Orbán Viktor: Egy hét múlva felállhat az újraindításért felelős operatív törzs

Legfontosabb

2021. május 14. – 08:35

frissítve

Orbán Viktor: Egy hét múlva felállhat az újraindításért felelős operatív törzs
Orbán Viktor magyar és Janez Janša szlovén miniszterelnök Portóban, az EU szociális csúcstalálkozója előtt május 6-án – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Másolás

Vágólapra másolva

Pontról pontra összefoglaltuk röviden Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúját azoknak, akik lemaradtak róla.

Elégedett az oltási tempóval?

A világon a tizedikek, az Európai Unióban az elsők vagyunk, vezette fel Nagy Katalin műsorvezető a kérdést: elégedett-e ezzel a miniszterelnök. Orbán erre azt mondta, „magyar vagyok, ezért sosem leszek elégedett”, szerinte ez egy kicsit speciális verseny, ami a magyar emberek életéért folyik, és nem sikerült mindenkit megmenteni, komoly veszteségeink vannak.

Mit mondott neki Karikó Katalin?

Egy csomó érdekes dolgot. „Volt, amit megértettem belőle, egy ilyen beszélgetés a magamfajta jogász számára nem egyszerű.” Karikó Katalin kisújszállási, ráadásul hentescsaládból származik, így a disznósajtról is tudtak eszmét cserélni. Paprikát csak Szegedről szabad venni, ebben egyetértettek. Orbán szerint Karikó Katalin a legismertebb élő magyarrá vált, ráadásul egy olyan teljesítménnyel, amivel emberek millióinak életét menti meg. „Magam is büszke voltam rá, pedig nem voltam ott a kémcsöveknél” – tette hozzá.

Lesz-e negyedik hullám?

Erre nehéz válaszolni. Az biztos, hogy a dolgok mostani állása szerint ha a koronavírus új mutációi bukkannának fel, akkor gyorsabban tudunk ellenük megoldást találni.

Mi a véleménye a baloldalról?

Orbán megismételte korábbi mondatait: csúfosan leszerepeltek a járványhelyzetben, ami nemzeti ügy, ebben nem részt venni, bizalmatlanságot kelteni több, mint hiba.

Mit tapasztalt Portóban, az EU szociális csúcsán?

Úgy látja, hogy a nyugat-európai országok egy-két hónapnyi lemaradásban vannak hozzánk képest, mert ott még a nyugdíjasokat oltják, nálunk már a 16–18 évesek jönnek. Akik előtt egyébként le a kalappal, mert már több mint felük regisztrált oltásra. Európában Magyarország térhet vissza a legkorábban a normális élethez, de járvány van, mindenkit a szabályok betartására kért.

Mikor folytatódhat a nyitás?

Orbán megismételte a csütörtöki kormányinfón elhangzott legfontosabb állításokat. A következő időpont ötmillió oltottnál lesz, most 4 483 598-nál járunk. Még májusban, pünkösd környékén meglehet az ötmillió. Ekkor fog bejelenteni újabb feloldásokat, amelyek a nagyobb rendezvényekre, esküvőkre, kijárási korlátozásra vonatkoznak. A tömegrendezvényeket védettségi igazolvány nélkül biztosan nem lehet látogatni, augusztus elejéig, közepéig.

Elérjük-e a hatmilliót?

A regisztráltak alapján nem lehetetlen, hogy a hatmilliót is elérhetjük, de ez tényleg csak az embereken múlik a kormányfő szerint. 944 ezren vannak olyanok, akik regisztráltak, de még nem vették fel az oltást, mert olyan vakcinára várnak, ami nem elérhető.

Az operatív törzs pénteki ülésén azt mondták Orbánnak, hogy átlagosan hetente 330 ezer Pfizer-vakcina érkezik. Ebből második oltásként 180-185 ezret kell beadni, és ha túl vagyunk a 16–18 évesek oltásán, akkor hetente olyan 150 ezer 18 év feletti magyar embert tudnak beoltani Pfizerrel. Szerinte nem szabad kishitűnek lenni.

Lesz-e elég vakcina?

Orbán szerint sokat hallani arról, hogy ősszel kell-e majd harmadik oltás, ehhez leadták a szükséges megrendeléseket, a tartalékokat felbecsülték,

„az esetleges harmadik oltáshoz szükséges vakcina már a zsákban van”.

Mi a helyzet a gazdasági számokkal?

Orbán mindig azt nézi, hogy mennyien dolgoztak a válság előtt, és mennyien dolgoznak most. Ez alapján azt mondta, hogy elértük azt a szintet, ahol a válság előtt voltunk, „a magyar gazdaság munkaadó-képessége a válság előtti szinten van”. Egy hét múlva feláll az újraindításért felelős operatív törzs, ami két részből áll majd. Az egyik fele a gazdasággal, a másik pedig a gazdaságon túli világgal foglalkozik majd. A vezetőit egyelőre nem árulta el.

És a jövő évi költségvetés?

„Ez egy jó kis költségvetés, Varga Mihály (pénzügyminiszter) jól összedrótozta.” Olyasmire vállalkozik, amire csak kevesen gondoltak: a 13. havi nyugdíj második heti kifizetése, az őszi nyugdíjprémium és a 25 évnél fiatalabbak adómentessége is belefér.

Kinek tervezzük a jövőt?

„A migránsoknak? Nem, a magyar gyereknek. Ha nincs magyar gyerek, nincs jövő.” A magyar fiatalok több gyermeket akarnak, mint amennyit végül vállalnak, „a magyarok erről normálisan gondolkodnak”. Szerinte a jó család- és gazdaságpolitika magával hozza az egyensúlyt, nem tartunk még itt, csak elindultunk az úton, elmozdítottunk egy-két akadályt. Aki gyermeket vállal, az anyagilag is jobban jár majd Orbán szerint.

A miniszterelnöki rádióinterjút korábban itt közvetítettük élőben>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!