Iványi Gábor is egyetért az ATV bojkottjával

2021. május 6. – 11:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetért az értelmiségi bojkottal, melyet Tamás Gáspár Miklós hirdetett meg az ATV-vel szemben, írta közleményében Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

Iványit barátja, Kocsis András kérte fel arra, hogy legyen kezdeményező társa a 21. Század Társaság nevében indított elgondolásának. Ennek a keretében emléket akarnak állítani koronavírus-járványban elveszített honfitársaiknak. „Az Oltalom Karitatív Egyesületünk számlaszámát is megnyitottuk, hogy az önkéntes, e célra szánt adományokat fogadhassuk.”

Kocsis a felhívást az ATV-ben jelentette be, kísérőlevelében azonban azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy bár szolidáris a Klubrádióval, az ATV bojkottjával nem ért egyet.

„A magam részéről viszont messzemenőkig egyetértek az ATV értelmiségi mellőzésével. Felháborít a Klubrádió elhallgattatásában a kormánnyal érdekből vállalt kollaboráció. Ezért szeretném világossá tenni, hogy Kocsis András kedves barátommal csupán az emlékmű állításban szólottunk azonos hangon”

– hangsúlyozta Iványi a közleményben.

Tamás Gáspár Miklós (TGM) filozófus május 3-án nyílt levélben szólított fel mindenkit az ATV és a csatornához tartozó Spirit FM bojkottjára. A Klubrádió honlapján megjelent nyílt levélben TGM azt írja, hogy szerinte minden munkatársnak fel kellene mondania a cégnél, miután kiderült, hogy a Spirit FM a Klubrádiótól elvett 92,9-es frekvencián kezdi meg a műsorát. A munkatársak nem mondtak fel, a bojkotthoz időközben viszont Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is csatlakozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!