Legalább 43 magántőkealapot kezelnek a kormányhoz közel álló üzletemberek

2021. május 19. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Válasz Online gyűjtése alapján legalább 43 olyan magántőkealap van Magyarországon, amit egyértelműen a kormányközeli felsőelit tagjai kezelnek. A lap szerint 2016 óta sorra jönnek létre azok a magántőkelapok, ahol a regisztrált alapkezelőket „strómanként tolják maguk előtt a bizniszeket ténylegesen vezénylő háttértulajdonosok”. Ez a gazdasági forma lényegében intézményesítette a rejtőzködést, az anonimitást.

A magántőkealapok befektetőiről ma gyakorlatilag semmilyen nyilvános információ nem érhető el. A magántőkealapnak még természetes személy ügyvezetője sincsen, csak egy másik cég, egy alapkezelő irányítja. A Válasz Online a nemzeti bank hatályos nyilvántartásaiból szedte össze, hogy pontosan hány magántőkealapot kezelnek a közelmúltban bejegyzett alapkezelők.

Eszerint a koronavírus-járvány időszakában egyre több magántőkealapot hoztak létre, a számuk mostanra már a hatvanat is meghaladja. Olykor egy-egy kormányközeli vállalkozó elismeri, hogy nála vannak valamelyik magántőkealap befektetési jegyei.

  • Mészáros Lőrinchez közvetlenül tíz magántőkealap kapcsolható, míg a Mészáros-holdudvarhoz tartozó más személyekhez további tizenhárom alapkezelőt lehet kapcsolni.
  • Tiborcz István érdekeltségi köréhez nyolc magántőkealap kezelése köthető.
  • A Matolcsy családdal hat alapkezelő hozható kapcsolatba.
  • Hernádi Zsolt Mol-vezér egyik cége két magántőkealapot vett a gondozásba.
  • Jászai Gellért egyik vállalkozása három magántőkealap felett diszponál.
  • A volt londoni nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége is kezel egy magántőkealapot.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!