Tavaly, amikor csak az írásbeliket tartották meg, egy teremben csak 10 diák ülhetett, és a folyosón is kötelező volt a maszkviselés, akkor azt mondtuk: ilyen érettségi nem volt a háború óta. Azóta eltelt egy év, de a koronavírus-járvány miatt újra elmaradnak a szóbelik, ismét csak 10 diák ülhet egy teremben, és a folyosón is kötelező a maszkviselés. Persze ami egy éve még rendkívülinek tűnt, az ma akár már „az új normális” is lehetne. Mégse lehet annyival elintézni az újabb Covid-érettségit, hogy nincs itt semmi látnivaló.
Amíg az előző évfolyam úgy tett érettségi vizsgát, hogy előtte március közepétől kezdve nem járhattak iskolába, addig az idei végzősök az elmúlt két tanév összesen 20 hónapjából mindössze 6-ot tölthettek az iskolákban. A járvány azóta sokkal súlyosabban érintette hazánkat, igaz, ma már jobban is ismerjük és időközben megérkeztek azok a vakcinák is, amelyek talán a kiutat jelenthetik a korlátozások világából.
Az idei érettségizők helyzete nem lett könnyebb, csak máshogy lett rendhagyó.
Azok, akik hétfőn a magyar írásbelit írják, hosszú hónapokat töltöttek kvázi szobafogságban, távol a barátaiktól, rögtönzött iskolapadokban, tanárok helyett képernyőkre koncentrálva, miközben lemaradtak a végzősöknek járó hagyományok és társasági események javáról. Megkértünk néhány érettségizőt, hogy fotózzák le, hogy hol és meséljék el, hogyan készültek a vizsgákra az elmúlt évben.
Ha csak a kert végében van net, akkor az lesz a suli
Vidák Ramóna a BAGázs mentoráltja, és a Budakalász Gimnázium esti tagozatán készül az érettségire. Ez, mielőtt beütött a világjárvány, azt jelentette, hogy heti két délutánt/estét töltött az iskolában, amikor 7-8 órája volt. Aztán tavaly tavasszal nekik is át kellett állniuk a digitális oktatásra, de ez akkoriban még csak azt jelentette, hogy egy online felületre feltöltötték az anyagot a tanárok, amivel a diákoknak aztán úgy kellett boldogulniuk, ahogy tudtak.
„Nagyon nehéz volt, mert nekem ekkor még nem volt otthon netem, ezért a kert végében ácsorogtam, hogy a szomszéd wifijét használva meg tudjam nézni a feladatokat és fel tudjam tölteni a házikat.”
Ez a gyenge jelerősség miatt eleve nagyon lassan ment, ráadásul mivel nem volt se tabletje, se laptopja, mindent a telefonja kicsi képernyőjén kellett megoldania. Az idei tanévben, amikor még be lehetett járni az iskolába, a járványhelyzet miatt lerövidítették az órákat, 40 perc helyett csak 30-35 percesek lettek, közben az osztálya 40 fősre nőtt. Leginkább az új osztálytársai miatt sajnálta, amikor ismét bezárták a középiskolákat, mert szívesen megismerkedett volna az új emberekkel. Összességében ugyanakkor Rami azt mondja, most már kifejezetten szeret otthonról tanulni, mert az online oktatási felületet már kiismerte, és időközben a BAGázstól kapott megfelelő eszközöket, illetve internetet is a tanuláshoz. Emellett a civil szervezet önkéntesei is elkezdték videócseten segíteni a felkészülését, velük most napi 5-6 órát tanul.
„Az érettséginek jól kell sikerülnie, mert arra készülünk, hogy ha meglesz, akkor a családdal bográcsozunk és megünnepeljük a BAGázzsal is valahogy vírusbiztosan, ha lehet.”
Nehezebb egy kijelzőre koncentrálni, mint a hús-vér tanárokra
„Amikor tavaly tavasszal átálltunk az online-oktatásra, olyan volt, mintha mindenki vett volna egy mély levegőt, és azt mondtuk volna, hogy na akkor lesz egy hónap szünetünk.
Hát nem így lett, kicsit megnyúlt ez a »szünet«️, lassan már egy éve vagyunk javarészt online. Senki nem így számolt, és nem így tervezte a felkészülést” – mondja Árvai Máté, a Soproni Széchenyi István Gimnázium végzőse, aki jogi pályára készül.
Neki az a tapasztalata, hogy az iskolája minden tőle tehetőt megtesz, ugyanakkor látja azt, hogy ezek a lehetőségek nem feltétlenül tudnak ahhoz igazodni, amire egy-egy diáknak épp szüksége lenne. Máté számára például a személyes kapcsolatok hiányát nem tudta pótolni az, hogy a gimnáziumában egyébként a digitális oktatás menetét szerinte jól kidolgozták. Azt mondja, egyszerűen nehezebb egy kijelzőre koncentrálnia egész nap, még akkor is, ha azon keresztül ugyanazok a tanárok beszélnek hozzá, akiknek az óráin élőben egyébként simán meg tudta tanulni úgy az anyagot, hogy az órákon kívül nem is kellett külön készülnie.
