Koronavírusosan szavazott múlt héten a parlamentben egy fideszes képviselő

2021. május 5. – 10:51

frissítve

Koronavírusosan szavazott múlt héten a parlamentben egy fideszes képviselő
Becsó Zsolt a Parlamentben 2021. április 26-án – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • Szerda reggel Facebook-oldalán osztotta meg a hírt Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, hogy tíz napja hatósági karanténban van, mert pozitív lett a koronavírus-tesztje. Azt írta, a karantén ma jár le, és a holnaptól folytatja a munkát.
  • Az elmúlt tíz napban kétszer is bent ült a Parlamentben. Múlt hétfőn Orbán Viktort hallgatta, kedden pedig ő is szavazott az egyetemek alapítványi kiszervezéséről.
  • Cikkünk megjelenése után a Fidesz-frakció sajtóosztálya és Becsó is azt mondta, hogy a képviselő csak a keddi szavazás után ment el teszteltetni magát. Ugyan már vasárnap érzékelt magán tüneteket, de azt hitte, csak megfázott. A szavazás napján már nem érzett ízeket és szagokat, de így is bement a Parlamentbe.
  • Kedd délután mintát vettek tőle a salgótarjáni kórházban, infúziós és gyógyszeres kezelést kapott, majd este hazaengedték, és önkéntes karanténba vonult.
  • Szerdára lett meg a teszt eredménye, amely pozitív lett, pedig már márciusban megkapta az első oltását. Hatósági karantént rendeltek el, amit Becsó állítása szerint hétfőtől számoltak, és határozat szerint a kötelezettség május 7-én jár le.
  • Becsó Zsolt elnézte a naptárát, és azt hitte, hogy szerdán már május 6-a van. Ezzel magyarázta korábbi posztja állítását, mely szerint ma jár le a hatósági karantén.
  • A Momentum és a Párbeszéd feljelentette a képviselőt a járványügyi- és karanténszabályok megszegése miatt.

Enyhe tünetekkel került hatósági karanténba

Koronavírus miatt tíz napja karanténban van Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő. A hírt maga a politikus osztotta meg Facebookon szerda reggel, a karantén utolsó napján.

Azt írja, a tünetek (orrfolyás, szaglás és ízlelés elvesztése) jelentkezése után elment a kórházba, ahol pozitív lett a tesztje, majd infúziós kezelést és gyógyszereket kapott. „A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban szakértelem, empátia, jól érezhető és látható profi szervezettség” – fogalmazott bejegyzésében a fideszes képviselő, és hozzátette,

négy órával az első vizsgálat után megkezdte a kényszerű pihenést.

„A tíz nap során a tünetek enyhék voltak, láz és köhögés elkerült.” A bejegyzésből az nem derül ki, hogy mikor lett pozitív a tesztje, azonban ha ma jár le a tíz napos karantén, múlt héten már minden bizonnyal otthon kellett ülnie.

Ehhez képest az MTI hétfői parlamenti fotóján is jól látszik, hogy Becsó ott ült négy sorral Orbán Viktor mögött. Kedden pedig az ő szavazatára is szükség volt azoknak a kétharmados törvényeknek az elfogadásához, amelyekkel alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. A parlament oldalán meg lehet nézni, hogy kik szavazták meg a javaslatokat.

Köztük van Becsó Zsolt neve is.

Kérdést küldtünk a Fidesz-frakció sajtóosztályának, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha bejegyzése szerint tíz napja karanténban van.

Ellentmondásba került a bejegyzés és a későbbi magyarázat

Frissítés 11:15-kor: Cikkünk megjelenése után válaszoltak. Azt írták,

„Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.”

A fideszes képviselő ugyanakkor a Facebook-posztjában több helyen is utalt arra, hogy május 5-én jár le a tíz napos karantén. Az első mondatban úgy fogalmaz, hogy „a hatósági házi karantén utolsó napja”, majd a tünetekről is azt írja, hogy „a 10 nap során (…) enyhék voltak”, és azzal zárja, hogy a munkát holnaptól folytatja. Ez alapján tehát ellentmondás van a képviselő bejegyzése és a Fidesz-frakció válasza között.

Frissítés 12:35-kor: „Április 25-én kirándultam, hétfőn folyt az orrom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem, csak megfáztam” – nyilatkozta a Hvg.hu-nak Becsó. Állítása szerint nem volt tisztában a fertőzöttségével, bár kedden, a szavazás napján már kevésbé érezte jól magát. Miután nem érzett szagokat és ízeket, a megyei kórházba sietett, és az eredmény megérkezéséig önkéntes karanténba vonult. A pozitív teszteredménye másnap, szerdán érkezett meg, ekkor került hatósági karanténba – írja a Hvg.hu.

Az viszont továbbra se volt világos, hogy ha csak múlt szerdán került hatósági karanténba, miért közölte azt egy héttel később, hogy lejár a 10 napos karantén kötelezettsége, és csütörtöktől folytatja a munkát. Kerestük a Fidesz országgyűlési képviselőjét, hogy tisztázzuk ezt a kérdést, de nem reagált a levelünkre.

Már vasárnap érzékelte a tüneteket, de csak a szavazás után ment el tesztelni

Frissítés 12:55-kor: Egy kommentben azonban később magyarázatot adott az ellentmondásra. Azt írta, kedd délután 15 óra körül lett pozitív a tesztje, „vérvétel, ct és infúziós kezelés következett”. Estére hazament a kórházból, és megkezdte a gyógyszeres kezelést, majd szerdán egyeztetett a tisztiorvosi szolgálattal.

Mivel a tünetek vasárnap jelentkeztek először, így hétfőtől számították a tíz napos karantént.

„Ez jár le holnap reggel” – írta Becsó a kommentben.

Frissítés 13:20-kor: A Telex megkeresésére továbbra se reagált a képviselő, ám negyed kettőkor megosztotta a mintavételt és a hatósági karantént igazoló dokumentumot a Facebook-oldalán.

A határozat szerint május 7-ig, azaz csütörtökig kell házi karanténban lennie. „Miután hála istennek tüneteim már nincsenek, nincs lázam, nem köhögök, nem fáj a fejem és a közérzetem is rendben van, már nagyon mennék vissza dolgozni” – kommentálta a képviselő.

„Azonban erre még várni kell, mert mint számomra is kiderült, nem hatodika, hanem ötödike van, ezért egy kicsit még karanténban kell maradnom.”

Megköszönte az aggódást és a kedves szavakat, és arra buzdított mindenkit, hogy oltassa be magát.

A képviselő korábbi bejegyzésében azt is elárulta, hogy már megkapta az első oltást.

„Meggyőződésem, hogy az enyhe lefolyásban döntő szerepet játszott az a tény, hogy március elején megkaptam az első oltást (AstraZeneca)”

– fogalmazott, és hozzátette, hogy ő mindig is oltáspárti volt. A saját példájából is azt látja, hogy az oltás megakadályozza, hogy súlyosabb tünetek alakuljanak ki.

Április 24-én több kormánypárti politikushoz hasonlóan Becsó is kiült egy teraszra, hogy megünnepelje a 3,5 millió beoltottat és a teraszok nyitását. Három nappal később pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!