Jobbikos jelölt mögé állt be az MSZP Dunaújvárosban

2021. május 2. – 14:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbikos Kálló Gergelyt támogatja az MSZP Fejér megye 4. választókerületében az ellenzéki előválasztáson, erről Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke posztolt vasárnap délelőtt Facebook-on.

A dunaújvárosi körzetben indított először a hat ellenzéki párt közös országgyűlési képviselőjelöltet a tavaly februári időközi választáson.

Akkor bevált a recept, Kálló Gergely simán legyőzte a fideszes támogatással, függetlenként induló Molnár Tibort. A 2018-as országgyűlési választásokon ez volt az egyetlen körzet, ahol jobbikos jelölt tudott nyerni, Pintér Tamás ellenzéki összefogás nélkül is legyőzte Fidesz-KDNP jelöltjét, Galambos Dénest.

2019 októberében aztán őt indították az ellenzéki pártok Dunaújvárosban polgármesternek, és ismét nyert. Ezután írtak ki időközi választást az összeférhetetlenség miatt, és akkor lépett elő a háttérből Kálló, aki előtte Pintér asszisztense volt.

Azt már hetekkel ezelőtt bejelentette a Jobbik, hogy az előválasztáson Kállót indítja a dunaújvárosi körzetben, most pedig az MSZP-Párbeszéd is beállt mögé. Kunhalmi Ágnes azt írja, Kállót tartják a legalkalmasabb jelöltnek ebben a körzetben. „Legutóbb, amikor nála jártam az időközi kampányban, saját szememmel láttam Kálló Gergely hitét, mély elkötelezettségét a körzetben élő emberek iránt. Ismét nagy csata vár rád Gergely, ebben számíthatsz az MSZP támogatására!” – fogalmazott Kunhalmi.

Szombaton hasonló szavakkal jelentette be Jakab Péter, hogy Budapest 15. választókerületében a Jobbik a Kunhalmi Ágnest támogatja az előválasztáson. Mint írta, csak ott indítanak jobbikos jelöltet az előválasztáson, ahol úgy gondolják, hogy ők a legalkalmasabbak a Fidesz legyőzésére. „Budapest 15-ös számú választókörzetében van nálunk alkalmasabb. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke 2018-ban már legyőzte a Fideszt, azóta is méltó módon képviseli a körzetben élőket, dacára a kormányzati ellenszélnek” – magyarázta a párt döntését Jakab.

A Jobbik korábban már két LMP-s jelölt, Csárdi Antal (Budapest 1. választókerület) és Demeter Márta (Budapest 6. választókerület) mögé is felsorakozott a fővárosban. Az LMP pedig Szilágyi György, jobbikos jelöltet támogatja Budapest 14. választókerületében.

A dunaújvárosi körzetben Kálló mellett egyelőre egy lehetséges előválasztási indulóról lehet hallani. A DK februári, helyi kampánylapjában Huszti Zsolt neve szerepelt. Megkeresésünkre február végén azt mondta, helyi pártelnökként szerepel az újság címlapján, arra a kérdésre pedig, hogy tervezi-e az indulását, csak annyit mondott, „nem értünk oda a hídhoz, ahol az a kérdés, hogy átmenjünk-e rajta.” Huszti korábban Pintér Tamás dunaújvárosi polgármester tanácsadója volt, és részt vett tavaly Kálló kampányában is, jelenleg pedig egy dunaújvárosi önkormányzati cég vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!