Mirkóczki Ádám: Nem vettek meg, nem zsaroltak meg

2021. május 26. – 19:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem vettek meg, nem zsaroltak meg” – jelentette ki Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere szerdán az RTL Híradó kamerája előtt, miután bejelentette, hogy kilépett az egri ellenzéki frakcióból.

Ahogy korábban a Telex is beszámolt róla, az egri polgármestert kedd este saját frakciótársai zárták ki a helyi ellenzéki egyesület, az Egységben a Városért Egyesület elnökségéből, majd másnap Mirkóczki erre válaszul kilépett az egyesületből.

Mirkóczki Ádám az RTL Híradónak úgy nyilatkozott: főként azért bírálták, mert nem támadja eléggé a kormányt, de tiszta a lelkiismerete, a pártok érdekei helyett igyekszik inkább a város érdekeit szem előtt tartani. „Ha én a pártok által diktált igényeket követném, ez a város már régen a földbe állt volna” – mondta.

Az egykori jobbikos városvezető az ATV Híradó szerint úgy fogalmazott: „Itt az előválasztás, megbolondultak a pártok helyi jelöltjei. Azzal akarnak plusz lájkokat szerezni, hogy ki támad engem jobban”. Márki-Zay Péter kijelentésére, amely szerint egyes polgármestereket megvásárolt a Fidesz, Mirkóczki úgy reagált: őt sem a Fidesz, sem más nem vette meg.

„Ez még mindig nem egy leváltás, nem egy kiközösítés, ugyanúgy az egyesület tagja maradhatott, és szerintem ugyanúgy dolgozhatott volna, vagy elkezdődhetett volna egyfajta kommunikáció, amivel bizonyos dolgokat a helyére lehetett volna pakolni” – mondta Mirkóczki Zita, az Egységben a Városért Egyesület elnöke.

Az EVE elnöke az RTL-nek arról is beszélt: „Mirkóczki Ádám jelentette ki magáról, hogy ő nem az ellenzék része. Ez nyilván sokunknak nem esett jól, [ennek a kijelentésnek] nem volt jó visszhangja sem a frakcióban, sem az egyesületben, sem az ellenzéki szavazók között.”

Oroján Sándor, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője szerint Mirkócki egy áruló típus. „Elárult már mindenkit, akivel szövetséget kötött korábban, ő a Jobbikban, egy szélsőjobbos nézetű pártban tevékenykedett, elárulta a Jobbikot, aztán beállt Gyurcsány szekerét tolni a baloldalba, elárulta őket is, most ennek lehetünk a szemtanúi” – mondta.

A polgármester a kilépése után nem sokkal a Facebook-oldalán is reagált a történtekre:

„Eger lakosságát továbbra is és kizárólag pártsemleges módon fogom képviselni, ahogy azt már a kampány kezdetén is deklaráltam és nyíltan hirdettem a választók felé. A pártsemleges városvezetési stíluson a jövőben sem kívánok változtatni, mert én nem kizárólag az ellenzéki választók polgármestere vagyok, hanem 53 000 egri lakosé, pártállástól, ideológiától függetlenül.”

Mirkóczki azzal is indokolta a döntést, hogy a kormányhivatal fideszes vezetőjét nem kerülheti meg, amikor az egriek érdekeiért harcol.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!