Komoly előválasztási verseny várható Erzsébetvárosban, Kocsis-Cake is beszáll

2021. május 22. – 11:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kocsis-Cake Oliviót indítja a Párbeszéd és az MSZP az erzsébetvárosi körzetben az ellenzéki előválasztáson – jelentették be szombat délelőtt. Budapest 5. választókerületéhez tartozik Erzsébetváros és Terézváros egy része.

Az már most látszik, hogy az egyik legnagyobb tolongás ebben a körzetben várható az ellenzéki előválasztáson. A DK a legutóbbi győztes Oláh Lajost indítja újra, a Jobbik Beleznay Zsuzsanna terézvárosi alpolgármestert, a Momentum Tompos Mártont, a Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig Almási-Kecskés Gusztáv jogász-közgazdászt jelöli.

2018-ban Oláh Lajos nyert itt, megelőzve Bajkai Istvánt (Fidesz-KDNP), Stummer Jánost (Jobbik) és Moldován Lászlót (LMP), majd egy évvel később az önkormányzati választáson a VI. kerületben momentumos (Soproni Tamás), a VII. kerületben DK-s (Niedermüller Péter) polgármester győzött.

Kocsis-Cake korábban az LMP tagja volt, és 2010-ben a párt polgármester-jelöltjeként indult a VI. kerületben, de nem jött össze a győzelem. Kompenzációs listáról így is bekerült a testületbe. Később Karácsony Gergellyel együtt kilépett az pártból, és a Párbeszéd egyik alapítója lett. Később megválasztották pártigazgatónak, amely tisztséget azóta is betölti. 2018-ban listáról került be az Országgyűlésbe, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

„Egy nyelvet beszélünk!” Ez lesz a kampányszlogenje, amely a Párbeszéd közleménye szerint kifejezi kötődését a VI. és a VII. kerülethez. Azt írják, több projektet szeretne véghezvinni a választókerületben. Fontosnak tartja elindítani a Gang-programot, amelynek célja, hogy az emberek önrész nélkül kezdhessenek felújításba, és a rezsimegtakarítás összege fedezze a hitelt. Emellett több közösségi és közösségfejlesztési programot indítana, különös tekintettel a nyugdíjasokra. „Legyen zöld a Körút” a programja címe, mert szerinte elengedhetetlen a Nagykörút és a kerületek zöldítése.

Korábban itt írtunk arról, hogy a fővárosban hatalmas a tülekedés az ellenzék számára nyerhető körzetekben, míg a vidéki fideszesebb választókerületekben nem épp ez a helyzet. Erzsébetvároshoz hasonlóan sok induló van a szomszédos, józsefvárosi körzetben (Budapest 6. választókerület), de Újbudán (Budapest 2.) és a II-III. kerületben (Budapest 4.) is komoly verseny várható az ellenzéki előválasztáson.

Az ellenzéki előválasztás legfontosabb kérdéseiről itt írtunk bővebben.