Fürjes Balázst indítja a Fidesz Hegyvidéken, Pokorni tányérpörgetést vár tőle

2021. május 22. – 10:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalossá vált, hogy Fürjes Balázst indítja a Fidesz-KDNP Budapest 3. választókerületében, Hegyvidéken.

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárát Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke kérte fel. Fürjes Facebook-oldalán megjelent szombat reggel egy rövid kampányvideó, amiben Pokorni a következő szavakkal indokolja döntését:

„Régen a cirkuszban voltak ezek a tányérpörgető művészek, futottak egyik pálcikától a másikig… a képviselő munkája ilyen. Sok tányért pörget, sok ügyet visz, tehát nem baj, ha fiatal, teherbíró ember, ez a te esetedben megvan.”

„A felkérést elfogadtam, belevágok” – mondja Fürjes, és arról beszél, hogy ezer szállal kötődik Budához: a János Kórházban született, itt tette meg az első lépéseit és itt udvarolt a feleségének. „Buda remek hely, de kihívás azért itt is akad” – fogalmaz a videóban, és budai megoldásokat, polgári Magyarországot ígér a választóknak.

Fürjes helyi kötődését egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kétperces videóban összesen tizenkétszer említi a Buda vagy budaiak szót.

Az már októberben kiderült, hogy a körzet regnáló képviselője, Gulyás Gergely nem indul újra egyéniben. Az ATV-nek úgy fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy Pokornival egyetértésben ő is úgy véli, Fürjes Balázs a legalkalmasabb jelölt. A Fidesz-elnökség álláspontja szerint Gulyás Gergely többet tud majd segíteni a 2022-es választási kampányban, ha csak kormányzati feladatai lesznek.

Bár 2018-ban ebben a körzetben szerezte meg a szavazatok legnagyobb százalékát (42,71) a Fidesz-KDNP jelöltje Budapesten, míg így is szoros volt a verseny, és kevesebb mint kétezer szavazattal győzte le Gulyás a DK-s Bauer Tamást. Hajdu Mária (LMP) végzett a harmadik helyen, majd Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kovács Gergely (MKKP) és Kádár Barnabás (Momentum) következett.

Az előválasztáson a Momentum Hajnal Miklóst indítja, a DK Komáromi Zoltánt, a Mindenki Magyarországa pedig Káncz Csabát támogatja.

Fürjes Balázzsal pár hónapja készítettünk interjút, azt itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!