benne, és rengeteg konkrét tipp, nem is biztos, hogy minden első olvasásra meg tud ezekből ragadni. Érdemes többször elolvasni, mint egy tankönyvet? Ha sikerül megjegyeznem az összes tanácsot, akkor gondolhatom azt, hogy fogom is tudni alkalmazni azokat? Vagy el kell kezdeni gyakorolni?

Két markánsan elhatárolható részre osztanám ezt a könyvet. Az első az általános rész, ami elsősorban a tervezett bűncselekmények elkövetőivel és az erőszak idővonalával foglalkozik, valamint azzal, hogy mi hogy viselkedünk, testileg és lelkileg mi történik velünk, amikor megtámadnak, hogyan tudjuk elkerülni azokat a reakciókat, amik nemkívánatosak. A bevezetés és az első fejezet elolvasása után a tervezett bűncselekményeket elkövető bűnözők viselkedése felismerhető. Ez egy viszonylag érdekes rész szerintem, és könnyebben emészthető. Utána jönnek azok a fejezetek, amik sokkal specifikusabbak, és inkább szólhatnak azokhoz, akik éppen egy-egy problémával küzdenek. Talán keveseket érdekel, hogy a zaklatásnál mit lehet tenni, ha nincs benne konkrétan ebben az élethelyzetben, vagy nincs olyan partnere, akit épp elhagyni készül, és fél attól, hogy ebbe az illető nem fog belenyugodni. Ugyanígy, mondjuk, egy férfi olvasót kevésbé fog érdekelni értelemszerűen, hogy egy nőkre specializálódott szexuális ragadozó hogyan működik. A végén aztán van megint egy olvasmányosabb rész, ami a spontán vagy reaktív erőszakról szól, ami viszont nem tesz különbséget nemek szerint, részben emiatt is az a könyv alcíme, hogy „nem csak nőknek”.

A spontán erőszak ugye az, amikor a kocsmában hőzöngeni kezd, akire véletlenül ráöntöttem az italt?

Igen, lehet egy kocsmai hőzöngés, egy autós agresszió, egy forgalmi szituáció. Nem eleve ártó szándékkal érkezett bele a szituációba az illető, hanem értékelte a viselkedésemet, a tetteimet, és úgy látja, hogy itt nincs más megoldás, mint bántani engem. Mert például bevágtam elé a forgalomban, ráléptem a lábára, nem vettem észre, hogy a sorban elé álltam, leöntöttem a ruháját a piámmal. Indulatos, agresszív ember, aki általában így oldja meg a konfliktusait, viszont róluk tudni kell, hogy nem rossz emberek. Igen, súlyos problémák vannak azzal, hogy hogyan kezelik az agressziót meg a konfliktust, de ez nem azt jelenti, hogy nem békíthetők. Van ellenük megoldás. Ez a könyv talán ebben is üt el az önvédelemről eddig született írásoktól, hogy nem mozdulatsorok vannak benne, hanem sokkal komplexebb megközelítés.

Én megoldásokra fókuszálok, és ez szükségszerűen többet jelent, mint egy-egy technika. A megoldás az én olvasatomban jelenti az információt a ragadozókról meg arról, hogy hogyan szoktak működni, milyen módon vadásszák le az áldozatukat. Jelenti a saját személyes biztonságomra vonatkozó alaptéziseket. Jelenti azt, hogy tudom, hogy hogyan működik a testem és a döntéshozatali mechanizmusom akkor, amikor veszélyben vagyok. És természetesen tartalmazza azokat az ismereteket, amikről eddig beszéltünk, hogy milyen erőszak előtti magatartásformák vannak, mi az a viselkedés, amiből látni lehet, hogy valaki erőszakhoz fog folyamodni, hogyan működik egy indulatos ember agya és hogy hogyan lehet visszaterelni őt a racionális megoldások mezejére. Komplex megoldásokkal rendelkezem, ha képes leszek elhatárolni azokat a helyzeteket, ahol foggal-körömmel és a kezem ügyébe kerülő összes tárggyal védenem kell az életemet és a testi épségemet, és tudom, hogy mi az a helyzet, amikor oda kell adnom a pénzemet, és tudom, hogy mi lesz az a helyzet, amikor ráhagyom, hogy tessék, itt egy ötezres, tisztíttasd ki a ruhádat, tudok békíteni. Ez a nagyon hosszú válaszom.

A rövid válaszom az, hogy mindenkinek azt javaslom, hogy a könyv első meg az utolsó részét, akár így egymás után, külön olvassa el, és szerintem érdemes hagyni egy kicsit leülepedni, a többi fejezetekbe pedig külön-külön beleolvasni. Tömény nagyon, sok is az információ, és nehéz a téma, legyünk őszinték. Nem egy rózsaszín felhőn ülve, cukormázzal leöntött dolgokról, hanem nehéz emberekről, nehéz helyzetekről beszélünk. Akinek személyes tapasztalata van, annak pláne nehezebb lehet olvasni. Ugyanakkor ennél komplexebb útmutatót most jelen pillanatban senkinek nem tudnék adni még évek hosszú tanításával sem. Az, amivel mi itt foglalkozunk a Krav Magában, az mind-mind fizika önvédelem és közelharc, a neve, a héber szó is ezt jelenti, de hogyha valaki ezeket az alapelveket és stratégiákat jól tudja alkalmazni, akkor a végcél az lenne, hogy ne kelljen eljutnunk a fizikai önvédelemig. Persze garancia semmire nincs. De még ha nem tudnánk is elkerülni, ilyen önvédelmi ismeretek birtokában felkészültebbek leszünk.