Emellett az új helyzetben a napi tanulási rutin kialakítása is nehézséget okozott Máténak. Számára több mint tíz évig volt egy fix rendszere annak, hogy hogyan van beosztva az ideje, amikor iskolában volt, azzal „letudta a szociális kapcsolatait”, délután pedig már csak a saját feladataira koncentrált. De amikor egyik pillanatról a másikra át kellett ezt alakítani, akkor úgy érezte, ehhez nem tudott segítséget adni a rendszer.
„Én személy szerint próbálok úgy készülni az érettségire, mint ahogy készülnék, ha jelenléti oktatás lenne, igyekszem nem túlizgulni, és remélem a legjobbakat.”
Arra készülsz, hogy majd bőgsz, aztán nem történik semmi különös
Goda Zsófi, aki a szintén a soproni Széchenyiben végez idén, azt mondja, már tavaly tavasszal volt egy olyan érzése, hogy a saját évfolyamának sem lesz normális érettségije. Azt ugyanakkor nem sejtette, hogy időközben sokkal brutálisabb korlátozásokra (például kijárási tilalomra és köztéri maszkviselésre) is szükség lehet majd.
Zsófi, aki első helyen gazdálkodási és menedzsmentszakra felvételizik idén, többféle nehézséget megtapasztalt az elmúlt egy évben, amikor javarészt tulajdonképpen a saját ágya funkcionált tanteremként. Mesél például arról, hogy az online megtartott órák rövidebbek, csak 35 percesek, de az érettségi miatt nagyon sietni kellett, hogy minden téma beleférjen a tanévbe. Így, bár a tanárai nagyon támogatók voltak, és igyekeztek erejükön felül is segíteni, úgy érzi, nem mindig maradt idő tisztázni az órán, ha valaki nem ért valamit. Szerinte idén extra egyéni készülésre van szükség. Azt is látja, hogy a most olyanoknak is szüksége lehet magántanár segítségére, nekik normál körülmények között az iskolában simán fel tudtak volna készülni az érettségire, ezt ugyanakkor anyagilag nem mindenki engedheti meg magának.
Szerintem mindenki csalódott kicsit ebben az évben. Öt év után az ember valami magasztosabbat vár, arra készülsz, hogy majd bőgsz a búcsúzáskor, aztán nem történik semmi, mert a legtöbb hagyománytól minket megfosztottak
– meséli Zsófi. Annak örült, hogy együtt lehetett az osztálytársaival a szalagavatón, de szerinte az sem volt az igazi, a korlátozások miatt. „Megkaptuk a szalagot, jöttek a beszédek, egy rövidfilm, majd gyors koccintással zártuk az estét, és mindenki sietett, hogy nyolcra hazaérjen.”
A mostani nehézségek közepette sokadrangúnak tűnhet, hogy hogyan kapnak szalagot az érettségiző évfolyamok diákjai, lesz-e ballagásuk vagy épp bankettjük. Pedig ezek olyan mérföldkövek, amelyeket nehéz pótolni. Ezt jól mutatja az is, hogy nem Zsófi volt az egyetlen, aki kiemelte, hogy évek óta készültek ezekre, és fontos része lett volna a középiskolai tanulmányaik lezárásának.
Az utazás nem hiányzott, de a személyes kapcsolatok igen
Beri Dominika az Igazgyöngy Alapítvány ösztöndíjasa, aki a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnáziumban érettségizik idén. Ő azért is fájlalja, hogy nem volt szalagtűzője, és nem lesz rendes szerenádja, ballagása és valószínűleg bankettje sem az osztályának, mert hatosztályos gimisként nekik nyolcadikos ballagásuk sem volt.
A világjárvány előtt Dominika Mezősasról járt be Debrecenbe, minden nap fél 4-kor kellett kelnie, hogy elérje azt a buszt, amivel biztosan nem kési le a 8 órás kezdést. Viszont ha sok órája volt, akkor csak este 7-8 között ért haza, és még akkor kellett elkezdenie a felkészülést a következő napra. Volt olyan nap, hogy szinte le se tudott feküdni aludni, máris indulnia kellett vissza az iskolába. Ebben pedig annyira kikészült a szervezete, hogy tizedikesként kórházba is került. Azóta engedett abból, hogy mindennek muszáj jól sikerülnie, inkább csak a számára fontos tantárgyakra koncentrált, figyel arra, hogy eleget tudjon pihenni is. Az iskolák bezárásának emiatt eleinte nagyon örült, hiszen megspórolhatta a napi 120 kilométernyi utazást.
„Az, hogy végre nem 2-3 órákat aludtam, nekem elmondhatatlan felüdülés volt. Tavaly amúgy is csak néhány hónap volt hátra már a félévből.”
Viszont nagyon hiányzott számára osztálytársai és a jó tanárainak a támogatása, azt mondja, online ezt egyáltalán nem lehetett pótolni. A koronavírustól magát nem féltette, viszont a krónikus beteg nagymamáját és öccsét igen.
„Elég nagy stressz, volt aközött választani, hogy vagy bejárok és őket olyan veszélynek teszem ki, amibe akár bele is halhatnak, vagy otthon maradok, és akkor elvesztem az egészet, amiért évek óta tanultam.”
Ezért is örül annak, hogy szóbelik idén nem lesznek, de a hosszabb nyár is jól jön neki, „így talán lesz időm pihenni és pénzt gyűjteni is, mert az egyetem elkezdéséhez kell egy kezdőtőke” – mondja a jogi karra felvételiző Dominika.
